Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.03.31

Egyiptom festészetéről...

Egyiptom fesztészetéről röviden...


Az egyiptomi festészet története


Még ma is elég nehéz kimerítően értekezni az egyiptomi festészet történetének minden részletéről. Inkább a rajz nagy korszakairól és a kompozíciós rend alakulásáról lehet beszámolni. Bár az Újbirodalom előkelőinek temetőjében, Théba nyugati oldalán százával tártak fel sírokat a XVIII. dinasztia elejétől a XIX. dinasztia végéig tartó korszakból, s ezek jól illusztrálják a festészetben végbement változásokat – az Óbirodalom és a Középbirodalom korában ugyanez már nem követhető nyomon ilyen tüzetesen, mert sokkal kevesebb emlék maradt fenn, s ezek állapota távolról sem kielégítő. A színek elhalványodtak, a részletek gyakran eltűntek, a falra pedig az idők folyamán gyakran annyi minden rakódott rá, hogy sokszor előbb meg kell tisztítani a felületet a festmények tanulmányozásához. Ilyen állapotban vannak például Beni Haszán híres sírjai, amelyeknek első és nagyon hasznos publikációja sok festményről csak fekete-fehér rajzot közöl. Amikor ezekhez a festményekhez közeledünk, az őket borító korom- és piszokréteg alatt remek rajzot és színezést fedezünk fel. Így némi fogalmat alkothatunk erről a kevéssé kiaknázott, gazdag anyagról, amelynek teljes megismerésével tökéletesebb ítéletet mondhatnánk az első thébai birodalom – a Középbirodalom – festői kifejezésmódjáról. Erről tanúskodik a későbbiekben néhány példa.

ancient-egyptian-music-tombofnakht.jpg

Táncosnő és két zenélő lány egy lakomán. A falfestmény az i. e. 1400 körüli időkben készült (Thébai temető, Naht sírja, 52. sz. sír). A zenélő lányok statikus mozdulatai ellentétben állnak a táncosnő mozgásban ábrázolt alakjával. A lány a XVlll. dinasztia kori ünnepek szokása szerint mezítelen, testét csak ékszerek díszítik.


Az Óbirodalom festészetével hasonló a helyzet : máig elég kevés a megfelelően konzervált falfestmény. Mégis : emlékezzünk Nefermaat és Itet sírjából a híres Médumi ludak falképre, amely Sznofru, Kheopsz atyja, tehát a IV. dinasztia első királyának uralkodása alatt készült, i. e. 2550 körül. Ezúttal csak arra szorítkozunk, hogy még egyszer kiemeljük tökéletes kidolgozását: akár egy zoológiai kézikönyv illusztrátora is készíthette volna. A színek finom árnyalataival részlethűen örökítették meg az ábrázolt állatot. A szürkés-rózsaszín alapozás még inkább kiemeli azokat a precíz tónusokat, amelyekkel a hat szárnyast megfestették, közöttük az annyira jellegzetes nílusi ludat.

meidum_geese.jpg

 Ez a realista stílus erőteljesen szemben áll a gizai és szakkarai festett domborművek klasszikus színezésével, és a IV. dinasztia hajnalán az egyiptomi festészet hosszú életútjának fordulópontját jelzi. A Médumi ludak példája bizonyára nem az egyetlen. Bizonyíték erre a Metjeti sírjában talált számos faltöredék, például az áldozati szárnyasok elhozatalát, a folyó mélyén lapuló krokodilt vagy a megszelídített antilopokat ábrázoló részletek (mindhárom töredék a párizsi Louvre-ban van). Ez már a VI. dinasztia kezdete, s Metjetinek, ennek a magas rangú tisztségviselőnek sírjában a faldíszítmények maradványait tanulmányozva, nem csupán a festő szakmai tudását, hanem a mesterkéltség teljes hiányát is megállapíthatjuk. Felülemelkedik a természet szolgai másolásán, nem fontos számára a részletek halmozása az állatok rajzában; összefoglal és kiemel. Ugyanakkor, bár magas szintre jutott el az állatábrázolásban, az Óbirodalom egyiptomi festője kevésbé volt ügyes az emberi test megrajzolásában. Ismét a felnagyított írást alkalmazta, a hieroglifák viszonylag merev férfi- és nőalakjait, kifejezéstelen arccal és statikusabban, mint valaha.

 

A szakkarai masztabák kápolnáinak pompás festett reliefjei után vegyük szemügyre a VI. dinasztia kori Kaiemanh gizai sírját. A falak festettek, kékesszürke alapon jelennek meg a parasztok és a hajósok életéből vett jelenetek. Itt nem csupán az állatalakok rajzának biztonsága ötlik szembe, de szemet gyönyörködtetőek a hajcsárok és a hajósok alakjai is: téglavörös testüket csak a fehér ágyékkötő fedi, fejükön kis, fekete sapka van, s a tekintetük életet sugároz. Minden a helyén van, megvalósul a mozgás és a forma szintézise.

 

benihasan1.jpg

A Középbirodalom idején ugyanezek a törekvések tapasztalhatók. Az állatábrázolásokra a szabadabb megformálás jellemző. Ez szembetűnő a Beni Haszán-i sírok falfestményein, ott, ahol a falat megtisztították. Bár az emberek, az állatok és a növényzet csoportosításával megalkotott kis képek témája világosan bontakozik ki előttünk, a jelenetek egyes elemei egymástól elszigetelten állnak. Legyen a jelenet fügeszedés, ázsiai nők vonulása, szamarát követő zenész (hasonlítsuk össze a torinói Museo Egizióban lévő gebeléni szamár képével) vagy Hnumhotep sírjának híres képe az akácfát benépesítő madarakkal, a nagy felületek tiszteletének hagyománya – némi merevség árán – itt is tovább él. Ugyanakkor az antilopetetés jelenetében több a hajlékonyság és a könnyedség, a hajcsárok mozdulatait szándékosan eltúlzottnak ábrázolták az élethű mozzanatok hangsúlyozása érdekében.

Korunk kedveli az archaikus, olykor a szándékoltan primitív formákat. Ezért is tűnhet oly vonzónak a szamarát követő szolga a gebeléni falfestményeken, vagy a kicsinyét éppen világra hozó tehén, amint borjának hátát nyaldossa (Torino, Museo Egizio).

 

amenhotep3_well_southv.jpg

A thébai nyugati parton az előkelők temetőjének sírjai a festészet felvirágzását tanúsítják az Újbirodalom kezdetétől. Elsőként a mellékszereplőket – a mozgásban lévő szolgákat vagy kézműveseket és az állatokat – ábrázolták szabadabban. Ettől kezdve az emberi test – a szép hölgyek és az előkelő nagyurak – ábrázolása mind kecsesebbé és szebbé vált. I. Thotmesztől III. Amenhotepig lépésről lépésre nyomon követhető ennek az új ábrázolásmódnak a kibontakozása, amely szinte észrevétlenül tűnt fel a sírok urainak képmásain. A formák egyre törékenyebbek, a színek kevésbé nyersek, a sziluettek nem olyan súlyosak, és a kontúrok mind hajlékonyabbak. Az áttetszőséget a színek intenzitásának csökkentésével érték el. A testek körvonalai kevésbé szigorúak, a kontúr megtörik, felszabadítva a benne foglalt, most már mozgásba lendülő festett tömeget. A ruházat és a paróka eleganciája olyan hangsúlyozottá vált, hogy olykor elfedte azokat az elemeket, amelyeknek hajdan, a nem esztétikai eredetű szabályok értelmében igen nagy jelentőséget tulajdonítottak.


Gyakran azt állítják, hogy Egyiptomban a festészet önállósulásának első igazi jelei csak a XIX. dinasztia

tomb-of-userhet-tt51-nobles-tombs-15.jpg

 idején mutatkoztak meg, akkor, amikor az Amarna-reformnak köszönhetően a művész szabadabban alkothatott, jóllehet már megkezdődött a hagyományhoz való visszatérés. Elegendő azonban II. Amenhotep (i. e. XV. század közepe) magas rangú tisztviselőjének, KenAmonnak a sírjában a vadászjelenet állatfiguráit szemügyre venni ahhoz, hogy meggyőződjünk ennek az ellenkezőjéről. Minden a művésztől és főként a tartalomtól függött. Ken-Amon vadászjelenete közel áll az Amarna-stílus expresszivitásához, de érezhetők rajta a rituálé szabta határok – hiszen itt természetesen rituális képről van szó -, bármilyen ügyes és érzékeny volt is maga a festő. Ugyanez mondható el Dzsehutinak, II. Amenhotep másik magas rangú tisztségviselőjének a sírjáról is, az áldozati asztal előtt ábrázolt házaspár hagyományos csoportjáról. A festészet tehát már sokkal előbb önállósult, mint azt állítják, de kedvező alkalmak ennek kifejezésére ritkán kínálkoztak, s csak akkor, ha a festő egészen kivételes tehetséggel rendelkezett.

 

kv34-04.jpg

Thébában az előkelők temetője az egyiptomi festészet valóságos múzeuma. A kápolnák díszítését irányító névtelen festők mindegyike igazi mester volt. Köztük említhető Uszerhat sírjának mestere (56. sz. sír), aki festményeinek könnyű, vázlatszerű, szinte befejezetlen jelleget tudott adni. Naht sírjának mestere (52. sz. sír) nagyon egyszerű formákkal dolgozott, noha már nem III. Thotmesz korában élt. De az is igaz, hogy a hódító uralkodó művészkortársainak festészete sokkal merevebbnek tűnik. A változás tendenciája Amenemhat sírjának festőjénél (82. sz. sír) is megfigyelhető, vonalai már elvékonyodnak, színei gyönyörűen árnyaltak. Rehmiré (100. sz. sír; III. Thotmesz alatt Théba polgármesterének sírjának díszítője nem tudott még szabadulni bizonyos rajzi konvencióktól, s így olykor irreálisan torzult alsó végtagokat festett.

638f6175d9ee15e3807586b15ff9f97d91dcd2dc.jpg

Részlet Nebamon sírjának falfestményeiből (London, British Museum), amelyek a “Völgy Ünnepe”

 alkalmából rendezett lakomát örökítették meg. Az ünnepséget az istenek, a halottak, valamint minden élő családtag és barát tiszteletére tartották. A két táncosnő mozgása szokatlanul könnyed. A két kecsesen ülő zenélő nő szembeforduló ábrázolása egyedülálló példa az újbirodalmi festészetben.

 

584e890e0f52382300f453d15ef936de.jpg

Falfestmény részlete Nofertari királyné thébai sírjából (66. sz. sír). ll. Ramszesz kedvenc feleségének alakja (a képen baloldalt) sokkal élőbb, mint a jobboldalt álló Néith istennő figurája.Nofetarit, mivel ő volt a kedvenc feleség, szokás nagy királyi hitvesnek is nevezni.Nofertari áttetsző ruhája a kor divatját követi, míg az istennő vállpántos öltözéke egy régi, hagyományos viseletet idéz, ezzel utalva időtlen, isteni voltára.