Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
article preview

Varga Edith egyiptológus

prof. Varga Edith egyiptológus

prof. Varga Edith egyiptológus (1931-2020)

 

 

Varga Edith a Bács megyei Madaras községben született 1931-ben, majd a II. Világháború után, 1949-ben érettségizett. Mivel abban az évben az egyetemi felvételije nem sikerült, így gyors- és gépírást tanult, majd átmenetileg a Metalimpex Vállalatnál vállal munkát, miközben a következő évi felvételi vizsgájára készült. 1950-ben a sikeres vizsgák után felvételt nyert az ELTE Bölcsész Karára, ahol kezdetben múzeológiát tanult. Dobrovits Aladár egyiptológia témájú előadásai hatására érdeklődése mindinkább az ókori Egyiptom felé fordult; és végül szakot váltott, egyiptológiát kezdett tanulni, továbbá akkád és asszír nyelveket, valamint ókori keleti régészetet. Az egyiptomi vallás különösképpen érdekelte. Szakdolgozata témáját is a vallás-mitológia területről választotta az egyiptomi világteremtési mítoszokból, majd 1955-ben sikeres államvizsgát tett.

fb_img_159168391.jpg 405574_343343572351060_916608980_n.jpg

 

A fiatal és lelkes Varga Edith gyakornokként került a Szépművészeti Múzeumhoz 1954-ben, ahol az antik gyűjtemények osztályára került és ott az ókori egyiptomi gyűjteménnyel foglalkozott. A sikeres egyetemi vizsgák után 1956-tól 1994-ig dolgozott a Szépművészeti Múzeumban, ahol 1974-től az Egyiptomi Osztály vezetője majd 1988-1992 között a múzeum főigazgató-helyettese volt.  1959-ben első egyiptomi tanulmányútja során Szépművészeti Múzeum megbízásából műtárgyakat vásárolt Egyiptomban a múzeum ókori egyiptomi gyűjteményének bővítésére. Számos nemzetközi konferencián, kongresszuson, valamint hazai és külföldi tudományos társaságok fórumain tartott előadásokat. Többedmagával a magyar egyiptológia kiválóságaival együtt 1964-ben részt vett az UNESCO által szervezett egyiptomi leletmentő akcióban, mely az asszuáni Nagy Gát megépítése miatt veszélybe került műemlékek megmentését tűzte ki céljául nemzetközi tudományos összefogással. A magyar régészeti csapat a núbiai leletek mentésében végzett kiemelkedő munkát, melyre szeretettel emlékeznek az Asszuáni Múzeumban.

Varga Edith itthon lelkesen vett részt a következő egyiptológus-generációk egyetemi képzésében. A Szépművészeti Múzeumban három állandó egyiptomi kiállítás rendezett meg (1956, 1972, 1985), illetve vendégkiállításokat szervezett a berlini Állami Múzeumok egyiptomi anyagából (1963, 1975, 1980), melyek nagy közönségsikert arattak. Fő kutatási témáját az egyiptomi fejalátétek alkották: ebből a témából írt tudományos munkájával szerezte meg a történettudomány (egyiptológia) kandidátusi akadémiai fokozatát. 1970-ben jelent meg Kákosy Lászlóval közösen írt könyve, az Egy évezred a Nílus völgyében, illetve 1998-ban jelent meg Napkorong a fej alatt című könyve az Akadémiai Kiadónál, ami, az egyiptomi fejalátétekkel, mint kultusztárgyak kialakulásával és történeti fejlődésével foglalkozott.

kakosy-laszlo-varga-edith-egy-evezred-a-nilus-volgyeben_yzq8crtr--2-.jpg varga-edith-napkorong-a-fej-alatt_n9c7eudi--2-.jpg  kicsi_hgcgm0x8--2-.jpg

A következő években Varga Edith részt vett a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Osztályának létrehozásában, az ókori egyiptomi gyűjtemény gyarapításában, e témájú kiállítások rendezésében, egyiptológiai témájú tudományos kutatásokban, az egyetemi oktatásban. A széleskörű ismeretterjesztés elősegítésében is példaértékű volt az elhivatottsága. Cikkek, rádió- és tv-előadások megjelentetése mellett, sok éven át a TIT Szabadegyetemen és számos más fórumon a nagyközönség számára tartott rendszeres előadásokat az ókori Egyiptom kultúrájáról, egészen a közelmúltig. 

Varga Edith férje dr. Castiglione László (1927–1984) archeológus volt. Castilione az MTA doktora, valamint nemzetközileg ismert és elismert tudós volt, továbbá számos könyve jelent meg (Az ókor nagyjai, Római művészet, Pompeji stb.), melyek széles körben ismertté tették a nevét. Egyetlen fiunk, Castiglione Tamás (1968–1991) tragikus balesetben halt meg.

fb_img_1591683906114--2-.jpg

 

Varga Edith professzor asszony 89 évesen, 2020. június 6-án hunyt el. Személyében szakmája kiválósága, egy elhivatott tanár, tudós, kutató távozott közülünk.

 

Nyelvek

MagyarEnglish

Profilkép

látogatófigyelő


Levelezőlista


Archívum

Naptár
Szeptember / 2020

Elérhetőség

Statisztika

Online: 19
Összes: 106130
Hónap: 20402
Nap: 646