Howard Carter 1874. május 9-én született Kensingtonban, egy festő nyolc gyermeke közül a legkisebbként. A viktoriánus hagyományok szellemében gyerekkorát a család vidéki házában töltötte, iskoláztatása nem volt éppen szabályszerű. A kiváló naturalista művész minden gyermekét maga tanította, így természetesen főként a rajzolás és festés alapjait sajátította el. Howard úgy nőtt fel, hogy mindenképp művész lesz. Hihetetlen precizitása és elhivatottsága már korán megmutatkozott. Már fiatalkorában megmutatkozott remek vonalvezetése, és ígéretes vízfestőtehetség jellemezte. Mindössze 17 évesen már szerény állása volt, amely ígéretes jövőt jelentette akkoriban.

Amikor apja William Amhurst Tyssen-Amherstnek, a későbbi Lord Amherstnek, a korabeli Anglia egyik legnagyobb egyiptomi régiséggyűjteménye tulajdonosának otthonában dolgozott, a házigazda megismertette a fiút értékes műkincseivel. A történelem iránt érdeklődő Howard figyelme Egyiptom felé fordult. Akkortájt történt, hogy a British Múzeum munkatársa, az egyiptomi régészeti munkálatokat végző Percy Newberry egyiptológus egy magánszervezet, az Egypt Exploration Fund segítségével rajzolót keresett az általa megkezdett Beni Hasszan-i és el-Bersa-i sírok ábrázolásainak és feliratainak rögzítésére és az ügyeskezű, szépen rajzoló, az ókori Egyiptom iránt érdeklődő ifjú művészt ajánlották a figyelmébe. Carter már ismerte valamennyire az egyiptomi régiségeket, ugyanis rajzokat készített a lord gyűjteményének darabjairól. Azonban még sosem járt Egyiptomban, vagy Anglián kívül, mégis 1891. őszén már Egyiptom felé hajózott.

Pár héttel később már asszisztensként dolgozott azokon az el-amarnai ásatásokon, melyeket Flinder Petrie vezetett, aki a 20. század legelejének leghíresebb egyiptomi ásatója volt. Amarnát ekkor már azonosították Ahet-Atonnal, Ekhnaton fáraó által alapított várossal, viszont keveset tudtak a korszakról és a vallásról. De a szokatlan stílusú és érdekes tárgyakat találtak a térségben és Petrie volt az első komoly régész, aki a területen feltárásokat végzett. Carter több, mint 4 hónapot töltött Petrievel, és ezek a hónapok nagyon meghatározóak voltak pályafutásának alakulásában. El-Amarnában hallott Carter először Ekhnatonról és az Amarna-korszakról, és megérintette az ásatások hangulata.

Petrie életvitelében és munkamódszerében is szigorú fegyelmet tartott, megfontolt és módszeres, és egy dogmatikus különc volt. Épp ezért elnézte Carter sok furcsaságát. Carter sokat figyelte Petriet, hallgatott arra, amit mondott. A Petrie-vel együtt töltött időszakban történt, hogy Carter belépett életében először egy egyiptomi királysírba, mégpedig maga Ekhnaton (Tutankhamun lehetséges apja) sírjába. Az Ekhnaton-sír csalódást okozott Carternek, aki készített jópár rajzot a sírról és a völgyről Petrie kérésére. És valóban az amarnai sír messze nem olyan látványos, mint a beni hasszani magánsírok, melyekben Carter szintén dolgozott. Az amarnai sír sötét volt, és a pár megmaradt domborművet csak nehezen lehetett kivenni. Carter rajzait illusztrációként egy cikkben adták közre, amit Petrie írta Daily Graphic újságnak, így ezek voltak a kezdő régész első publikált rajzai. Az egyik rajzon a leányukat, halott Maketatont siratja Ekhnaton és felesége Nefertiti. A király fölött az isteni napkorong, Aton látható, és árasztja életadó sugarait. Carter rajza figyelemreméltóan alapos és pontos volt, és megmutatkozott tehetsége, mint régészeti rajzoló. Carter 1892 májusában fejezte be munkáját Petrie mellett és ekkora már feléledt benne az ásatások és a régészet iránti elkötelezettsége és határtalan lelkesedése.

1892-1900 közötti nyolc évben az ókori Thébában, Luxorral szemben, a nyugati parton Hatsepszut templomában dolgozott. Az Egyiptomi Régészeti Hivatal vezetője, Gaston Maspero oly mértékben volt megelégedve munkájával, hogy 1899-ben kinevezték a felső-egyiptomi műemlékek főfelügyelőjévé, 1903-1905-ben Alsó-Egyiptom régészeti felügyelője volt. Ez váratlan hírverést okozott Carternek és sok brit kollégája nem feltétlenül örült ennek a kinevezésnek. Ez egyátalán nem volt meglepő. Cartert az előkelő származású kalandorok és a képzett régészek többsége a hagyományos egyetemi oktatás hiánya miatt nem szívesen fogadta köreibe.

Valós előképzettsége nem volt, csak gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezett. Kortársaitól eltérően nem járt előkelő iskolákba, sem pedig valamelyik híres régi egyetemre sem. Nem volt más, amivel rendelkezett, mint a kimagasló rajztehetsége és az elkötelezett lelkesedése. Felhánytorgatták, hogy később sem tett igazán erőfeszítéseket, hogy a hagyományos oktatás keretein belül képezze magát az ókori Egyiptomról. Ezenkívül kevésbé volt csiszolt modorú, mint azok, akikkel szakmai és társadalmi téren Egyiptomban találkozott. Vérmérséklete miatt Carter jól boldogult a helyiekkel, könnyedén szerzett barátokat, amivel szintén kivívta az elit vagy a magasan művelt társadalmi rétegekhez tartozó kollégák rosszallását.

Az Egyiptomba érkező művészek és külföldiek társaságát szívesebben kereste, mint az egyiptológus kollégákét, mert ők nem leplezhették le bizonytalanságait az egyiptológiában. Terepen viszont gyakorlati tapasztalatai és gyakorlatias gondolkodása miatt elsőrangú szakembernek bizonyult. Nem rémisztették a puritán, egyszerű körülmények, a meleg és poros éghajlat, a nehéz munkavégzés. Deir el Bahariban vezető rajzolóként Hatsepszut királynő nagy templomának ásatását és helyreállítását vezető Edouard Naville helyettese lett. Naville meglátta benne azt a különleges elkötelezettséget, ami később is meghatározó lett azokban az években, mikor sikertelenül, megszállottan kereste az elfeledett királysírt a Királyok Völgyében. Valószínűleg Naville ajánlotta be Cartert az Egyiptomi Régészeti Szolgálat igazgatójának, Gaston Masperónak.

Carter intelligens férfi volt, aki könnyen tanult mások tudása és gyakorlata által. Sosem igazodott ki teljesen az óegyiptomi nyelvben, azonban kiválóan tudta lemásolni a hieroglif szövegeket. Felettese Naville többször is dícsérte naplójában, hogy Carter képes volt néhány megszakadt vonalból, töredékből felismerni a jeleket és megörökíteni azokat, ezzel is segítve a szövegek olvashatóságát és megértését, valamint a korábbi publikációk kijavítását, újra értelmezését a javítások által.

1899-től, mint megbízott hivatalnok dolgozott és ez kellő szabadságot és mozgásteret biztosított a számára. Kairótól távoli működési körzettel igazából maga határozta meg a saját prioritását. Az hivatal persze állandó anyagi problémákkal küszködött és ezért Cartert leginkább az ásatások vonzották. 1900. januárjában Carter első hivatali feladataként felügyelte a rejtekhelyen megtalált királymúmiák Kairóba szállítását. A Királyok Völgye lenyűgözte Cartert. Minden logikus alap nélkül, sóvárogva vágyott arra, hogy lesznek még felfedezésre vágyó sírok a völgyben. Különös megszálltsággal álmodozott arról, hogy talán létezhet még érintetlen királysír is. Makacsul reménykedett ebben.

Abban a pár évben, amit felső-egyiptomi főfelügyelőként töltött, végezte első önálló ásatását a Deir el-Bahari előtt húzódó síkságon, ahol a műemlékfelügyelet megengedte neki, hogy megvizsgáljon egy lyukat, amiben a lova két évvel korábban megbotlott. Ez volt a később „a ló sírja”-ként ismert helyszín, ami II. Montuhotep templomához kapcsolható. Nem bizonyult királysírnak, de Carter a talált szobrokkal és tárgyakkal igazolni látta, hogy vannak még feltáratlan helyek a területen.

1901. novemberében, mikor Carter hivatalos úton Thébától távol volt, rablók betörtek II. Amenhotep akkoriban felfedezett sírjába. A szóbeszéd szerint értékes aranytárgyakat rejtett a sír. A rablók feltúrták a sírt és ékszerek után kutatva felvágták a sírban a szarkofágjában fekvő fáraó múmiáját a testre helyezett amulettek miatt. A bűnösként az egyik híres qurnai sírrabló család tagjait azonosították, de a bírósági tárgyalás mégis sikertelen volt, így bizonyítékok elégtelensége miatt nem ítéltek el senkit… A Régészeti Hivatal sikertelen védelme a kincsrablók ellen évekig rossz szájízt teremtett és ezt a fiaskót felhánytorgatták Carternek, ezzel foltot ejtve a jóhírén. (A valódi sírrablót csak jóval később, 1916-ban sikerült valójában azonosítani.) Ezidőtájt Carter pénzalapja kimerült a saját maga által vezetett ásatásokra, így hivatali munkájában tevékenykedett. Sok munka volt abban az időben a völgyben és környékén. Meg kellett tisztitani a sírok bejáratait, kapukat és zárható vasajtókat szereltetett fel a sírok elé, megerősítette a sírokhoz vezető lépcsőket, és bevezette a villanyvilágítást a völgybe. Ezek a munkálatok kiváló lehetőséget biztosítottak a hely megismerésére. És zavartalanul vizsgálódhatott az esetleges szóba jöhető helyszínek kutatására, anélkül, hogy veszélyeztette, vagy megsértette volna Davisnek az egész völgyre szóló engedélyét.

1903. januárjában Carter Theodor Davisszel megtalálta a 18. dinasztia fáraójának, IV. Thotmesznek a sírját, melyet már az ókorban kiraboltak. De a sírban lenyűgöző szépségű falfestményekre, és erősen károsodott régiségek maradványaira bukkantak. Carter szervezte meg a sír hivatalos megnyitót, és gondoskodott a helyszínre látogató előkelőségek kényelméről. Látogathatóvá tette a frissen feltárt királysírt, Függőhidat építtetett a 18. dinasztia sírjaira jellemző mély akna fölé, és pallókat fektetett végig a sír folyosójára a közlekedés megkönnyítésére. Villanyvilágítást szereltetett a sírba, ami akkoriban hatalmas fényűzés volt. A völgyön kívüli kutatásaiban valójában I. Amenhotep fáraó sírját próbálta beazonosítani, ami egy papirusz szerint a völgyön kívül feküdt. A sír megtalálásával még Lord Carnarvon érdeklődését is felkelte, miközben igazából arra a lehetőségre várt, hogy engedélyhez jusson és végre önállóan áshasson a Királyok Völgyében.

A Régészeti Főfelügyelet vezetője úgy döntött, hogy 4-5 évenként megcseréli Alsó- és Felső-Egyiptom régészeti felügyelőit, csökkentve ezzel a korrupció kialakulását. 1904-ben helyezték át más területre, és Carter nem örült ennek, de kormányhivatalnokként tudomásul kellett vennie ezt az intézkedést és északra, Kairóba költözött. Ám ekkor pályája igencsak megbicsaklott, mert a szakkarai ásatásokra látogató egyik külföldi csoport kapatos tagjai szóváltásba keveredtek a helyi őrökkel. Carternek nem sikerült a békítés.. sőt, dühbe gurulván, megengedte az őröknek, hogy megvédjék magukat a részeg francia turistákkal szemben, akik azonnal bepanaszolták Cartert a főkonzulnál. Abban az időben elképzelhetetlen volt, hogy egy előkelő külföldi turistát a felügyelő engedélyével megpofozhassanak a helyiek. Miután Carter nem volt hajlandó bocsánatot kérni, ezért áthelyezték a Nílus-deltában található Tantába.

1905. februárjában Theodore Davis (alig néhány hónappal Carter északra helyezése után) felfedezte Juja és Thuja, sírját, akik III. Amenhotep feleségének, Teje királynénak a szülei voltak. A sír jó állapotban fennmaradt bútorzatot tartalmazott és a koporsók érintetlenek voltak a sírban.

1905. őszén Tantában Carter lemondott hivataláról és visszatért Luxorba. Davis felkérte Cartert vízfestmények készítésére a sírban talált tárgyakról, és műveivel publikálták a sír felfedezését a nagyvilág felé. Bár ez túl nagy kárpótlást nem jelenthetett, hogy a sírt távolléte ideje alatt találták meg, így annak felfedezésében nem vehetett részt.

1907 táján került kapcsolatba a dúsgazdag régiséggyűjtő Lord Carnarvonnal, aki Gaston Masperotól kért tanácsot 1906-os sikertelen magánásatásai után. Maspero Cartert ajánlotta, ezért Carnarvon felkérte ásatásainak vezetésére.1907-ben felfedeztek egy újrahasznosított sírkamrát a KV55-ös számút, amiben Ekhnatonhoz szorosan köthető tárgyakat találtak.

1908-ban Edward Ayrton felfedezte Horemheb a 18. dinasztia utolsó fáraójának a völgyben lévő sírját (Horemhebnek Szakkarában is van egy sírja, amit még tábornokként építtetett magának.) Mivel egyre másra kerültek elő a sírok a völgyben, így Carter munka hiányában beleásta magát a völgy történetébe, és további lelőhelyek felfedezését latolgatta.1909. januárjában Davis talált egy kis aknasírt és amiben töredéses aranylemezkéket talált Tutanhamon és Ay nevével. Ezért Davis a sírt Tutankhamon sírjaként azonosította (ma már tudjuk, hogy hibásan).

Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]