Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
article preview

Az ókori greco-roman stílus

Graeco-egyiptomi művészet

 

alexander.jpg

Miután Kr. e. 332-ben Nagy Sándor (Alexandros) meghódította Egyiptomot, majd a hatalom a makedón Ptolemaios-dinasztia kezébe került, számos görög bevándorló érkezett az országba. A görög lakosság eleinte elkülönült a bennszülött egyiptomi népességtől, és leginkább a Nagy Sándor alapította fővárosban, Alexandriában, a XXVI. dinasztia kora óta görögök lakta Naukratisban, valamint az újonnan alapított Ptolemais Hermiouban, és a Fayum-oázis görög településin (Tebtynis, Philadelphia, Karanis) élt. Bár a Ptolemaios-kori Egyiptom természetesen nem volt mentes a két kultúra konfliktusaitól, az idők során egyre inkább a görög és egyiptomi népesség összefonódása, a két kultúra találkozása jellemezte. A Ptolemaios-uralkodók megőrizték az egyiptomi vallásos intézményeket - részben az egyiptomi istenek iránti hagyományos görög tisztelettől, részben pedig politikai megfontolásoktól vezérelve, hiszen a templom nem csupán az isten lakóhelye és a mindennapi élet fontos színtere volt, hanem a királykultuszban és a királyi hatalom megszilárdításában is jelentős szerepet játszott. Ebben az időszakban épült számos új, fáraókori mintát követő templom Felső-Egyiptom területén.

Az újabb keletű régészeti kutatások (elsősorban az Alexandriában folyó tenger alatti régészeti felfedezések) arra is bizonyítékkal szolgáltak, hogy a fáraókori építészet nem csupán Felső-Egyiptomban, hanem az újonnan alapított fővárosban is éreztette hatását. Az egyiptomi vallás hatása nyilvánult meg a sírművészetben is: a mindennapi életben görög polgárként vagy hellénizált egyiptomiként működő papok és hivatalnokok a túlvilággal való kapcsolatukban számos esetben egyiptomi névvel, a hagyományos egyiptomi vallásossághoz való kötődésben jelentek meg.

A kulturális kettősség a kor nagyszobrászatában is nyomon követhető: a királyportrék között mind a fáraókori

alexandria-roman-theatre.jpg

 hagyományt továbbvivő, keménykőből megformázott típusok, mind pedig a hellénisztikus márványportrék megtalálhatók. A templomi kultuszszobrok közül az egyiptomi típusból maradt fenn kevesebb lelet, sokkal gyakoribb az alexandriai Sarapis isten hellénizált ábrázolása. Isis nem csupán az egyiptomi lakosság minden rétegében, hanem az országon kívül is nagy népszerűségnek örvendett: nagyszobrászati ábrázolásai között egyaránt akadnak egyiptomi típust követő alkotások, valamint a szinkrétisztikus Isis-alakokat (Isis-Aphrodité, Isis-Démétér, Isis-Tyché) bemutató típusok. Isis, Sarapis és Harpokratés különféle ábrázolásai a votív terrakottákon is gyakorta megjelennek.

A magánszobrászat emlékei elsősorban az egyiptomi hátországból maradtak fenn. Két fő típusuk egyrészt az egyén idealizáló ábrázolását, másrészt realista portréját nyújtja - az utóbbit egyesek már a hellénizmus hatásaként értékelik, valójában azonban a típus Egyiptomban is régi hagyományokkal rendelkezett.

l1.jpg

A kisművészetekben az egyiptomi és a hellén hagyomány szerves összeépüléséből egyiptizált hellén stílus alakult ki, amely a kis bronzokra, terrakottákra, csontfaragványokra és gemmákra egyaránt jellemző volt. A mozaik a Kr. e. 4. század végén új művészeti ágként jelent meg Egyiptomban, elterjedése azonban inkább a római korra tehető. Szintén az egyiptizált hellén stílus emlékei a különféle kerámiatárgyak (reliefkerámia, fajanszkerámia): az edények formája inkább a görög típusokat követi, díszítésük azonban kevert, görög-egyiptomi motívumokat tartalmaz. A hellén/makedón hatás a Kr. e. 3. századtól a fémművességben és ékszerkészítésben is megnyilvánul (erre vallanak például a Héraklés-csomóval díszített medálok és függők).

 

Nyelvek

MagyarEnglish

Profilkép

látogatófigyelő


Levelezőlista


Archívum

Naptár
Szeptember / 2020

Elérhetőség

Statisztika

Online: 19
Összes: 106665
Hónap: 20478
Nap: 587