Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
article preview

Szellemtörténet az ókori Egyiptomból

Szellemtörténet...

Szellemtörténet az ókori Egyiptomból...

 

Az ókori Egyiptomból származó legismertebb szellemtörténet egyszerűen „Szellemtörténet”-ként ismert, de néha „Khonsemhab és a szellem” néven is hivatkoznak rá. A történet az Újbirodalom késői időszakából (i.e. 1570 körül - i.e. 1069 körül) származik.

A Szellemtörténet Khonsemhab Amon főpapjának találkozását meséli el egy nyughatatlan szellemmel. A történet szerint ez a különös találkozás a thébai Nyugati Part  Deir el-Bahari nekropoliszában történt. Itt fedezték fel azokat az írásos edénytöredékeket, melyek elmesélik ezt az érdekes történetet. Ezek az cserépedény-töredékek ma Párizsban, Firenzében, Bécsben és Torinóban találhatók, és mindegyik a történet különböző szakaszát mutatja be. A mese lezárását sajnos még nem találták meg...

screenshot_836.jpg

A világ minden tájáról származó szellemtörténetekhez hasonlóan a Khonsemhab-mese is két szinten működik: egyrészt szórakoztató történet, de másrészt kulturális oktatás, tanmese kötelességről, lelkiismeretességről. A közönséget szórakoztatta a mese miközben egyúttal oktatást is kapott a halottak tiszteletének fontosságáról és végső nyughelyük gondozásáról.

A történet elmeséli, hogyan találkozott Khonsemhab a szellemmel a nekropoliszban, majd elkötelezte magát, hogy segítsen neki békét találni.

Khonsemhab találkozik a szellemmel és meginvitálja a nyughatatlan lelket a házába. Khonsemhab főpap így szólt hozzá: "Kérlek, mondd meg nekem a nevedet, apád és anyád nevét, hogy felajánlhassam nekik, és megtegyek értük mindent, amit meg kell tenni a helyzetükben lévőkért."  

A magasztos szellem megjelenik és elmondja, hogy ő Nebusemekh, és az egykori nagy fáraó Montuhotep király fő kincstárnoka volt.  Khonsemhab megkérdezi a szellemet, hogy mi aggasztja, és Nebusemekh azt válaszolja, hogy a sírja ledőlt, és senki sem emlékszik már, hol van eltemetve, így többé nem hoznak megfelelő felajánlásokat. Nebusemekh azt mondja, hogy „ki van téve a téli szélnek, éhezik ennivaló nélkül”, és attól tart, hogy hamarosan megszűnik létezni, hiszen senki sem emlékszik már rá. A főpap figyelmesen hallgatja a szellemet, arcán könnyek gördülnek végig, majd megkérdezi: "Hogy boldogulsz anélkül, hogy eszel vagy iszol, nem öregszel vagy fiatalodsz. Anélkül, hogy látnád a napfényt vagy beszívnád az északi szellőt? Sötétség van szemedben minden nap?”

A szellem így válaszol: „Amikor a földön éltem, Montuhotep király kincstárának felügyelője és hadseregének hadnagya voltam. Mivel az emberek élén álltam, közel álltam az istenekhez. Montuhotep, Felső- és Alsó-Egyiptom királyának 14. évében, nyáron tértem meg az istenekhez. A király megbecsülése jeléül alabástromból készült szarkofágot adományozott nekem, és mindent megtett értem, amit az én helyzetemben megtesznek. Megemlékezve az életemre a síromba fektetett, hogy nyugalomra leljek. De ami volt, elmúlt… Látod, a sírom falai ledőltek, leomlott a föld körülötte. Szél fúj a romok között, mely egykor testemet védte. Azt ígéred most nekem, hogy „Új sírt készítek neked”. De bízhatok-e szavadban, hogy valóban megteszel mindent, hogy betartsd amit megígérsz nekem?

Khonsemhab elmondja a szellemnek, hogy új sírt nem biztos, hogy módjában áll építeni neki, de igyekszik mindent megtenni érte, hogy segítse nyugalmát visszanyerni, mondván: "Kérlek, mondj el nekem, mit szeretnél pontosan, hogy mit tegyek, és én biztosan megteszem neked", de a szellem hitetlenkedik, nincs meggyőzve. Nebusemekh azt mondja: "Mi haszna lenne annak, amit tennél? Ha egy fa nincs kitéve napfénynek, nem hajt lombot", ami azt jelenti, hogy nem várja el a paptól, hogy olyan otthont tud biztosítani neki, mint amilyen a sírja egykor volt, hiszen Khonesemhab-nak nincsenek olyan erőforrásai, hogy a sírt teljesen felújíthassa; ahogy a fa nem virágozhat napfény nélkül, sírját sem lehet újjáépíteni csak ígéretekre és jóindulatra hagyatkozva. A pap már biztosította őt arról, hogy ha nem tud új sírt építeni neki, akkor öt szolga és öt szolgálólányt ételeket és italokat hoz neki hoz neki áldozatul, de Nebusemekh lelke nem vigasztalódik. A szellem eltűnik, de Khonsemhab nem felejti el, amit ígért. Embereket küld a romos sír felkutatására, és szolgái a királyi út mentén Deir el-Bahariban találják a beomlott sírt. Khonsemhab örül ennek a hírnek, és beidéz egy tisztviselőt, hogy megbeszélje vele a sír helyrehozásának lehetőségeit. A történet az "Este visszatért a Ne-be aludni és ő..." sorral végződik. Sajnos a mese többi része elveszett. A "Ne" megjelölés a szövegben minden bizonnyal a thébai nekropoliszra utal, és úgy gondolják, hogy Khonsemhab visszatér oda, ahol a történet elején találkozott a szellemmel, hogy elmondja Nebusemekhnek, hogy hamarosan új otthona lesz.

Khonsemhab hű maradt szavához, és a történet Nebusemekh szelleme számára szerencsésen végződött.

screenshot_837.jpg

Az ókori Egyiptomban hittek a szellemek létezésében. A szellemeket azonban nem tekintették „kísértetiesnek”; egyszerűen a létezés természetes velejárói voltak, és az egyiptomiak általában igyekeztek védekezni ellene. A halotti rituálék célja, pont az volt, hogy tiszteljék a halottakat, hogy senki ne térjen vissza a túlvilágról elégedetlenül. A halál és a temetés körüli megfelelő rítusok minden ókori társadalomban fontosak voltak, és ez különösen igaz az egyiptomiakra.

A túlvilági életet egyszerűen a földi élet folytatásának tekintették. Az elhunyt lelke számot adott a túlvilágon evilági cselekedeteiről. Ha az elhunyt bölcsen és igazságosan élt, azt remélték, hogy szellemét Ozirisz isten kedvezően ítéli meg, és átengedi az öröklétbe, így nem volt oka a szellemnek, hogy visszatérjen a földre, hacsak nem volt történt valami, ami megzavarta a nyugalmát.  A lélek nyugalmának ilyen megzavarása gyakran a temetési szertartások helytelen betartásával, a sír lerombolásával vagy kifosztásával volt összefüggésben. A sírt a „lélek házának” tekintették, és ha a sírt megbolygatják, ha nem tartják be a megfelelő emlékezési szertartásokat, a szellemnek nem lesz békéje. A szellem megjelenését nem tekintették jó jelnek, csak ha egy bizonyos okból megidézték, vagy egy álomban történik a látogatása.

Az egyiptomiak megidézték elődeik szellemét, és tanácsot kértek a halottaktól a problémák kezeléséhez vagy a fontos döntések meghozatalához. Úgy gondolták, hogy a halottak az álmokon keresztül és bizonyos bölcseken, tisztánlátókon, avagy orákulumokon keresztül tudnak kommunikálni az élőkkel. Rosalie David egyiptológus szerint ezeknek a látnokoknak fontos szerepük volt a temetkezési kultuszokban. A templomokban fontos ismeret volt a halottakkal való kommunikáció. Természetesen csak a beavatottak voltak tisztában ennek a varázslásnak a menetével. A beavatottak a magas rangú (kellő bölcsességgel rendelkező) papok, és az isteni adománnyal megáldott tisztánlátók voltak.  Az orákulumok aktívan tevékenykedtek a templomokban, hogy elősegítsék az élők és a holtak találkozását, vagy megmagyarázzák az elhunytról szóló álmokat. Ezek a megközelítések magukban foglalták az orákulumok és a mágia használatát, a halottaknak írt leveleket, az álmokat és a jóslás egyéb formáit.

Khonsemhab története arról szól, hogy a főpap megidézi a szellemet, beinvitálja a házába és nyíltan beszél hozzá. Ez tökéletesen mutatja, hogy főpapként ismerte egy elhunyt szellemének megidézésének módját, látta és hallotta is a szellemet, tehát képes volt a halott lélekkel való kommunikációra.

Ebben a történetben Nebusemekh szellemét nem ijesztőként, hanem segítségre szoruló lélekként mutatják be. A történet hangsúlyozza a sírok rendszeres karbantartásának, valamint a halottakra való emlékezés és tisztelet fontosságát. Amikor Nebusemekh megjelenik, Khonsemhab segítségre szoruló vendégként fogadja, nem pedig dühös, ártó szándékú kísértetként. A főpap minden cselekedete vendégszeretetét bizonyítja, ahogy az is, mikor beleegyezik, hogy segítsen a szellem jelenlegi helyzetén. A történet a maga teljességében szórakoztató mese, de azt a célt is szolgálta, hogy fontos kulturális értéket csepegtessen a hallgatóságba, mivel arra ösztönözte őket, hogy legyenek figyelmesek halottjaikkal, tiszteljék azokat, akik már átléptek a másik oldalra.

A halottak tisztelete nagyon fontos kulturális érték volt az egyiptomiak számára, függetlenül attól, hogy a halott milyen társadalmi státuszú volt. A történet szerzője hősének fontos társadalmi szerepével még jobban meg óhajtja győzni a hallgatóit az elődök emlékének tiszteletére, hisz a szellem Nebusemekh a hőskirály II. Mentuhotep (i.e. 2061-2010 körül) hadseregét vezette. II. Montuhotep volt az a király, aki a thébai uralom alatt egyesítette Egyiptomot, és elindította a Középbirodalom időszakát, és a király sírja is Deir el-Bahriban található.

A hallgatóság számára a történetből egyértelmű: Nebusemekh fontos ember volt, aki szorosan kötődött egy nagy királyhoz, és ha az ő sírja romba dőlhetett, akkor bárki másé is… Ezzel is hangsúlyozva, hogy milyen fontos a halottak tiszteletének és az emlékezés rítusainak folyamatos gyakorlása.

 

(Kósa Ildikó - Egypt Forever)

 

 

Nyelvek

MagyarEnglish

Profilkép

Facebook

látogatófigyelő


Levelezőlista


Archívum

Naptár
December / 2021

Elérhetőség

Statisztika

Online: 15
Összes: 485518
Hónap: 36314
Nap: 1007