Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.03.27

A Vörös-tenger veszélyes állatai

 A Vörös-tenger veszélyes állatai

 

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Vörös-tengerben teljesen biztonságos a sznorkelezés és a búvárkodás. A tapasztalat alapján probléma elsősorban abból adódik, hogy hozzájuk akarunk nyúlni, hiszen ezt támadásnak vélik és ekkor védekeznek. 
 
Kőhal
Nevéhez méltóan úgy néz ki, és olyan erős is, mint egy kő. Mérge akár halálos is lehet. Azért különösen veszélyes, mert beleolvad a homokba és a korallos környezetbe. Miatta is extrán fontos, hogy a víz alatt ne érjünk semmihez! 
 
Skorpióhal
A kőhalhoz nagyon hasonló mind kinézetben, mind mérgét tekintve.
 

voros-tenger-veszelyes-allatok-1-.jpg

Tűzhal
Az egyik legszebb és legjellegzetesebb hal a Vörös-tengerben, a mérge mégis akár halált is okozhat. Rengeteg tűzhallal fogunk találkozni, fontos, hogy ekkor ne pánikoljunk: egyáltalán nem szoktak emberre támadni. Csak akkor lesz probléma, ha meg akarjuk fogni. Búvároknak érdemes tudni, hogy az éjszakai merülések alkalmával még több tűzhal látható, és közelebb is jönnek, de ekkor sem agresszívak, így nyugodtan élvezhetjük a merülést. 
 
Kék pettyes rája
Teljesen ártalmatlanok alapvetően, a homok felett láthatjuk őket úszni sokszor. Rájuk is érvényes, hogy nem szabad megfogni őket, mert mérget bocsáthatnak ki. 
 
Kúpcsiga
A 10 cm méretű kúpcsiga a világ egyik legmérgezőbb állata, így ez is még egy ok, ne kezdjünk csigák és kagylók gyűjtögetésébe se a parton, se a víz alatt. 
 
Tűzkorall
A korall, amely úgy néz ki, mint a tűz lángjai, kellemetlen, égési sérüléshez hasonló sebet képes okozni. 
 
Anemóna
avagy tengeri rózsa… jobb, ha nem érünk az anemónához, hiszen mérge bénító hatású lehet.
 
Íjhal
Párzási időszakukban meglepetésként érheti a búvárt, hogy időnként szeretnek ráharapni az uszonyra. Emberre nem támadnak, de valamiért az uszony végébe csippentés nagyon vonzó lesz nekik. 
 
Muréna
A nagy kékség elején pont egy murénát etet a kis Jacques, de jobb, ha mi nem követjük a példáját. Bár sokkal félelmetesebbnek néz ki a muréna, mint amennyire ténylegesen az, de a szájába tényleg ne nyújkáljunk.
 
Barrakúda
Ezek a másfél-két méteres ragadozók hatalmas csoportokban láthatók a tengerben, és alapvetően nem támadnak, de ne ingereljük őket. 
 
Egy-két medúzafaj
A tengerparthoz közel gyakran látható lila medúzák teljesen ártalmatlanok, de vannak bizonyos fajok, amelyek csípnek. 
 
Tengeri sün
A jól ismert tengeri sünök egy különösen hosszú tüskéjű fajtája, amelyről már messzire látszik, hogy nem jó ötlet megérinteni. 
 
Cápák
Igen, a Vörös-tengerben vannak cápák, de egy sznorkelezés közben szinte biztos, hogy nem fogjuk őket látni. Természetesen módon 30-40 méter körül élnek a tenger felszíne alatt. Cápát látni hatalmas élmény még a búvároknak is. A közhiedelemmel ellentétben általában nem támadnak emberre, hiszen nem vagyunk a táplálékláncuk része. Problémát okoz, ha a turisták kedvéért partközelbe szoktatják és etetni kezdik a cápákat, mert később, az állatok hozzászoknak az „ingyenebédhez”, és túlzottan is bemerészkedhetnek a sekély strandokhoz, ahol gondokat okozhatnak. Épp ezért fontos, hogy ne bolygassák fel a tenger élővilágát a turisták kedvéért.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.