Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Abu Szimbel (1. rész)

Abu Szimbel

article preview

Az Abu Szimbel-i templomegyüttes (XIX. dinasztia, i.e. 1260 körül)

 

52576419_1443837769085243_5650082310280708096_o.jpgAz egyiptomi-szudáni határhoz igen közel, a modern időben “született” Nasszer-tó nyugati partján fekszik Abu Szimbel két sziklatemploma.

A múltban Abu Szimbel a Nílus nyugati partján feküdt, az első és második katarakta között. Kataraktáknak nevezik azokat sziklák által közbezárt zuhogókat, melyek a nílusi hajózást nehezítik a területen.  E két katarakta ma már annak a tónak a tükre alatt fekszik, melynek Egyiptomhoz tartozó részét Gamal Abden-Nasszer elnök után neveztek el.

Az eredetileg a Nílus sziklás partján épült szentélyeket csaknem elborította a homok, mikor egy svájci utazó, Johann L. Burckhardt 1813-ban ismét felfedezte őket. Az ő sikeres mentőakciójának köszönhető, hogy a szentélyek ma mint kúpok magasodnak a Núbiai-sivatag dűnéi felett.

II. Ramszesz idejében a fáraó birodalmának déli határa közelében álló templomegyüttesnek Egyiptom Núbia feletti örökös hatalmát volt hivatott demonstrálni.

A templomokat az 1960-as években, a Nasszer-tó kialakításakor nemzetközi összefogással helyezték arrébb, mert különben a tó vize ellepte volna őket. A sziklatemplomok 1979 óta a Világörökség részét képezik.

52605223_1443838145751872_7975691124062814208_n.jpg

 

A templomok építése

Az Abu Szimbel-i templomokat – a Nagy Templomot és a Kis Templomot – délen, Núbiában emeltette Ramszesz, minden lakott helytől távol. A hely, ahol a templom épült, már korábban is szent helynek számított, már Horemheb is emelt itt egy szentélyt. A templomok – mint a királyi palota alegységei – célja az „isteni tartózkodási hely” reprezentatív megtestesítése, innen hívja a fáraó, mint földi istenség a többi istent, hogy kapcsolatba lépjen velük. Így a templomok kozmológiai kötőelemek az ég és a föld között. A Nagytemplomot II. Ramszesz Ré-Harakhti, Amon-Ré, Ptah birodalmi isteneknek és saját isteni lényének szentelte.

52082297_1443839605751726_3155235116268126208_o.jpgSajnos nem rendelkezünk pontos adatokkal az Abu Szimbel-i templomok tervezéséről és építéséről, de általánosan elfogadott nézet, hogy feltehetőleg i. e. 1260 és 1250 között zajlott az építkezés. Elsősorban a templomok belsejében található színes domborművek adnak útmutatást a templomok keletkezési idejéről. A Nagy Templomban például II. Ramszesz hadjáratának ábrázolása van abból az időből, mikor apja, I. Széthi mellett uralkodott. Nofertari Meritenmut nagy királyi hitves i. e. 1255 táján időszakban hunyt el. Őt utoljára II. Ramszesz uralkodásának 24. évében, a templomegyüttes felszentelésével kapcsolatban említik meg. További kiindulási alapokat nyújt az építés idejének megállapítására, hogy az uralkodói családtagok között élőként ábrázolták II. Ramszesz harmadszülött fiát, Paréherwenemef-et, aki i.e.1253-ban hunyt el. A Nagy Templom belseje építési munkáinak már II. Ramszesz uralkodásának 34. évében be kellett fejeződniük, ugyanis a Ramszesz és Maathórnofruré hetitta hercegnő házasságát megörökítő úgynevezett „házasság-sztélé” már nem kaphatott helyet a templom belsejében, hanem csak a déli homlokzat végén lévő sziklafalon

Mindkét templomot a tradicionális sziklasírok és földalatti kőhidak módján alakították ki, a sziklatömbbe vésték be őket. Nofertari Hathor-temploma mintegy feleakkora, mint II. Ramszesz főtemploma, amely 63 méteres mélyen hatol be a kőzetbe . A Nagy Templom építői – „nagy számú munkás, kik a fáraó kardja által jutottak hadifogságba” – Piai főszobrász felügyelete alatt dolgoztak, mint azt a templom belsejében egy bevésés megörökítette.

Az építészeti elemeket tekintve az Abu Szimbel-i templomok az egyiptomi halotti templomok jellemzőit vitte át és véste a sziklafalba. A sziklát itt is lefaragták, hogy enyhén lejtős legyen és egy pülónra emlékeztessen.

 

Folyt. köv...

 

A mappában található képek előnézete Abu Simbel - Ramszesz Templom

 



látogatófigyelő


Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Április / 2020 >>

Statisztika

Online: 10
Összes: 560685
Hónap: 29176
Nap: 837