Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.01.04

Egyiptomi halottkultusz (1.rész)

HALOTTKULTUSZ AZ ÓKORI EGYIPTOMBAN
Az egyiptomi halottkultusz alapja:
egypt-mummy2.jpgMint köztudott; az ókori egyiptomiaknál igen erős volt az ún. halottkultusz. Hittek a halál utáni életben, amihez szükség volt a földi test megtartására is. Legnagyobb büntetésnek számított és csak igen ritkán alkalmazták, ha valakit halála (kivégzése) után nem temettek el, nem tartósították a holttestét, vagy netán elhamvasztották. Ez volt az, amitől az ókori egyiptomiak a legjobban rettegtek!
A holttestek tartósítását, az ún. mumifikálást évezredek során tökéletesítették. Nemcsak a fáraó és közvetlen környezete részesült a túlvilági élet eme fontos állomásában, amit a halott testének konzerválása jelentett, hanem az utolsó, "egyszerű" közemberig mindenki. Természetesen a mumifikálást szakemberek, papok végezték, akik nagyüzemszerűen végezték eme tevékenységüket, és mint minden szakmáért, ezért is ellenszolgáltatás járt. (Kezdetben terményben vagy más cseretárgyban fizettek, később a pénz bevezetése után már fizetőeszközzel.) Ez pedig az elhunyt és családja anyagi helyzetétől függően más és más színvonalú szolgáltatást jelentett.
Az ókori Egyiptomban a halottak testét mumifikálták. Alkalmazása során az emberek és a szent állatok testét bebalzsamozták. A szertartás legfőbb értelmét az adta, hogy hitük szerint a test a személyiség fontos része, és a halál utáni élet lehetetlenné válik nélküle. A halott teste és lelke nem válik el egymástól. Ha a test ép marad, a lélek is az lesz...
Az ókori Egyiptomban a halottak testét mumifikálták. Alkalmazása során az emberek és a szent állatok testét bebalzsamozták. A szertartás legfőbb értelmét az adta, hogy hitük szerint a test a személyiség fontos része, és a halál utáni élet lehetetlenné válik nélküle. A halott teste és lelke nem válik el egymástól. Ha a test ép marad, a lélek is az lesz.
Az első múmiák a III. dinasztia korából maradtak fenn. Már az őskorban megfigyelték, hogy a forró homokba eltemetett holttestek nem pusztulnak el, mert a száraz klímájú homok oly módon szigetel, hogy a tetemek nem bomlottak fel, hanem kiszáradtak. Így óvták meg halottaikat. Léteztek vászonba, bőrbe csavart múmiák is, melyek szintén fennmaradtak. Később, amikor már sírokat építettek, a test szabadon érintkezett a levegővel, és bomlásnak indult. Ekkor kezdődtek el a kísérletezések, hogy hogyan lehetne megóvni a testet a pusztulástól. Megpróbálták pl. gipsszel borítani és gyantával befesteni, ez a fajta módszer azonban nem bizonyult alkalmasnak. A Középbirodalom idején már sokkal fejlettebb technikákkal kísérleteztek, a holttesteket keleti balzsamokkal kezelték. Igazán azonban csak az Újbirodalom korában vált tökéletessé az eljárás. Ekkora már igen magas szintre fejlődtek orvosi ismereteik, és a hódító háborúk miatt sok új anyaggal, balzsamokkal is megismerkedtek.
Amikor egy ember meghalt, belső részeit - az agyat és a zsigereket - eltávolították, a szívet azonban benne hagyták. Az agyat egy görbe vasszerszámmal vették ki az orrlyukakon keresztül, a maradék részt pedig a beleöntött maró anyagokkal távolították el. A tüdő, belek, máj eltávolítása egy hasi vágáson át történt. A test felsértése vallási szempontból igen kényes művelet volt, ezért még a kései korszakban is nem fémből, hanem kőből készült kést használtak erre a célra. A testüregekbe tartósító anyagokat, például nátront, és csíraölő savakat öntöttek. A testet általában hetven napig tartották ilyen fürdőkben. Ekképp minden húsos részt radikálisan víztelenítettek, a test zsiradékait pedig szappanosították. A testet pálmaborral lemosták, üregeit illatosított, olajos rongyokkal és illatosított füvekkel tömték ki, főképp esztétikai okokból.
Az eltávolított szerveket külön-külön becsomagolták, és „szent edényekben”, az úgynevezett kanopusokban tartósították. A kanopusok négy korsó volt, fedőjük koponyaforma, többnyire Hórusz isten négy gyermekének fejét ábrázolta. Ez a négy isten, az emberfejű Mestha (Emset, Amset), a majomfejű Hapi, a karvalyfejű Tuamutef (Duatmuft) és a sakálfejű Kebhsennuf óvta azután a kanopusokat. ők a halottak védőistenei. Ezeknek volt egy-egy védőistennője is: Amseté Isis, Hapié Nephtys, Tuamutefé Neith és Kebsennufé Selket. Az edényeket és a testet együtt temették el. A hagyomány szerint a kanopusok az égboltot tartották, mint négy oszlop. A bennük őrzött szervek egy-egy égtájat képviseltek. A tüdő Hapi, Észak volt, és vörösre festették. A máj Amset, a Dél, fehérre festették. A sárga gyomor képviselte a Keletet, Tuatmutef birodalmát, a fekete belek pedig a Nyugatot, Kebesennufot. Ez az elképzelés nagyon hasonlatos a majákéhoz, kiknek hite szerint négy szellem, a „bakab”-ok tartják a négy sarkpontot, a keleti bakab vörös, az északi fekete, a déli sárga és a nyugati fehér. Amint látjuk, csak a színek elosztásában van különbség. A balzsamozás szokása szintén megegyezõ a két népnél. Múmiáik egyformák, ugyanazon a helyen eszközölték rajtuk a bevágásokat, ugyanolyan konzerváló módszereket használtak.
A halottnak minden szerve egy-egy isten uralma alá kerül. Teste Osiris teste. Bal halántékának tulajdonságai Tum isten tulajdonságai, jobb szeme Tum isten szeme, amelynek sugarai áthatolnak minden sötétségen. Bal szeme Horus szeme, amely megöl minden élõ teremtést, felső ajka Isisé, alsó ajka Nephtysé. Nyaka istennő, kezei isteni lelkek, ujjai mennyei kígyók, Selket istennő fiai. Oldalai Amon két tolla, háta Geb, gerinccsigolyái, hasa pedig Nun isten. Egy másik részlet szerint, mely szintén a Halottak Könyvéből való: „Jobb szemed az Éjszakai Bárka, bal szemed a Nappali Bárka, szemöldököd az isteni Kilencség, koponyád Anubis, tarkód Hórus, ujjaid Thot, hajfonatod Ptah-Sokaris...” Ősi rítusokat és istenalakokat őriztek meg ezek a szövegek, és évezredeken át hagyományozódtak a halotti kultuszban.
A halottat négy istennő gondozta: Tefnut az őskezdet, a bölcső, a legelső, Nut, a magasztos, aki az isteneket a tején táplálja, Isis, a jó, aki bátyját őrzi, és Nephtys, a cselekvő, Osiris másik nővére.
A tetemet lepelbe burkolták. A múmiát festett fajansszal is beborították, végül gazdagon felékesítették. Az arc igen fontos volt, mindig megpróbálták a legélethűbben és ugyanakkor a legszebben ábrázolni a holtat. A múmiamaszk az Óbirodalom végén alakult ki, és egészen a római kor elejéig használták. A halottra gyöngyökből vagy festett fajanszból gallért helyeztek.
A múmiára ábrákat festettek. A hasra általában a szárnyas Isis vagy Nut került, amint szárnyait óvón emeli a halott fölé. Gyakran került még a hasra a szkarabeusz, az örök élet szimbóluma. Az istennő szárnyai alatt fekve ábrázolták magát a halottat is, oroszlánlábú ágyon fekve, mellette Anubis, aki rituálisan balzsamozza a halottat. A lábra szandált erősítettek, annak jelképeként, hogy a halott rálépett a túlvilágra vezető útra. A halott mellé vagy a mellkasára amuletteket helyeztek, melyek rendeltetése az volt, hogy megóvja a halottat a gonosz erőktől. A koporsó mellett áldozati asztalt is elhelyeztek, melyre az ételáldozatok mellé vízzel teli edényt is elhelyeztek, hogy a halottat túlvilági életében ne gyötörje se éhség, se szomjúság.
A koporsó két részből állt: egy alsó, festett koporsóból, rajta Nut vagy Nephtys a halál jelképeként; és egy felső koporsóból, melyre rárajzolták a múmiát, valamint Hórust és fiait. Erre kerültek a különböző feliratok is, melyekből kiderült, hogy pontosan kit tartalmaz a koporsó. A halottnak mindenképp azonosíthatónak kellett lenni, hiszen ez biztosította számára az örök életet.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.