Egyiptom esetében szerencsésnek mondhatjuk magunkat a hangszerek tekintetében is. A száraz klíma számos hangszert megszólaltatható állapotban megőrzött, a sírok festményei és a templomok domborművei, a szobrok és a kisművészeti alkotások pedig sokakat megörökítettek zenélés közben. A feliratok és más írott források a hangszerek neveit, használatuk körülményeit, és a zenészek nevét árulják el, de beszélnek azok életéről is, és az előadott művek szövege is néha fennmaradt általuk.

A legkorábbi hangszerábrázolás egy őskori, negade kultúra korában készített palettán látható. Egy fúvóshangszer, a furulya. Minden valószínűséggel nádszárból faragták, mint az egyiptomi oboát, klarinétet vagy ezek duplázott változatait – párhuzamosan és egymással szöget bezáróan egyaránt játszottak rajtuk. A kürt valószínűleg szarvból készült, a trombitát, melyet eleinte csak a hadsereg használt, fémből állították elő. Tutankhamon kürtjét a Kairói Múzeum őrzi. A hellénisztikus kor mechanikai érdeklődése egy nagy jövőjű, új hangszert eredményezett, mely a levegő helyett a vízoszlop segítségével hozott létre zenét: Ktészibiosz megalkotta a víziorgonát.

A húros hangszerek közül a hárfa volt a legősibb és legmegbecsültebb. Egy római kori hagyomány szerint Apollón

 találta fel: íjának a húrját használta hangszerként. Az íves hárfa mellett a háromszöges is ismert volt, bár Egyiptomban lényegesen kisebb népszerűségnek örvendett. A hangszert eredetileg ütötték, innen van, hogy a hárfázni kifejezésére a sqr bnt, vagyis „ütni a hárfát” szókapcsolatot használták. A 8-12 húros hárfa népszerű volt már az Óbirodalom korában, majd a Középbirodalom korától egy irodalmi műfaj is kapcsolódott hozzá, a hárfásdalok. III. Ramszesz sírját egy ideig „a hárfás sír” néven emlegették, mivel pompásabbnál pompásabb hárfák rajzát lehetet falán látni. A Középbirodalom korában hozták magukkal az ázsiai bevándorlók a lírát, majd az újbirodalmi hódítások révén vált népszerűvé a lant, melyet a többi hangszertől eltérően, többnyire pengetővel, más néven plektronnal is használtak. A 6-8 lyukas hangdoboza lapos volt, nyele hosszú és 2-4 húrral látták el. Gyakran díszítették szalagokkal. A Hatsepszut korában élt Harmoszisz sírjában szinte épen megmaradt egy példány.

Igen változatos volt az ütőhangszerek kínálata. A hordódobon eredetileg a hadseregben játszottak, a kerek vagy szögletes keretes dobot, a tamburint viszont szórakozásként és vallási összejöveteleken ütögették. Mindig kézzel doboltak. Kiegészítő ritmus hangszerként szolgált még a kasztanyetta, csörgő és kereplő, a Késői Kortól a csengő, majd a római kortól a cimbalom is. Az egészen egyszerű csörgőn kívül speciális kultikus csörgőket is készítettek, mint a szisztrum vagy a menit.

A hangszereken persze nem csak egyedül játszik egy-egy zenész, hanem csoportokat is alkotnak. Jellegzetes újbirodalmi együttes például a hárfás, lantos és furulyás vagy tamburinos. A trió mellett a quartett is jellemző volt. Ilyenkor a líra egészíti ki az együttest.