2025 Siwa oázis körutazás – Élménybeszámoló

Negyedik nap:
Ma nem kellett sietni a felkeléssel. Kényelmes reggeli után ismerkedtünk a szállodával és még egy csobbanás a medencében is belefért indulás előtt.
Két nagy terepjáró jött értünk tízóra tájt, amikkel elindultunk felfedezni a sivatagot. Mielőtt elhagytuk volna az oázist, engedély kellett kérni, hogy kimenjünk a sivatagba. Biztos van rá logikus magyarázat, de nem kérdezősködtünk, inkább már a sivatagon járt az eszünk. (Igen van rá magyarázat: Bármilyen turisztikai szolgáltató, aki turistákkal elhagyja a város/települést, annak bejelentési kötelezettsége van az egyiptomi hatóságok felé, hiszen felelősséggel tartoznak a rájukbízott külföldiekkel kapcsolatban. A líbiai határ közelsége, és az a tény, hogy turisták vagyunk, indokolja az útvonalengedélyt, hogy merre is fogunk a sivatagban járni. – Kósa Ildikó)

Első állomásunk egy sós tavacska volt, aminek a vize gyönyörű azúr színben pompázott, a partját vastagon hófehér sókristályok borították. A tengervíz is sós, de az a víz tömény sóoldat lehetett. Már a vízbemenés is egy kihívás volt, de amikor belemártóztál a gravitáció megváltozott. Úszni lehetetlenség volt. A lábadat nem tudtad letenni, billegtél mint egy keljfeljancsi. Muszáj volt a partba kapaszkodni, mert különben felborultál volna. Azért jó móka volt. Sokat nevettünk magunkon és persze egymáson. Amikor kijöttünk a vízből, fél perc múlva úgy néztünk ki mint ha lisztet öntöttek volna ránk. Szerencsére a helyi túravezetőink mindenre fel voltak készülve, hoztak magukkal édes vizet, amivel le tudtunk mosakodni. Nagyon ügyesen és nagyon takarékos vízhasználás mellett megtudták oldani mindezt. Az adag fejenként talán 1 l víz lehetett. Igazán volna mit tanulnunk. Ezután már vártak bennünket a jellegzetes homokdűnék. Szerencsére egyikünk sem volt félős, így a pilótáink bátran bevállalták a hajmeresztő manővereket is. Mind a mai napig nem tudom eldönteni, hogy ők élvezték jobban a buckázást, vagy mi. Dombról le, dombra fel aztán fél oldalazva fel a dűnére, majd nagy lendülettel le a völgybe egyiket a másik után. Néha az volt az érzésem, hogy szabadesésben száguldunk a 20-30 m magasságból le a völgybe. Nagyon élvezetes volt. Akinek volt már része benne tudja hogy milyen, akinek nem az próbálja ki egyszer, mert nagyon jó dolog. Mikor már úgy érezték vezetőink, hogy eleget buckáztunk, meg már ideje lenne ennünk is valamit, láss csodát, egy kicsike oázishoz értünk és letáboroztunk. Amíg ők az ebéd elkészítésével voltak elfoglalva, addig mi lubickoltunk az oázis közepén levő meleg vizes vastartalmú medencében, ami szintén ott fakadt. Addigra a hőmérséklet már a 40 fokot is meghaladta. Állandóan a vizet kívántuk és ittuk is, viszont izzadni egy szemet sem izzadtunk. Életemben nem ittam meg annyi vizet egy nap alatt! Kész lett az ebéd. Vezetőink akik kedves, barátságos emberek voltak, jól felszerelkeztek minden szükséges dologgal még egy rövid lábú asztalt is hoztak magukkal. Egy szőnyegen körbeülve fogyasztottuk el bőséges ebédünket. Kétféle étel is készült. Az egyik egy lecsóra emlékeztető tál volt tojással, amit belefőztek, a másikra már nem emlékszem. Finom volt és nagyon jól esett. ezután egy kis pihenő volt, amit mindenki tisztességesen ki is használt. Mikor úgy látták a vezetőink, hogy újra hadra fogható a sereg újból nekivágtunk a dűnézésnek. Fel-le. Néhol megálltunk rácsodálkozni a felszínre került tengeri élőlények maradványaira. Persze a turista szeretne ilyen tárgyi emléket is hazavinni, de sajnos kevés esélye van rá. A sós homok, mint egy beton öleli körbe őket, szinte lehetetlen kiszabadítani egyet is. Talán jól is van így! Mindent a szemnek! Lassan készülődött a nap lemenni az égen. Letáboroztunk. az egyik autónk elment az oázisba a vacsorához valóért, mert badarság lett volna egész nap magunkkal cipelni, mi pedig vártuk a naplementét. Aznap nem voltak kegyesek az istenek hozzánk, mert felhők borították az eget. Történt javaslat az emberáldozat bemutatásra, hogy elűzzük a felhőket, de végül elvetettük. Míg vártunk a vacsorára egyik társunk bucka szörfözött, másik társunk szörf nélkül tette ugyanazt. Jó móka volt! Közben megérkezett a vacsora és átvonultunk a táborhelyre. Addigra már sötét lett. Igazi különleges vacsorában volt részünk. Az égboltot továbbra is a felhők uralták, így legnagyobb sajnálatunkra nem tudtuk megcsodálni a csillagokat. Késő este értünk vissza az oázisba. Aznap megtapasztaltuk, hogy a sivatag “halálosan” szép.

Ötödik nap:
Ma korán keltünk kelnünk. Reggeli után márt a bejáratnál várt kényelmes kisbuszunk és indultunk a Holtak hegyére. Érdemes volt igyekezni, mert így sikerült a turista áradat előtt járnunk. Volt lehetőségünk alaposan szemügyre venni a díszesebb sírkamrák gyönyörű falfestményeit. Rengeteg nemes embert temettek arra a helyre. A feltárt sírok helyei szinte átlyuggatták az egész hegyet, mint egy ementáli sajtot. Mire végeztünk a szemlélődéssel, addigra megérkeztek a turista csoportok és már a hőmérséklet is kezdte próbára tenni tűrőképességünket ott a kopasz hegyen. Azért még egy gyors csoportkép belefért. Már indultunk is tovább következő állomásunkhoz a híres Orákulum Templomhoz. Ez egy nagyon nevezetes szakrális hely volt már az ősi Egyiptomban, vagy talán még régebben is. Annyira nagy szerepet tölthetett be, hogy még Nagy Sándor is fontosnak tartotta felkeresni az Orákulumot jóslatáért. Az akkori közlekedési eszközökkel, keresztül a sivatagon, nem kis próbatétel lehetett. Útközben megalapította Alexandriát.
Vezetőnk Ildikó, még otthon felkutatott egy ó-egyiptomi nyelven írt szöveget, Amon isten dicsőítéséről, amit fel is olvasott körünkben, azon a szent helyen. Ezzel leróttuk tiszteletünket az égiek előtt, reméljük ez jó színben tüntetett fel bennünket az istenek előtt. Miután ezzel végeztünk, egy kis kikapcsolódás gyanánt felkerestük Kleopátra híres kútját. A fürdést ugyan kihagytuk, mert a kicsit alacsonyabb vízszint nevetségessé tette volna a kiszállást a vízből, viszont kárpótlás gyanánt ott ittuk a világ legfinomabb limonádéját! Amit itthon árulnak ezen a néven, nyomokban sem emlékeztet rá. Addigra már nagyon meleg lett, ezért délutáni program gyanánt sziesztázást és pancsolást rendeltek el számunkra a hotelben. Késő délután a Shali városrész romjainak a megtekintése volt a program. A tapasztott agyagból épült házakat 1902-ban egy hatalmas esőzés rombolta le. Azóta okulva a tragédiából, másként építik a házaikat. Nagyon látványosak a romok, de egyben az elmúlást juttatja az ember eszébe. Bárhová mentünk mindenhol lépcsőt kellett mászni! Itt is. Nem ám 10 centiseket, hanem 30-40cm-eseket. Még ha az úttestről a járdára akarsz fellépni az is minimum 25 cm vagy több. Állandóan izomlázam volt. A kulturálódás után következett a vásárló túra, mivel másnap indultunk tovább. Plázák ugyan nem voltak, de kis üzletek szép számmal. Kedvencem a fűszerüzlet volt. Ott kisebb ládákban voltak kitéve a fűszerek, amiket meg is lehetett kóstolni. Egy részük ismerős volt, de szép számmal akadt olyan, amivel még nem találkoztunk. Az egyiptomiak sokkal többféle fűszert használnak mint mi. Bár nem fűszer, de legnagyobb meglepetésemre ott találkoztam először olíva lekvárral. Mi úgy ismerjük az olívát, hogy egy sós lében tartósított bogyó. Na ezek után nem akartam elhinni, hogy ebből lekvárt is lehet készíteni. Pedig lehet, mégpedig nagyon finomat! Bele is szerettem. Talán a darabos megy lekvárhoz tudnám hasonlítani. A közlekedés ott is kaotikusnak tűnik a magunkfajta számára, főleg este. Érdemes nagyon figyelni, mert jönnek az autósok, nem gyorsan de általában kiszámíthatatlan irányba igyekeznek. Az autók között fel-fel tűnik egy csacsi fogat is. Persze az elmaradhatatlan tuk-tuk, amik minden irányból átvágva viszik utasaikat, vagy üresen kacsáznak a forgalomban ki tudja hova. Egy újabb mozgalmas nap végén, jóleső fáradsággal zuhantunk ágyunkba.

Hatodik nap:
Sajnos gyorsan elteltek az oázisban töltött napok. Bár szívesen maradtunk volna még, várt ránk Marsah Matruh városa. Hosszú út elé néztünk. Kis buszunk szorgalmasan rótta a kilométereket, mi pedig szomorúan néztük a távolodó Síwa oázis házait. Hogy elüssük az időt, mindenkinek volt legalább egy érdekes története, amit megosztott a többiekkel. Időnként megálltunk egy kis pihenőre, vagy egy fotózásra. Természetesen az ellenőrző pontokon visszafelé is megállítottak, de gond nélkül engedtek tovább.Ha jó emlékszem egyetlen említésre méltó dolog történt a visszaúton. Az országút szélén felfigyeltünk egy közlekedési táblára, amin egy teve volt látható a piros háromszög alakú táblán. Teve veszélyre figyelmeztetett. Hazánkban ugyanott ugró szarvas látható. Nagyon mókásnak találtuk, és szerettük volna lefényképezni, de mindíg későn vettük észre. Megkértük hát a sofőrünket Ádelt, hogy segítsen nekünk ebben. Talált is egyet, de túl szaladtunk rajta. Nem probléma, szónélkül megfordult és visszament a busszal, hogy meglegyen az általunk áhított kép. Ilyen rendes volt ő, nem csak akkor, hanem az egész út folyamán. Segített mindenben amiben tudott, kedves volt, szerény és utunk vége felé szinte már a csapat tagjának éreztük. Hosszú, egyhangú út után érkeztünk meg a szállodánkhoz. A szobák elegánsak, a kilátás gyönyörű, a tengerre néz. Mintha csak egy trópusi öblöt látnánk. A délutáni program fürdés a tengerben. Ám némi porszem került a gépezetbe. Az időjárás csúnya tréfát űzöttvelünk. Míg az előzőnap a 40 fokos hőséggel küzdöttünk, itt már csak 21 fok volt és erős szél. Még a legbátrabbak sem vállalták a fürdést, az egész öböl kihalt volt. Mi a terasztól csodáltuk a panorámát, hiszen ilyen látvány ritkán adatik meg számunkra. Vacsorázni egy arab étterembe vittek bennünket. Egy hangulatos elszeparált teremben látták vendégül kis csapatunkat. Először különböző mártogatós szószokat hoztak előétel gyanánt, majd jöttek a főételek. Kis tálkában zöldségleves, különböző sült húsok meg szőlőlevélbe, paprikába, cukkinibe töltött rizses hús együtt sütve, sült kolbász, saslik és persze rengeteg zöldség. Biztos kihagytam valamit a felsorolásból. Iszonyatosan finom volt a vacsi és nagyon jól laktunk. Egy csomó étel megmaradt, aminek a húsos részeit elcsomagoltuk, mondván jól fog az jönni másnap. Ezután már csak egy kiadós alvás hiányzott. Úgy is lett.

Hetedik nap:
Elsőnek érkeztünk a reggelihez. Hirtelen azt hittük nem csak egy étterem van és rossz helyen vagyunk, de szerencsére pár perc múlva szállingózni kezdtek a többiek is így lenyugodtunk. A kellemes reggeli után Kairó felé vettük az irányt. Menet közben megálltunk Wadi Natrun-ban megnézni a híres Bishoy kopt kolostort, ahol Szent Bishoy teste a kolostor szent relikviája. A kolostor vastag erődszerű falaival akkoriban védelmet nyújtott a külső támadásokkal szemben is. Miközben csodálattal néztük a freskókat és a kiállított tárgyakat feltűnt, hogy nem csak turisták vannak a látogatók között, hanem helyiek is szép számmal. Ők vallásos meggyőződésükből látogattak el ide, nem a freskók miatt. A tekintélyes nagyságú épületek között járva, és
látva azokat az embereket rá kellett jönnünk, hogy itt még nagyon komolyan él a vallás. Miután megtekintettünk mindent indultunk tovább Kairóba, ahova kora délután érkeztünk meg. A szállodánk a Pyramids Park Resort volt, ugyanaz mint az első éjszaka. A szobák elfoglalása után volt időnk felfedezni ezt az igazán impozáns szállodát. Még a nagy medencét is kipróbáltuk. A vacsora itt is remek volt. Azok a csodálatos sütemények! Mindegyik egy műremek. Egy kis beszélgetés után mindenki visszavonult saját szobájába.

Nyolcadik nap:
Gyors reggeli után már indultunk is a piramisokhoz, hogy megelőzzük a tömeget. Külön köszönettel tartozunk kinti vezetőnknek Hesham-nak, aki ismeretségei révén mindíg megtalálta a megfelelő utat, hogy ne kelljen a tömegben sodródni, hanem valóban megtudjuk nézni amiért jöttünk. A fotópontra elsőként érkeztünk, így nyugodtan készíthettük képeinket a reggeli fényben. A piramisokhoz érve, először kívülről csodáltuk meg ezt a gigantikus építményt, majd egy nagy levegőt véve elindultunk a Khufu piramis belseje felé. A bejárat jóval magasabban van mint a földszint. Amikor belépsz a piramisba, egy meredek pallón kell haladni felfelé. Ez nem okoz problémát, mert még egyenes tartással tudsz lépdelni. Nem tudom pontosan megbecsülni, de pár tízméter után elérkezünk egy következő szakaszhoz, amin már csak meghajolva lehet haladni a folyosó alacsonysága miatt. Ez a szakasz lehetett kb. hatvan méter hosszú. Majd ezután következik a hatalmas Nagy Galéria. Az utolsó folyosón magasságom miatt én már csak négykézláb tudtam átjutni. Szerencsére ez már csak pár méter volt és bejutottunk a sírkamrába. Ez egy üres tágas terem volt, csak a szarkofág volt bent üresen és mi. Valaha biztos másként nézett ki, de mostanra ez maradt. Nagyon meleg volt bent. Ha a terem közepén áll az ember, kozmikus energia hatja át. Mindannyian kipróbáltuk. Volt akit kibillentett az egyensúlyából, volt aki bizsergést érzett. Megmondom őszintén, én szintén próbálkoztam, de nem igazán éreztem ezt a különleges energiát, pedig elég befogadó vagyok az efféle dolgok iránt. Azért remélem hatott. Visszafele úton szembe jött velünk egy autóbusznyi turista. A szűk helyen alig tudtuk kikerülni egymást. Már csak 8-10 méter lehetett hogy kiérjünk a szűkebb részről, amikor sikerült megállítani őket és gyorsan kiszabadultunk szorult helyzetünkből. Utána már ők is könnyeben tudtak haladni. Innen már szinte csak ki kellett sétálnunk. Érdekes volt, kár lett volna kihagyni. Utána egy templom megnézése következett, aminek az érdekessége a kövek megmunkálása volt. Az egymásra helyezett köveket olyan pontosan illesztették össze, hogy egy papírlapot sem lehetne közéjük dugni. Hesham minden részletre felhívta a figyelmünket. Érdekes volt még az is, hogy a legnehezebb kövek voltak legfelül. Némelyikük akár 100 tonnát is nyomhat. Ezután a Szfinx nézés következett. Bár nem lehetett a közvetlen közelébe menni, de így is remekül körbe tudtuk járni. Talán eddíg még nem említettem, de minden helyszínen, hol Ildikó, hol Hesham alaposan ismertették amit látunk, ill. tudni lehet róla. Köszönet nekik, hogy tudásukat megosztották velünk. A nap következő nagy attrakciója az Egyiptomi Grand Múzeum megtekintése volt. A világ legnagyobb múzeumáról van szó. Impozáns megjelenése már sejteni engedi a belső tartalmat is. A megtekintésére egy egész délutánunk volt, de egy hét is kevés lett volna. Mindjárt az előcsarnokban II. Ramszesz monumentális szobra fogadja a látogatót. A rengeteg csodálatosan megmunkált szobor, amit kényelmesen meg tudsz nézni, hiszen van tér körülöttük. Nincsenek egymásra zsúfolva, még sem tűnik ritkásnak a tárlat. A tárolókban levő tárgyak tematikus csoportosításban, ízlésesen összerendezve és szépen megvilágítva kaptak helyet. A csodálatosan kivitelezett tárgyak, a kézművesség és a művészet magas iskolájáról tesznek tanúbizonyságot. A történelmüket nem ismerem alaposan, ennek ellenére ezek a tárgyak szinte mesélnek az akkori időkről. Rengeteg információt kaptunk… korszakokról, stílusokról, uralkodókról… Élvezetes volt úgy nézni a tárgyakat, hogy értjük, is mit nézünk. Egyiket másikat akár órákig is el tudnám nézni. Minden jónak vége szakad egyszer. A rengeteg információtól zsongó fejjel érkeztünk vissza a szállodánkba. A kiadós vacsorát jóízűen költöttük el. Azután Ildikó szobájának teraszán egy kis búcsúestet tartottunk. Ez mindig szomorúsággal tölti el az embert…

Kilencedik nap:
Elérkezett az utolsó nap. Mindenki bánatosan reggelizett. Elmaradtak az apró tréfálkozások. Irány a busz… indulás a repülőtérre. A kötelező tortúrák után, már a váróban senki sem találta a helyét. Mindannyian pótcselekvésekkel igyekezett leplezni érzéseit. Volt aki maradt volna. Mi is szívesen eltöltöttünk volna még egy pár hetet az oázisban, de már itthon is vártak ránk.

Örülünk, hogy egy csodálatos utazás részesei lehettünk!

Végezetül pedig, köszönjük mindenkinek, akik lelkes munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez az utazás ilyen jól sikerüljön!!!! Köszönjük a szervezést és a remek kivitelezést Ildikónak, Heshamnak és Adelnek. Harmonikus, minden részletre odafigyelő munkájuk igazi élménnyé tette utazásunkat.

2025. április – Vida Ferenc

*****