Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
article preview

Új régészeti felfedezés Alexandriában

Új régészeti felfedezés Alexandriában

 

 

Az alexandriai Abi Qir Bay-ben, az elsüllyedt Héraklion városában dolgozó egyiptomi francia régészeti misszió (IEASM) felfedezett egy hadihajóroncsot a Kr.e. 4. századból.

A hajó Heraklion kikötőjében, az Amon templomhoz tartozó csatorna közelében süllyedt el egy földrengés következtében. A földrengés során a templom összeomlott és hatalmas tömbök estek a közelben horgonyzó hajóra. Később kb. 200 évvel történt újabb földrengés következtében még több kőtömb zuhant a hajó romjaira, és így az a csatorna mélyére került. Az egyiptomi régészeti ágazat vezetője, Dr. Ayman Ashmawi elmagyarázta, hogy a hajóroncsot közel 5 méter vastag agyagréteg alatt fedezték fel. Előzetes tanulmányok szerint a hajó több, mint 25 méter magas volt, és alakja az ókori egyiptomi hajómodellekre jellemzően lapos fenékkel és nagy árbóccal rendelkezett, ahogy az a Nílus folyón és a Deltavidéken használt hajóknál szokás volt.

Ehab Fahmy professzor azt mondta, hogy a hajót azon az elsüllyedt földrajzi területen találták meg, ahol Kr. e. 4. században a görög kereskedők éltek. A késői fáraókorban szokás volt, hogy az Amon főtemplom közelébe építették a temetkezési templomokat.  Érdemes megjegyezni, hogy Heraklion városa a Földközi-tenger felől Egyiptom legnagyobb kikötője volt, mielőtt Alexandria városát Nagy Sándor Kr.e. 331-ben megalapította. Több földrengés regéshullámai, és az az utáni árapály-hullámok meggyengítették a területet. Ez végül a kb. 110 négyzetkilométeres Nílus-delta terület összeomlásához vezetett, mely során Heraklion és a Canopus városa a tengerbe süllyedt. A két elsüllyedt ókori várost 1999-2001 között fedezték fel.

219325671_179977964163758_2142527147548471245_n.jpg

218821304_179978050830416_4170699948464179505_n.jpg

219428310_179978024163752_5380111120491368914_n.jpg

218665476_179977987497089_3024131679085926655_n.jpg

 

Nyelvek

MagyarEnglish

Profilkép

látogatófigyelő


Levelezőlista


Archívum

Naptár
Július / 2021

Elérhetőség

Statisztika

Online: 14
Összes: 352644
Hónap: 23302
Nap: 714