Az elmúlt években újabb és újabb sikeres, egyedi programú egyiptomi körutazás után bizton állíthatom, hogy igen élménydús és kellemes utazás velünk felfedezni Egyiptomot.

Egyiptom egy különleges ország, amit mindenkinek látnia kellene több okból is. Egyedülálló történelmi emlékeivel az emberi civilizációnk egyik alapköve. Az ókori Egyiptom tanulmányozása nem csak régi kövek nézegetését jelenti, hanem az emberi tudás, a társadalmi élet, a tudományok, a hitvilágunk fejlődését. A régmúlt olyan elképesztő még csak részlegesen, vagy egyáltalán nem megfejtett titkokkal teli… és ez lépten-nyomon tetten érhető ebben az országban. Vitatott elméletek és elképzelésekkel teli történelmi időszak ez, aminek tanulmányozására szeretnék ösztönözni mindenkit. A világcsoda piramisok, melyek közül a legfontosabb 8 piramis ma már kívül-belül megtekinthető. Hatalmas templomok, látványos királyi és nemesi sírok sokaságát nézhetjük meg szerte az országban. Lélegzetelállító szépségű tárgyakkal telirakott múzeumok várják, hogy betérjünk és megtekintsük tárlataikat.

És Egyiptom nem csak ókori emlékekből áll. Egy egész keresztény zarándokútra elmehetnénk ebben az országban, hiszen annyi a látnivaló ilyen helyszínekből is. A szent család útját végig követhetjük… hiszen kolostorok, templomok sokaságát járhatjuk végig. De megcsodálhatjuk a középkori Kairó hihetetlenül érdekes épületeit, mecseteit, erődítményeit. A modern Egyiptom szintén izgalmas és érdekes a közel-kelet igazi ízeivel, hangulatával, színekkel teli forgatagával.  

Épp ezért egy Egyiptomi utazásra nagy adag kíváncsisággal és tanulási vággyal szabad nekiindulni… És olyan utazást ajánlok az Egyptforever-utazásokkal, ahol letérünk a tömegturizmus által kitaposott útról, és különleges, kevésbé ismert helyszíneket is megtekintünk.  

Hiszen egy utazás attól lesz igazán érdekes, ha olyan helyekre is eljutunk, amiről nem sok mindent tudunk, hanem igazi felfedezés élménnyel kecsegtet bennünket, mert pont az ilyen helyek adják utána a legnagyobb élményeket, és ezeken a helyeken lehet a legtöbbet tanulni. Semmi sem pótolja az első kézből szerzett tapasztalatokat és élményeket. És minél többet sikerül felfedeznünk magunknak a világból, annál színesebb és érdekesebb lesz. És az utazás a legjobb módja annak, hogy megismerjünk más kultúrákat, hogy megtanuljuk tisztelni egymást, és nyitottak legyünk más életformák és szokások elfogadására. Hiszen egymástól tanulhatjuk a legtöbbet, és így ismerhetjük meg sajátmagunk is a legjobban. És ez most fontosabb, mint valaha!

Mitől más ez az utazás?

  1. Abban, hogy átfogó képet ad ennek a különleges országnak a történelméről, történelmi látnivalóiról. Nem csak ókori, hanem középkori és újkori, moderkori látnivalókkal gazdagított a programunk.
  2. A látnivalókhoz kapcsolódóan előzetes részletes ismertetést adok, nem csak a helyszínen, hanem a helyszínekre érkezés előtt is, hogy a látnivalóknál legyen idő fotózásra és a hely felfedezésére.
  3. A látványos és fontos helyszíneken hosszabb időt töltünk… Velünk nem 45-50 perc a Karnak templom, avagy a Gízai Piramiskörzet. Egyiptom a világ legkülönleges országainak egyike, látnivalói egyedülállóak, szépek és érdekesek. Nem az a cél, hogy minimális ottlét után csak “kipipáljuk” a helyszínt és robogjunk tovább. Az a célunk, hogy a lehető legtöbb részletét felfedezhessük az adott helyszíneknek.
  4. Körutazásunk programjában több olyan érdekes, izgalmas látnivaló szerepel, amit a tömegturizmus nem látogat. Véleményem szerint ezek a helyszínek teszik még érdekesebbé, izgalmasabbá utazásainkat, hiszen egyedi programunkba oly sok minden belefér, ami egy szokványos utazási iroda szokványos programjába már nem fér bele.
  5. Fontos számunkra a jó szervezettség. Épp ezért a lehető legnagyobb odafigyeléssel állítom össze a programot még logisztikai szempontok szerint is. Az utazás akkor kényelmes, ha hatékony… pl: nem zötyögünk sok-sok kilométeren, ha mehetünk repülővel is. Odafigyelünk arra, hogy ne kelljen sokat várnunk feleslegesen sehol, és értékes órákat ne a dugóban üldögéléssel töltsünk…stb.
  6. Nem csak a történelmi helyszínek érdekesek egy ilyen utazásnál, hanem a mai Egyiptom éppúgy. Épp ezért a program része, hogy helyi éttermekbe is menjünk Egyiptom kulinális élvezeteivel is ismerkedjünk, a sétálós esti városnézésekkor a városok valós életébe is bepillantást nyerjünk, ne csak a sokcsillagos hotelek steril világát lássuk.
  7. Odafigyelünk utastársaink kényelmére és minden igényére, hiszen ez épp oly fontos, mint minden egyéb dolog. A programunk összetett, de egy senior korú utazó számára is teljesíthető. Kényelmesek és tiszták a hotelek, amiket használunk. Nem csak a szobák ára az egyetlen szempont a hotelválasztásunknál, hanem az, hogy kellemes hotel legyen, hiszen fontos, hogy tudjunk pihenni, és fontos, hogy kellemes környezetben pihenhessünk. Odafigyelünk utasaink étkezési szokásaira… pl: vegetáriánus étkezés, halmentes étkezés… stb. Jó azt hallani az utazás végén, hogy: “Ennyire még sosem figyeltek rám…”
  8. Legfontosabb a biztonság… Az egyiptomi körutazásaink során minden napunkon helyi vezető és professzionális buszsofőr segíti utazásunkat. Együttműködő partnerünk munkatársai biztosítják számunkra, hogy minden útvonalengedélyünk, foglalásunk biztosan meglegyen, a városok közötti utazásunkkor a biztonságunkra helyi turista rendőr figyel.
  9. Mindenben segítem a velem utazókat… ha speciális ajándékot keres, hogy hogyan kell alkudozni, melyik városban mit érdemes vásárolni…stb. Nem a jutalékos üzletek az úticéljaink, hanem hogy olyan szuvenirt vihessen mindenki haza, amire vágyik…
  10. Kis csoportlétszám és a hasonló érdeklődésű emberek miatt, a körutazás baráti hangulatban, családiasan zajlik. Épp ettől leg életre szóló pozitív élmény az utazás.

Információ történelmi körutazásunkról:

Kósa Ildikó idegenvezetőnél

email: info@egyptforever.hu,

email: info.egyptforever@gmail.com

Hoteleink fotói:

2024. szeptemberi körutazásunk részletes programja:

Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]