Egyiptom mítikus királyai

Az ókori Egyiptom nagy piramisaival, fenséges templomaival és bonyolult hieroglifáival mindig is lenyűgözte a történészeket és a rajongókat. Ennek a civilizációnak a középpontjában a fáraók álltak, az istenkirályok, akik a Nílus földjét uralták. Ezek a rejtélyes alakok nemcsak politikai vezetők voltak, hanem isteni közvetítőknek is számítottak az istenek és az emberek között. A fáraók mitológiáját, hatalmát és mindennapi életét lenyűgöző mesék és tények övezik, amelyek továbbra is felkeltik az érdeklődésünket. Merüljünk el a fáraók magával ragadó világában, és fedezzük fel uralkodásuk legérdekesebb aspektusait.

Az egyiptomi mítikus királyok olyan uralkodók, akiket nem történelmi alakokként, hanem a mitológia, vallási hagyományok és papi irodalom szereplőiként tartunk számon. Ők alkotják a fáraói hatalom isteni eredetének alapját, és időben az első történelmi dinasztiák előtt uralkodtak – az isteni korszakok idején. Ezeket a királyokat leginkább a Turinói királylista, Manethón, illetve templomi szövegek említik meg, különösen Héliopolisz, Edfu, és Abydosz szövegforrásaiban.

Mitikus királyok

Az egyiptomi mitológia szerint az idők hajnalán isten-dinasztiák uralkodtak az emberek és Egyiptom felett, sok ezer évig. Az uralkodó istenek száma és rendje idők és helyszínek szerint változott Egyiptomban.

Az ókori egyiptomi világkép szerint a királyság nem emberi találmány, hanem isteni eredetű intézmény volt. Az istenek uralkodtak először Egyiptomban, majd az isteni leszármazottak, végül a halandó királyok, akik még mindig a Maat (kozmikus rend) képviselői voltak a földön. Ez az elképzelés nem pusztán teológiai mese, hanem a hatalom legitimitásának alapja: a fáraó azért uralkodik, mert az első királyok, az isteni uralkodók rendjének örököse.

Az isteni királyok sorát többféleképp rekonstruálták. A Turinói királylista (i.e. 13. század) említést tesz istenekről, félistenekről, „Hor fiainak” uralkodásáról, sőt éveket is rendel hozzájuk. Manethón, i.e. 3. századi egyiptomi pap-történetíró szerint az első uralkodók istenek voltak, akiket félistenek és „daimónok” követtek. E korszak uralkodói nem emberi személyek, hanem mitikus archetípusok. Mindegyikükhöz kapcsolódik egy-egy kozmikus fordulópont, például az emberiség létrehozása, a halál és túlvilág bevezetése, vagy a rend és káosz harca. Szerepük kettős: kozmikus hősök és királyi ősatyák. A mítikus királyok uralkodása a világ keletkezésének időszakába esik, így gyakran kapcsolódnak az ősteremtés narratívájához is. A világra hozatal (különösen Héliopoliszban) egyben a királyság születése is: Ré isten király lett, uralkodása alatt a világ rendezetté vált.

A legelterjedtebb az un. Memphiszi Teológia, mely szerint Atum, a teremtő volt az első király. Utána Ré napisten uralkodott, majd őt fia, Su, a levegő istene követte…

A mítikus királyok legfontosabb sorozata:

1. Ré – a napisten, az első király, aki fénybe borította a világot.
2. Su és Tefnut – a levegő és nedvesség isteni ikerpárja.
3. Geb – A föld ura
4. Nut – az ég úrnője.
5. Ozirisz és Ízisz – az igazságos uralkodó, a halál és újjászületés példaképe. A királynő és anya, Ozirisz felesége, Hórusz anyja.
6. Szehmet és Bastet – az uralkodói hatalom női arcai.
7. Széth – káosz-isten, Ozirisz gyilkosa, Egyiptom megosztó ura.
8. Hórusz – az isteni trónörökös, Egyiptom újraegyesítője.
9. Majd jönnek az úgynevezett „Hórusz fiai” – félig isteni, félig emberi királyok, akik egyre inkább átmenetet képeznek az isteni korszak és az emberi történelem között.

Ez a mitikus történelem különösen fontos szerepet játszott a papság, főleg a Ptolemaiosz-kori templomi szövegek szerkesztésében. Például az edfui templomban a világ teremtése és Hórusz harca Széth ellen nem csak mítosz, hanem „történelem” is: így biztosítják a jelenlegi (Ptolemaiosz) király legitimitását, mintegy visszacsatolva őt Hóruszhoz.

Egy másik forrás, a Szenzef-szövegek (pl. a Királyi palota szövegei vagy a Szakkarai lista) gyakran utalnak arra, hogy ezek az ősi királyok „sok ezer évig uralkodtak”, és megteremtették a papiruszra írt bölcsességet, a templomi tudást, a Maat rendszerét.

A mítikus királyok tehát:

• teremtők, akik rendet hoztak a világba,
• példaképek, akik erkölcsi rendet képviselnek,
• előképzői a fáraók isteni szerepének.

Különösen Ré, Ozirisz és Hórusz a három legfontosabb minta, akik egyben a fáraó hármas arculatát is meghatározzák:

• Ré: az isteni világosság ura – a fáraó nappali, isteni énje,
• Ozirisz: a halálon túli bíró és újjászületés reménye – a fáraó holt formája,
• Hórusz: az élő fáraó, a trón örököse.

1. Ré

A teremtő és első király, Héliopoliszban a világosság megszemélyesítője. Hajón járta be az eget és az alvilágot. Ő hozta létre a rendet (Maat), a királyi hatalom mintaképe.

• Forrás: Edfu templom, I. oszlopcsarnok feliratai („Bevezetés a Teremtés idejébe”)
• Szövegrészlet: „Ő volt az, aki először ült a Királyi Trónra a Mennyei Oszlopok fölött, fényként borítva be a földet és rendet osztva minden léleknek. A Királyság a saját fényszeméből fakadt.”
• Értelmezés: Ré az első király, trónra ülésének aktusa egyenértékű a Maat létrehozásával. A fáraó trónra lépése e rituális mozzanat ismétlése.

2. Su és Tefnut

Ré leheletéből született, a levegő istene, Geb és Nut szülei. SU választotta szét az eget és a földet, hogy megteremtse a világ terét. Tefnut Su párja, a nedvesség és rend istennője. Együtt jelentik az első dinamikus teremtőpárt, a világ egyensúlyának biztosítói.

• Forrás: Héliopoliszi teremtésmítosz, rekonstruált forrás a Piramisszövegek 1248–1255 alapján
• Szövegrészlet: „Ők voltak ketten, kik különváltak a Végtelen Vízből. Su trónra ült a lélegzet jogán, Tefnut pedig koronát viselt, mely párává vált az istenek orraiban.”
• Értelmezés: Ők a világtér megteremtői, az első isteni rendpár. A szétválás aktusa királyi alapmítosz.

3. Geb

A föld istene, a világrend egyik oszlopa. Apja a Hórusz-vonulatnak, és átadta Egyiptom trónját Ozirisznek.

• Forrás: Edfui templom, „A Föld koronázása” felirat, külső fal, nyugati oldalon
• Szövegrészlet: „Geb uralkodott a Földön, mikor az még zöld és párázó volt, és ő volt az, aki elosztotta a Két Ország örökségét gyermekei között.”
• Értelmezés: A „Két Ország” (Felső- és Alsó-Egyiptom) fogalma Geb idejéig nyúlik vissza. A fáraó az ő örököse, aki újraegyesíti az országot.

4. Nut

Az ég istennője, a csillagok anyja, minden éjjel lenyeli Ré-t, és reggel megszüli újra. Anyai figura és a túlvilág kapuja.

• Forrás: Dendera, Hathor templom mennyezeti csillagtérképe és „Égi születés könyve”
• Szövegrészlet: „Nut asszony szüli meg a Napot minden hajnalban, s ő tartja karjai között az idők rendjét. Az istenek trónja csillagokból készült.”
• Értelmezés: Nut az égi királyság megtestesítője. A fáraó „Nut fia” – vagyis égi eredetű.

5. Ozirisz és Ízisz

Egy másik egyiptomi hagyomány szerint az ország első királya maga  Ozírisz volt, aki igazságosan kormányzott. Testvére Széth megölte, de felesége Ízisz feltámasztotta. Az ország trónjáért folytatott harcban alulmaradt öccsével, Széthtel szemben, és ő lett az alvilág királya és a feltámadás istene. A királyi méltóság halál utáni formája. Ízisz Ozirisz felesége és Hórusz anyja, a mágia, védelem és királynői hatalom istennője. Ő tanította meg Hóruszt uralkodni, és megbosszulta Oziriszt.

• Forrás: Abydosz, Ozirisz szentélye; Halottak Könyve (pl. 17., 125. fejezet)
• Szövegrészlet: „Ő volt az, aki igazságot tett a világban, s akinek halálával kezdődött az újjászületés rendje. Trónját a nyugat kapujában állította fel, hogy ítélkezzen minden lélek fölött.”
• Értelmezés: A fáraó halála után Ozirisz-szé válik. A temetési rituálé ennek újrajátszása.

6. Szekhmet és Basztet

Szekhmet és Basztet, akik nemcsak fontos női istenségek, hanem az isteni hatalom női aspektusai is – különösen a királyság védelmi és harci dimenziójában.
Szekhmet neve jelentése: „Aki hatalommal bír” (a „szekh”-ből: erő, hatalom). Ő Ré leánya, a Nap szeme, aki a fáraói hatalom harcos aspektusát képviseli. A mítosz szerint, amikor az emberiség fellázadt Ré ellen, ő Szekhmetet küldte a pusztításukra. Szekhmet olyannyira elragadtatta magát, hogy szinte kiirtotta az emberiséget, mígnem Ré sörrel és gránátalmával (vérszínű ital) le nem itatta őt, hogy lecsillapodjon. Basztet az anyai védelem és az érzékek istennője, de harcba is száll, ha azokat veszély fenyegeti, akiket véd.

• Forrás: Karnaki Szekhmet-kápolna; Edfu templom – „A Szem istennő haragja” felirat. Bubasztiszi templom romjai; Dendera Hathor-templom díszítőfeliratai; Edfu templom – „A Szépség Szeme” ciklus
• Szövegrészlet: „Aki a Láng Koronáját viseli, Szekhmet úrnő, ő vezeti a fáraó karját a csatában. Ő az, aki egyetlen pillantással tüzet gyújt a Káoszban, és igazságot szül az ellenség hamuján.”
• Szövegrészlet: „Ő, aki szépségként született a Nap szeméből, és zene rezgésében jár. Basztet, az édes dalok úrnője, ki karmait csak azok ellen emeli, kik a Maat ellen vétkeznek.”
• Értelmezés: Szekhmet a belső tűz megszelídítése. A fáraó (vagy a spirituális kereső) akkor válik igaz királlyá, ha nem elnyomja, hanem tudatosan uralja az erejét. A templomi beavatások során gyakori „kapuőrnő” vagy „őrző tűz”. Basztet képviseli az öröm, testiség és anyai szeretet isteni arcát – nem bűnös vagy alantas, hanem szakrális. A fáraó (vagy kereső) akkor teljes, ha nem veti el az örömöt, hanem azt is a Ma’at szolgálatába állítja.

7. Széth

A káosz, vihar és pusztító erő istene. Ozirisz testvére és gyilkosa, de Egyiptom egy részének uraként is szerepel. Később Hórusszal vívott harcot a trónért. Ozírisz meggyilkolása után ő uralkodott – állítólag mintegy 400 évig – Egyiptom trónján. Ozírisz jogos örököse, Hórusz először háborút vezetett ellene, de seregeivel nem tudta megtörni nagybátyja hatalmát, ezért az Isteni Kilencséghez fordult jogorvoslatért. 60 évi pereskedés és rengeteg párviadal után Hórusz került ki győztesen, és elfoglalta jogos helyét Egyiptom trónjain. (ld. Hórusz és Széth harcai.)

• Forrás: Edfu templom, „Harc Széth ellen” mítosz-feliratok, belső falak
• Szövegrészlet: „Széth trónra lépett, mikor a rend megingott, és sötétség töltötte be az ég hajóját. De a napkorong hangjára megriadt, és száműzetésbe vonult.”
• Értelmezés: A káosz ideiglenesen is trónra kerülhet. A fáraó feladata: visszaállítani a Ma’at-ot.

8. Hórusz

Ozirisz fia, akinek gyermekként kellett felnőnie és megharcolnia Széth ellen. Ő testesíti meg az élő fáraót. A győztes ifjú isten, akiben a rend diadalmaskodik a káosz felett. Ozírisz jogos örököseként 60 évi harc és pereskedés után foglalta vissza atyja trónját Széthtől. Először az istenek úgy próbálták dűlőre vinni a vitát, hogy elosztották a Nílus-völgyet a két rivális között. Hórusz lett Alsó-Egyiptom (lényegében a Delta), Széth pedig Felső-Egyiptom uralkodója. Ez a kettősség a legerősebb centralizáció idején is megmaradt és végigvonult – nem egy esetben nyílt konfliktusként – a birodalom történelmén.

• Forrás: Edfu templom teljes Hórusz-ciklus, különösen a „Trónvisszaszerzés Könyve” (Ptolemaiosz-feliratok)
• Szövegrészlet: „Hórusz visszatért atyjának trónjára, s ő lett a Két Ország Ura. Keze rendet emel, szava igazságot zeng, szemei őrzik a földet.”
• Értelmezés: Hórusz = a fáraó. Minden fáraó koronázása e történet újraalkotása.

9. Hórusz fiai

Későbbi félisteni királyok, akik Hórusz vérvonalát viszik tovább. Ők már közelebb állnak az emberi uralkodókhoz, és gyakran átmeneti figurák az isteni és történelmi kor között.

• Forrás: Edfu templom – „Isteni Uralkodók sorozata”, belső falfülkék (Ptolemaiosz uralkodók saját isteni leszármazása)
• Szövegrészlet: „Ők, kik az első idők trónusain ültek, kiknek neveit csak a papok tudják, de akik vérvonala folyik a fáraó ereiben – ők az isteni uralkodók.”
• Értelmezés: A fáraó nemcsak rituálisan Hórusz, hanem vér szerint is „isteni király”. A ptolemaiosz fáraók így legitimálják hatalmukat.

A mítikus királyok templomi szövegekben való megjelenése különösen fontos, mert ezek nemcsak mitológiai történetek, hanem a királyi hatalom rituális és jogi alapjait is közvetítik. A papság ezekkel a szövegekkel vallási tekintéllyel ruházta fel a jelenkor fáraóját, visszavezetve őt az „első idők” isteni uralkodóihoz.

A következőben bemutatom a mítikus királyokhoz kapcsolódó legfontosabb templomi szövegeket és forrásokat. Főként három templomkomplexumra támaszkodunk:

• Edfu temploma (Hórusz kultuszközpontja, Ptolemaiosz-kori),
• Dendera temploma (Ízisz és Hathor temploma, kozmikus és anyai aspektusokkal),
• Philae temploma (Ízisz, Ozirisz, Hórusz családi mitológiája),
• illetve Abydosz, Ozirisz ősi kultuszhelye, és a Héliopoliszi kozmogónia háttérszövegei (pl. sztélék, királylisták).

Manethón szerint az istenek után a félistenek, majd pedig a holtak lelkei uralkodtak. Ezeken név szerint egyetlen forrás sem említi, nevük már Manethón idejében is a múlt homályába veszett. Valódi királyokról van szó, vagy mitológiai alakokról? Számukra és uralkodásuk időtartamára vonatkozólag sincs utalás. Ezután lépünk be az ún. történeti korba, az emberi királyok korába, mely a 0. dinasztiával veszi kezdetét i.e. 3000 környékén.