Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
article preview

Egyiptom mítoszai és misztériumai

 Szerző: Rudolf Steiner

 Rudolf Steiner

 

Egyiptom mítoszai és misztériumai

743186_5.jpg

"Az Atlantisz utáni kultúrperiódusok vallásos szemléletében szimbolikusan a kozmikus események fejeződnek ki. Az első, az ó-indiai kultúrperiódus felidézte a Föld legelső időszakát a perzsa a másodikat, a Jó és a Gonosz princípiumát a régi egyiptomi ember pedig a harmadik időszakot, a maga hármasságával, Oziriszével, Iziszével és Hóruszával együtt. A negyedik, görögrómai kultúrkorszaknak aztán már Olümposza volt, - a lelkek Atlantisz istenalakjaira emlékeztek vissza. Majd beköszöntött az újabb periódus, az Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszak. Mi magunk is ebben élünk. Mire emlékezhetünk? Semmire sem! Ez az oka annak, hogy miért éppen ebben a kultúrkorszakban jutott hely az oly sok vonatkozásban Isten nélküli világnak, hogy miért éppen az ötödik korszak van ráutalva arra, hogy ne a múltba tekintsen vissza, hanem előre nézzen a jövő felé. Az ötödik korszaknak a jövő irányába kell tekintenie, ahol majd újra fel kell támadnia az isteneknek! Az ötödik korszak Istenről alkotott képei többé nem lehetnek már emlékképek - az ebben a korszakban élő embereknek előre kell tekinteniük, mert életüknek csak ekkor lesz spirituális jellege. Leikeink át meg át vannak szőve titokzatos kapcsolatokkal -az egyiptomi korszak mai ismétlődését olyan kiindulópontnak tekinthetjük, ahonnan valóban eljuthatunk ahhoz a felismeréshez, miszerint ötödik korszakunk a világ középpontjában áll. Korunk emberének tehát éppen ezért előre kell tekintenie. A mi feladatunk, hogy első ízben értsük meg teljes mértékben Krisztus tettét, a golgotai misztériumot!" - Rudolf Steiner

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.

Nyelvek

MagyarEnglish

Profilkép

látogatófigyelő


Levelezőlista


Archívum

Naptár
Október / 2020

Elérhetőség

Statisztika

Online: 22
Összes: 134868
Hónap: 24583
Nap: 1077