Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.02.05

Az ókori Alexandria

 Alexandria

 

l1.jpg

Város Egyiptom földközi-tengeri partján, a Nílus deltájának nyugati csücskében. Nevét Nagy Sándorról (Alexandros) kapta, aki egy viszonylag jelentéktelen egyiptomi település, Rhakótis helyén alapította Kr. e. 332-ben. I. Ptolemaios Sótér Kr.e. 319-ben Egyiptom fővárosává tette Alexandriát, amely - részben kedvező fekvésének, részben a királyi támogatásoknak köszönhetően - hamarosan a hellénisztikus világ egyik legjelentősebb kulturális, politikai és kereskedelmi központjává vált.

Az alexandriai Museion és a könyvtár, amely több százezer irodalmi és tudományos munkát őrzött, I. Ptolemaios korában alakult és a Kr. u. 3. század végén semmisült meg. Alexandria a tudományos élet mellett a földközi-tengeri kereskedelem központjául is szolgált: kikötője összeköttetést biztosított a Nílus-völgy és Meroé, valamint a Vörös-tenger irányában Arábia és India között. Legfontosabb kiviteli cikke az üveg, a papirusz és a vászon volt.

A város lakosságát (amelynek száma a Ptolemaios-kor végére az egymillió főt is elérte) három etnikum alkotta. A görögök a királyi negyed közelében telepedtek le, az egyiptomiak a város déli részén fekvő Rhakótis-negyedben éltek, a meglehetősen nagy számú zsidó népesség pedig a keleti zónát lakta. Bár a három etnikum együttélése korántsem volt mentes a konfliktusoktól, kulturális tekintetben a város valódi olvasztótégelyként működött, amelyben a régi egyiptomi elemek az antik görög és zsidó kultúra vonásaival keveredtek.

Sarapis isten kultusza, amelyet I. Ptolemaios kezdeményezésére honosítottak meg Alexandriában, tudatosan ötvözte az egyiptomi és görög elemeket: az egyiptomi Ozirisz és Ápisz alakjából létrejövő istenalakot a Zeuséhoz hasonló görög ikonográfiával ábrázolták, az egyiptomi Rhakótis-negyedben álló görög jellegű főszentélyének alapításáról kétnyelvű feliratok tanúskodnak. A kultúrák keveredését példázzák Alexandria temetői is: Kom es-Suqafa római kori katakombáiban a régi egyiptomi túlvilághit ábrázolása jelenik meg császárkori köntösbe bújtatva.

Alexandria a kereszténység térhódítása után is megőrizte kulturális vezető szerepét. Az új hit, amelyet a legenda szerint Szent Márk hozott el a városba, eleinte főként a zsidó népesség körében terjedt el, később pedig az ő közvetítésük révén a görög populáció is felkarolta. A Kr. u. 2. században Alexandriában alakult meg a híres katekéta iskola, amelynek teológusai (Pantainos, Alexandriai Kelemen, Órigenés) a görög kultúra és a keresztény hit összeegyeztetésére törekedtek, és a szentírás-értelmezés allegorikus irányzatát hirdették. Hosszú ideig Alexandria volt az egyiptomi keresztény (kopt) egyház központja is.

 

Alexandria építészete

 

Alexandria egyik legnevezetesebb építménye az ókori világ hét csodája közé sorolt világítótorony, a Pharos volt,

pic.jpg

 amelyet a knidosi Sóstratos épített II. Ptolemaios Philadelphos uralkodása alatt, a Kr. e. 3. század kezdetén. A több mint száz méter magas, fehér márvánnyal borított építményt három szint alkotta, amelyek közül az alsó négyszögletes, a középső nyolcszögű, a felső pedig henger alakú volt. A torony felső szintjén állítólag tükröket helyeztek el, amelyek nappal a nap, éjjel pedig az ott lobogó tűz fényét erősítették fel, így az Alexandriába igyekvő hajósok már száz kilométeres messzeségből is észlelhették az irányjelzést. A Pharos csúcsát Zeus Sótér vagy Poseidón szobra díszítette. A több mint ezerötszáz éven át álló tornyot a Kr. u. 14. században földrengés pusztította el.

A Pharos-szigetet és a szárazföldet a Heptastadion nevű gát kötötte össze, amelytől keletre a kereskedelmi forgalmat bonyolító Nagy-kikötő, nyugatra pedig az inkább hadi célokat szolgáló Eunostos-kikötő terült el.

Alexandria városát Nagy Sándor építésze, a rhodosi Deinokratés tervezte: a sakktábla-szerűen elrendezett utcák hálózatában kelet-nyugati, illetve észak-déli irányú főutak jelölték ki a fontosabb városrészeket. Alexandria területének keleti harmadát a máig feltáratlan királyi negyed, a Brucheion foglalta el. A palota mellett itt állt a város vezető tudományos intézete, a Museion és a hozzá tartozó híres könyvtár, valamint Nagy Sándor és a Ptolemaiosok sírboltja, a Séma, amely az uralkodó-kultusz szellemi központjául szolgált.

Sarapis isten - feltehetően görög jellegű - temploma a város délnyugati részén, a Rhakótis-negyedben állt, mellette pedig több Iseum (Isis-templom), valamint Harpokratés és Anubis tiszteletére emelt szentélyek is működtek. Sarapis templomát Kr. u. 391-ben rombolták le, miután Theodosius császár betiltotta a pogány kultuszokat. Az épület egyetlen, ma is álló oszlopa (az úgynevezett "Pompeius oszlopa") Diocletianus császár korából származik.

Minthogy a modern Alexandria lényegében ráépült az ókori város romjaira, a Ptolemaiosok fővárosának építészetéről sokáig csupán az antik szerzők leírásai alapján alkothattunk képet. A 20. század végén megkezdődött víz alatti régészeti feltárások azonban e tekintetben is számos új ismerettel szolgáltak. Bár korábban azt feltételezték, hogy Alexandria teljességgel görög jellegű város volt, ma már bizonyosnak látszik, hogy a város építészetében egyiptomi díszítőelemek is megjelentek.

 

Az alexandriai könyvtár 

 

Az alexandriai könyvtárat elsősorban a Museionban folyó kutatások elősegítésére és a görögök szellemi örökségének megőrzésére hozták létre a Kr.e. 3. század folyamán. Megalapítása mögött az a nagy jelentőségű - végső soron Aristotelésre visszamenő - felismerés állt, hogy mások által létrehozott-összegyűjtött tudás érték, és a tudományos kutatásnak a már ismert tényekből kell kiindulnia. A könyvgyűjtemény tehát egyfelől elengedhetetlen volt a Museionban folyó tudományos munkához, másfelől az ottani tudományos és irodalmi tevékenység tovább gyarapította a könyvtárat.

 

A hellén származású Ptolemaios-uralkodók fontos feladatuknak tekintették, hogy megteremtsék a görög nyelven írt munkák hatalmas, valószínűleg teljes gyűjteményét. A könyvtár virágkorában, a Ptolemaios-kor folyamán megközelítőleg 500 000 papirusztekercset - azaz könyvet - őrzött, amelyek többsége több művet is tartalmazott. Habár elsősorban görög műveket gyűjtöttek, a könyvtárat a nem-görög kultúrkörből származó irodalommal is gazdagították. őriztek például egyiptomi népmeséket, amelyeket démotikus és görög nyelven is leírtak, és ugyanekkor fordították le héberről görögre a könyvtár gyarapítása céljából az Ószövetséget, de legalábbis Mózes öt könyvét (Septuaginta).

 

Az uralkodók az egész akkori ismert világból begyűjtötték a könyvtár számára érdekes szövegeket és másolatokat készíttettek róluk. A hagyomány szerint az Alexandriába érkező utasok csomagjait átvizsgálták, a könyveket elkobozták, és addig nem is adták vissza, amíg el nem döntötték, hogy értékesek-e a könyvtár számára. Ha pedig értékesnek bizonyultak, a tulajdonos búcsút mondhatott az eredeti példánynak, mert csak egy másolatot kapott vissza. Az egyik Ptolemaios-uralkodóról szóló történet úgy tartja, hogy óvadék ellenében kölcsönkérte Athénból a három nagy tragédiaköltő (Aischylos, Sophoklés és Euripidés) műveit tartalmazó tekercseket, és soha többé nem adta vissza: az athéniak csak értékes másolatokat kaptak helyettük. A könyvtárgyarapítás ezen módozatai nem feltétlenül felelnek meg a mai normáknak, az azonban tény, hogy az alexandriai könyvtár teljességre törekvő gyűjteménye nélkül ma alig ismernénk valamit a görög irodalomból.

 

A könyvtár pusztulásáról nincsenek egyértelmű adatok. Plutarchos szerint a Iulius Caesar és XIII. Ptolemaios között Kr.e. 48-47-ben folytatott harcok közben leégett, mások szerint ekkor valószínűleg csak egy raktár semmisült meg, nem az egész könyvtár. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy a Kr.u. 4-5. században már nem létezett.

 

A mappában található képek előnézete Alexandria