Az egyiptomi mágia

Az ókori Egyiptomban a mágia nem hatásvadász vallási tézis vagy illúzió volt; hanem a természeti törvények erejének kiaknázása (amiket természetfeletti entitásokként fogtak fel), egy bizonyos cél elérése érdekében. Az egyiptomiak számára elképzelhetetlen volt egy mágia nélküli világ. A mágia révén teremtették a világot, a mágia tartotta fenn a világot naponta, a mágia gyógyított, ha valaki beteg volt, adott, ha semmije sem volt, és biztosította az örök életet a halál után. Az ókori egyiptomiak számára a mágia ugyanolyan magától értetődő volt, mint az alvás vagy az étel elkészítése. A mágia jelen volt a fogantatásban, a születésben, az életben, a halálban és a túlvilágon, és egy olyan isten képviselte, aki idősebb volt a teremtésnél: ez az isten Heka.

Heka

Heka a mágia és maga a mágia művészet gyakorlásának istene volt. Egy mágus-pap vagy pap-orvos idézte meg Hekát a heka gyakorlása során. Az isten már a dinasztikus előtti időszakban is ismert volt, de a korai dinasztikus időszakban fejlődött ki, és megjelenik az Óbirodalom piramisszövegeiben és az első köztes időszak koporsószövegeiben. Hekának soha nem volt temploma, kultusza vagy hivatalos imádata, egyszerűen azért, mert annyira mindent átható volt, hogy az egyiptomi élet minden területén folyamatosan jelen volt. Ma’at istennőhöz hasonlóan (akinek szintén soha nem volt hivatalos kultusza vagy temploma), Hekát a látható és láthatatlan világ mögöttes erejének tekintették. Ma’at a közép-egyiptomi egyensúly és harmónia értékét képviselte, míg Heka az az erő volt, ami lehetővé tette az egyensúlyt, a harmóniát és az élet minden más fogalmát vagy aspektusát. A Koporsószövegekben Heka ezt az ősi erőt képviseli, kijelentve: „Enyém volt a világegyetem, mielőtt ti, istenek létrejöttetek volna. Ti utána jöttetek, mert én vagyok Heka, a mágia maga”. A teremtés után Heka tartotta fenn a világot, mint az az erő, ami képességeket adott az isteneknek. Még az istenek is féltek tőle, és „felbecsülhetetlen erejű istennek tekintették”. Ez az erő a mindennapi életben is nyilvánvaló volt: a világ az istenek miatt működött úgy, ahogy, és az istenek Heka miatt tudták ellátni feladataikat.

Részlet a “Papirusz Harris I.” mágikus szövegéből (Újbirodalom, XVIII–XX. dinasztia)

„Ó, hatalmas szavak, melyek a csöndből fakadnak,
ti, akik átjárjátok a világot látható és láthatatlan útjait,
halljátok meg a hívó szavát, és engedelmeskedjetek neki!

Ti, isteni erők, akik egyensúlyt tartotok a ka és ba között,
segítsétek a kérőt, hogy megtisztuljon a sötét erőktől,
hogy az ő útja világos legyen, és a gonosz ne közelítsen hozzá.

A szent varázsszavakkal kötöm meg a káoszt,
erősítve a rendet, amit a nagy istenek alkottak,
hogy a test és lélek harmóniában éljen,
és hogy az átok elforduljon, mint a szél az éjszakában.

Szívem tiszta, kezem erős, ajkam igaz,
ezért az istenek velem vannak, és erőt adnak,
hogy minden sötétség elillanjon, mint a köd a nap fényében.”

Kontextus és értelmezés

• Mágia szerepe: Az ókori egyiptomi mágia (heku) nem babonaság, hanem az istenek rendeléseinek szóbeli és rituális megidézése, amely segíti az egyént vagy közösséget az élet kihívásaiban, a betegségek legyőzésében, a termékenység megőrzésében és a túlvilági biztonságban.
• A papok feladata: A papok szakértői voltak a mágia szövegeinek és rituáléinak, akik a szavak és gesztusok segítségével összhangot teremtettek az isteni és emberi világ között.
• Szimbólumok: A ka a lélek életenergiája, a ba a személyiség, az egyén lelke, s a papok szavaival ezek egyensúlyát igyekeztek fenntartani.
• Mágikus nyelv: A „szent varázsszavak” és „határozott szavak” használata a mágia alapja volt, hiszen az egyiptomi hit szerint a teremtő szó ereje megváltoztathatja a világot.

1. A mágia (Heka) természete és célja

Az ókori egyiptomiak számára a mágia nem valamiféle természetfeletti varázslat, hanem az isteni rend fenntartásának eszköze. A mágia (heka) az istenektől származó hatalom, amit a papok az istenek nevében használtak. Az ókori egyiptomi mágia nem babonás praktikák halmaza volt, hanem szerves része a vallási, kozmológiai és társadalmi rendnek. Ez a tudás a szavak, rituálék, szimbólumok, amulettek és az akarat erejének együttes alkalmazásán alapult, a világ rendjének fenntartására.

Az egyiptomiak, a királytól a parasztig, minden társadalmi osztályból származóan, hittek a mágiában, és mindennapi életükben támaszkodtak rá. Ezt a gyakorlatot bizonyítja az ásatások során talált számos amulett és talizmán, az obeliszkek, emlékművek, paloták és templomok feliratai, sírgravírozások, személyes és hivatalos levelezés, feliratok és sírmellékletek. Az egyiptomiak szenttül hitték, hogy a mágiát az istenek az önvédelem eszközeként adták az emberiségnek, és ezt a király vagy mágusok gyakorolhatták, akik gyakorlatilag az istenek szerepét vették át. Amikor azonban király, mágus vagy orvos nem volt elérhető, a hétköznapi emberek a saját rituáléikat végezték.

A bűbájokat és varázslatokat a termékenység növelésére, az üzleti szerencsére, az egészség javítására, sőt, az ellenség megátkozására is használták. A nevet az ember személyazonosságának tekintették, és úgy hitték, hogy mindenkinek van egy titkos neve (ren), amit csak az egyén és az istenek ismernek. A titkos név felfedezése egyet jelentett a személy feletti hatalom megszerzésével. Még ha valaki nem is tudta egy másik személy ren-jét, akkor is gyakorolhatott hatalmat a személy nevének rágalmazásával, vagy akár még a történelemből való kitörölésével is.

A mágia célja:

• A kozmikus és társadalmi rend fenntartása (Ma’at elve)
• A betegségek, balszerencse elhárítása
• A túlvilági biztonság biztosítása a halott számára
• A természet erőinek irányítása (például a termékenység elősegítése)

A mágia fogalma és neve: Heka

Az ókori egyiptomi nyelvben a mágiát heka-nak hívták. A heka szó eredetileg az isteni erő, az életenergia megnyilvánulását jelölte, amely képes alakítani a világot, fenntartani a kozmoszt és hatni a természetre, emberre. A heka az istenek ajándéka az emberiségnek, amely által az emberek kapcsolatba léphetnek az isteni világgal. Nem csupán a varázslást vagy bűbájt jelentette, hanem egy átfogó, misztikus hatalmat, amivel a világ rendjét (ma’at) lehet fenntartani és a káoszt (isfet) visszaszorítani.

A mágia szerepe az egyiptomi világban

• A rend fenntartása: Az egyiptomi hitvilágban az univerzum folyamatos harcban állt a rend (Ma’at) és a káosz (Isfet) között. A mágia a rend fenntartásának eszköze volt, a rend helyreállításának, megerősítésének ereje.
• Kapcsolat az istenekkel: A heka által a papok, varázslók, de akár a hétköznapi emberek is képesek voltak az isteni erőket hívni és irányítani, ezáltal közvetítve a felső világot a földi létezéshez.
• Gyógyítás és védelem: Mágiával gyógyítottak betegségeket, űzték el a gonosz szellemeket, rontásokat, és védelmeztek a különféle veszélyektől.
• Természet erőinek mozgatása: A mágia segítségével befolyásolták az időjárást, termékenységet, termést, a Nílus áradását — mindent, ami a túlélést biztosította.

A mágia működése — hogyan működött a heka?

• Szavak és nevek ereje: Az egyiptomi mágiában a szavaknak és különösen az istenek, szellemek pontos nevének kimondása mágikus cselekedet volt. A nevek birtoklása hatalmat adott az adott lény felett.
• Rituálék és szertartások: A mágia nem csupán elméleti tudás volt, hanem konkrét, szabályozott cselekvéssorozatokat jelentett, amelyeket a papok szigorúan végeztek. A rituálékban áldozatok, imák, füstölők, varázsigék, szent tárgyak használata történt.
• Szimbólumok és amulettek: Bizonyos szimbólumok, képek, amulettek, talizmánok saját, önálló mágikus erővel bírtak. Például a „Hórusz szeme” védelmet nyújtott a rossz szem ellen, a skarabeusz pedig a megújulást és védelmet jelképezte.
• Képzelet és akarat: A mágia a gondolat és akarat erején is alapult — a rituálé során a pap tudatosan „formálta” a valóságot az isteni energiák segítségével.

A mágia sikeres működtetése

Az egyiptomiak szerint a mágia akkor működött, ha az alábbi feltételek teljesültek:

• Az istenek támogatása: A mágia nem önálló erő, hanem az isteni erők közvetítése.
• A megfelelő rituálé: Pontosan elvégzett szertartások, varázsigék és áldások.
• Hitet és tiszteletet: A varázsló vagy pap hite és tisztelete az istenek iránt elengedhetetlen.

Ezért volt a papok munkája egyszerre technikai és spirituális: ők ismerték a varázsigéket, de közben belső tisztaságot és alázatot is megköveteltek maguktól.

Mitológiai példák a mágia erejére

• Ízisz és a mágia mestersége: Az egyik legismertebb mitológiai példa a mágia használatára Ízisz története. Amikor Óziriszt meggyilkolták, Ízisz mágikus tudásával újraélesztette férjét és így biztosította a királyi rendet és feltámadást. Ízisz a mágia és a gyógyítás istennője volt, aki a mágia legnagyobb mestereként tisztelték.
• Thot, az írás és varázslat ura: Thot isten volt a bölcsesség, az írás, a mágia és a tudományok istene. A mágia működésének elméleti tudását neki tulajdonították, ő tartotta kézben a szent írásokat, amelyek a rituálék szövegeit és varázsigéket tartalmazták.
• Az „őrzők” és védőmágiák: A Szfinx, Memnón kolosszusai és más őrző szobrok, mint „őrzők”, nem csupán kőszobrok voltak, hanem mágikus energiák koncentrációi, amelyek a helyszínek védelmét szolgálták.

2. A varázslat működésének rituális háttere

A mágia eszközei és szimbólumai

• Heka (varázserő): Az erő, mely által a mágia megvalósul. Az egyiptomi hit szerint a pap maga is heka hordozója, aki képes a szavak erejével formálni a világot.
• Amulettek: Pl. az életkulcs (Ankh), szem amulett (Hórusz szeme), krokodil vagy kígyó formájú tárgyak, melyek mágikus védelmet biztosítottak vagy a gonosz elűzésére szolgáltak.
• Víz és olaj: A rituálék gyakran használtak vizet, amely megtisztító, átalakító erővel bírt, illetve illatos olajokat az áldozati hely megtisztítására.
• Papirusz: A varázsigéket, átkokat gyakran papiruszra írták, és ezt a pap szertartás során elégette, eltemette vagy a célponthoz vitte.
• Hang és szavak: A mágia lényege a kimondott szó ereje volt, ezért a papok különleges kántálással, hangsúlyozással mondták a szövegeket.

A rituálé menete

1. Tisztulás: A pap megtisztította testét és lelkét, hogy alkalmassá váljon a varázslásra.
2. Felajánlás: Áldozatot mutatott be az isteneknek, hogy engedélyt kapjon a mágia végzésére.
3. Varázsige: Kimondta a szöveget, melyet gyakran ismételt, fokozva ezzel a varázserőt.
4. Szimbólumok használata: Amulettek, szent tárgyak vagy rajzok alkalmazása a varázslat hatékonyságáért.
5. Befejezés: Az eredmény várása és további imák a siker biztosítására.

3. Fontos mágiával kapcsolatos fogalmak

• Heku: Az isteni mágia, az istenek eredendő ereje.
• Ma’at: Az isteni igazság és rend elve, amelynek fenntartása a mágia egyik célja.
• Ushabti babák: Szobrocskák, melyek mágiával életre kelnek, hogy a halott helyett dolgozzanak a túlvilágon.
• varázsszövegek: konkrét varázsigék, kötött szövegű kérések, átkok, szöveges imák és könyörgések,
• amulettek: védelmező erejű tágyak

4. Mágikus szövegek jellemzői

• Imádságok és invokációk: A szent nevek, istenek megszólítása, például Thot, Hórusz, Ízisz vagy Széth.
• Formulák és rituális parancsszavak: Például démonűző szavak vagy a természet erőinek megidézése.
• Védelmi amulettekhez kapcsolódó szövegek: Ezeket a szövegeket a papok olvasták fel, vagy azokat a tárgyakat rituálisan „aktiválták”.

A varázsigék szerepe és használata

• A papok rituálisan kimondták ezeket a varázsorokat, gyakran amulettre vagy papiruszra írták őket.
• A varázsige nem pusztán szavak összessége volt, hanem egy energiát mozgósító, szakrális aktus része.
• Fontos volt, hogy a pap hiteles és megfelelő tisztelettel mondja ki a varázsigéket — az eredményességhez a helyes kiejtés és a szertartás pontos menete is hozzájárult.

A rosszakaró elleni varázslatokról

• Az egyiptomi mágia a „heka” eszközeivel nemcsak védelmet nyújtott, hanem aktív „ellenségűzésre” is szolgált.
• A varázsigék nagy hangsúlyt helyeztek a szó erejére, amely képes volt „megfogni”, „megkötni” vagy „megsemmisíteni” az ellenséget.
• A varázslatoknál gyakran használtak szimbólumokat (krokodil, kígyó, árnyék), amelyek a halál, veszély vagy bűn megtestesítői voltak.
• A mágia célja nem volt mindig pusztán bosszú, hanem az igazság és rend helyreállítása, az erkölcsi világ védelme.

Az ellenségek megátkozása

Egy mágiahasználó pap a következő rituálét végezte el, hogy elpusztítsa ellenségeket:

• Megrajzolta az ellenség nevét egy papiruszra.
• Elhelyezte egy kis áldozati oltáron, melyen fekete gyertyák égtek.
• A pap egy szöveget mormolt, amely az alábbi volt:

„Árnyékok, kössétek meg őt,
Aki az én békémet zavarja,
Ne találjon megnyugvást se nappal, se éjjel,
Hadd legyen elveszve a világ sötétjében.”

5. Papok szerepe a mágiában

A papok nem csupán közvetítők voltak az istenek és emberek között, hanem a mágia mesterei. Tanulták az ősi szövegeket, a rituálékat és a megfelelő időzítést, hogy a mágia hatékony legyen. A papok feladata volt az isteni erők aktiválása, a rítusok vezetése, valamint az egyéni és közösségi védelem biztosítása. A templomi kultuszok papjainak a feladatuk az volt, hogy tiszteljék és törődjenek saját istenségükkel, valamint biztosítsák a kölcsönösséget az isten és a nép között. A papok vagy papnők ezért nem idézték meg közvetlenül Hekát, mivel az már jelen volt az általuk szolgált istenség erejében.

A vallási gyakorlatban a mágia az istenekről és a világ működéséről már ismert dolgok megalapozásának formáját öltötte. Túlnyomórészt a fenntartást és a stabilitást célozták. A papok fő funkciója látszólag állandó maradt; tisztán tartották a templomot és a szentélyt, végezték a kultikus rituálékat és szertartásokat, és a nagy ünnepi szertartásokat a nyilvánosság számára.  A hit védelmezői szerepükben azt is elvárták tőlük, hogy képesek legyenek istenük hatalmát bármely más nemzet isteneivel szemben bemutatni. Ennek híres példája a bibliai Exodus könyvében található, amikor Mózes és Áron szembeszálltak az egyiptomi “bölcsekkel és varázslókkal”.

A pap közvetítő volt az istenek és a nép között, de a mindennapi életben az egyének saját magángyakorlataik révén is kapcsolatba léphettek az istenekkel. Bármilyen más feladatot is látott a pap, az elsődleges szerepe az volt, hogy mitológiai narratívákon keresztül teológiai jelentést közvetítsen az embereknek. Tanácsot, útmutatást vagy anyagi javakat kínálhattak, de betegség, sérülés vagy mentális zavar esetén egy másik szakemberhez fordultak: az orvoshoz.

A mágia működtetése: papok, varázslók és hétköznapi emberek

• A papok szerepe: Az egyiptomi papok voltak a mágia mesterei, akik speciális tudásukkal, oktatásukkal és szent életmódjukkal képesek voltak közvetíteni az istenek erejét. Rendszeresen végeztek rituálékat templomokban, hogy a világ rendjét fenntartsák.
• Varázslók, mágiahasználók: A papokon kívül léteztek varázslók, „heka-művészek”, akik személyes vagy közösségi mágiát végeztek. Ezek lehettek hivatalos vagy népi mágiát alkalmazó személyek.
• Hétköznapi emberek: Az egyszerű emberek is használtak mágiát – főleg védő amuletteket, imákat, kis rituálékat, hogy biztonságban legyenek a mindennapi életükben.

Mágia a templomokban és papi rituálékban

Az egyiptomi papok nem csak a templomok őrzői voltak, hanem mágiával is foglalkoztak — ezt az ősi tudást hívták heka-nak. A heka szó maga is a mágia, varázslás és az isteni erő megtestesítője volt. Ők tartották a kapcsolatot az istenekkel, és rituáléikon keresztül biztosították az isteni rend (Ma’at) fennmaradását.

Papok és mágia

• Rituálék és áldások: A papok varázsigéket mondtak, imákat mondtak, amelyekkel megidézték az isteneket, hogy azok védelmet, gyógyulást vagy áldást adjanak. Ez az úgynevezett heka-rituálé volt.
• Védelmi varázslatok: Különféle amuletteket és varázsigéket használtak, amelyek megvédték az embereket a rossz szellemektől, betegségektől vagy ártó erőktől.
• Templomi őrzés: A hatalmas szobrok, mint például a Szfinx vagy a Memnón kolosszusok, szimbolikusan őrzők voltak, akik mágikus erőkkel bírtak, hogy védjék a szent helyeket.

6. Mágia és orvoslás

Heka az orvoslás és a mágia istene volt, és jó okkal: az orvosok egyformán fontosnak tartották a kettőt. Volt egyfajta orvos, akinek a címe swnw (általános orvos), és egy másik, akit sau (mágikus gyakorló) néven ismertek, jelezve szakterületüket, de a mágiát mindketten széles körben használták. Az orvosok egy Per-Ankh („Az Élet Háza”) néven ismert intézményben dolgoztak, amely egy templom része volt, ahol orvosi szövegeket írtak, másoltak, tanulmányoztak és vitattak meg.

Az ókori Egyiptom orvosi szövegei varázslatokat, valamint olyanokat is tartalmaznak, amelyeket ma a betegségek és sérülések kezelésének „gyakorlati intézkedéseinek” tekintenénk. A betegségeket Egyiptom történelme során természetfeletti eredetűnek tekintették, annak ellenére, hogy Imhotep építész (kb. Kr. e. 2667-2600) orvosi értekezéseket írt, amelyekben elmagyarázta, hogy a betegségek természetes úton is előfordulhatnak, és nem feltétlenül az istenek által küldött büntetések.

A pap-orvos-mágus gondosan megvizsgálta és kikérdezte a beteget, hogy megállapítsa a probléma természetét, majd megidézte azt az istent, akit a legmegfelelőbbnek tartott a kezelésére. A betegség a természetes rend felborulása volt, így – ellentétben a templomi pap szerepével, aki a szokásos rituálékon keresztül fenntartotta az emberek istenekbe vetett hitét – az orvos hatalmas és kiszámíthatatlan erőkkel foglalkozott, amelyeket szakértő módon kellett megidézni és irányítani.

Az orvosok még a vidéki falvakban is drágák voltak, ezért az emberek gyakran olyanoktól kértek orvosi segítséget, akik valaha orvossal dolgozhattak, vagy más módon szereztek orvosi ismereteket. Úgy tűnik, ezek az egyének rendszeresen helyreállítottak törött csontokat vagy írtak fel gyógynövényeket, de nem tartották őket gyógyító varázslatok használatára felhatalmazott orvosnak. Úgy tűnik, hogy számos olyan ember, akit nem tartottak orvosnak, (a természeti népek sámánjához hasonlóan) mégis gyakorolt ​​valamilyen gyógyítást mágikus eszközökkel. Köztük voltak a látnokok, a bölcs nők, akik képesek voltak látni a jövőt, és a gyógyításban is szerepet játszottak. A leírások szerint az ilyen látnokok a gyakorlati vallás megszokott részét képezhették az Újbirodalomban, sőt talán már a korábbi időkben is. A látnokok segíthettek a nőknek a fogantatásban, álmokat értelmezhettek, és gyógynövényeket írtak fel betegségekre. Bár az egyiptomiak többsége írástudatlan volt, úgy tűnik, hogy egyesek – a látnokokhoz hasonlóan – meg tudták jegyezni a nekik felolvasott varázslatokat későbbi használatra.

Egy példa a papi mágiára:

A Papirusz Chester Beatty több varázslatot és imát is tartalmaz, amelyekkel a papok a halottakat védték a túlvilág veszélyeitől. A varázsigék megvédték az elhunyt lelkét a démonoktól és segítették abban, hogy eljusson az örök élet birodalmába.

7. Mágia a halálban

Ahogy a mágia jelen volt az ember születésében és életében, úgy jelen volt a túlvilágra való távozásában is. A mumifikációt azért végezték, hogy megőrizzék a testet, hogy a lélek felismerhesse azt a túlvilágon. A papok utolsó cselekedete a temetésen a szájnyitás szertartása volt, amelynek során a mumifikált holttestet különböző tárgyakkal megérintették a test különböző pontjain, hogy helyreállítsák a fülek, szemek, száj és orr használatát. E mágikus rituálé révén az elhunytak képesek voltak látni és hallani, szagolni és ízlelni, valamint beszélni a túlvilágon.

Amuletteket csomagoltak a múmiához védelem céljából, és sírmellékleteket helyeztek a sírba, hogy segítsék az elhunyt lelket a túlvilágon. Sok sírmelléklet praktikus vagy kedvenc tárgy volt, amelyet az életben élveztek, de sok más mágikus talizmán vagy olyan tárgy volt, amelyhez segítségért lehetett fordulni.

Az ilyen típusúak közül a legismertebbek a usébti babák voltak. Ezek fajanszból, fából vagy bármilyen más anyagból készült figurák voltak, amik néha az elhunytra hasonlítottak. Mivel a túlvilágot a földi élet folytatásának tekintették, így a túlvilágon is voltak feladatok, melyeket a halott élő lelkének elvgeznie kellett. Az usébti szobrok, vagy szolgaszobrok azt a célt szolgálták, hogy a túlvilágon életre lehetett kelteni őket, hogy dolgozzanak a halott helyett a Nádmezőn. A Koporsószövegek 472. varázslata (később az Egyiptomi Halottaskönyv 6. varázslataként megismétlődött) azért van, hogy életre keltse a usébtit, amikor valakinek szüksége van rá, hogy továbbra is élvezhesse a túlvilágot anélkül, hogy a munka miatt aggódna.

Az Egyiptomi Halottaskönyv a túlvilágon működő mágiába vetett hitet példázza. A szöveg 190 varázslatot tartalmaz, amelyek segítenek a léleknek eligazodni a túlvilágon, hogy elérje az örökkévalóságot, vagyis a Nádmező paradicsomát, egy örök paradicsomot, ami tökéletesen tükrözi a földi életet, de csalódás, betegség, valamint a halál és a veszteség félelme nélkül. Az Egyiptomi Halottaskönyvben a lélek megtanulja, hogy milyen varázslatokat használjon bizonyos szobákon való átkeléshez, ajtókon való belépéshez, a veszélyek elől való meneküléshez, valamint ahhoz, hogyan válaszoljon az istenek és birodalmuk tagjainak kérdéseire. Mindezek a varázslatok olyan természetesnek tűntek egy ókori egyiptomi számára, mint amilyenek ma bárki számára egy térképen található részletes útbaigazítás – és ugyanolyan ésszerűek.

8. Papiruszok, feliratok, példák amelyek a mágiával foglalkoznak

• Papirusz Berlin 3027: Ez egy „Gyógyító mágiák és rituálék” gyűjteménye, amelyben számos imádság és varázsigékkel, rituális gesztusokkal kísért szöveg található betegségek ellen.
• Papirusz Ebers: Az egyik leghíresebb orvosi papirusz, amelyben gyógyító varázsigék és orvosi receptek keverednek. A szövegek egy része mágikus természetű, például démonűző formulák.
• Papirusz Chester Beatty I–III.: Halotti könyvek, amelyekben a mágia eszközei és szövegei segítik az elhunytat a túlvilági utazás során.
• Papyrus Chester Beatty VI.: Mágikus gyógyító rítusok
• A „Királyok könyve” (Book of the Dead): Ez a legismertebb mágikus és vallásos szöveg, amely a halottak útját segíti az örök élet felé. Tele van varázsigékkel, amelyek megvédik a lelket a túlvilág veszélyeitől.
• „Metternich mágia papirusza”: Ez egy bőséges varázsigék gyűjteménye, amely szellemek elűzését, betegségek gyógyítását és átkok megtörését célozza.
• Templomi feliratok: Sok templom falán és oszlopain találhatók varázsformulák, amelyek az istenek védelmét kérik a helyre, illetve a rend fenntartását a világban.

9. Történetekhez kapcsolódó varázsigék

Kapcsolat a mítoszokkal és történetekkel

Az olyan mítoszok, mint Széth és Hórusz küzdelme, nem csupán mesék voltak, hanem a kozmikus harc allegóriái, amit a papok a rituáléikon keresztül is megerősítettek. A mágia alkalmazása a templomban részben azt a célt szolgálta, hogy a káosz (Széth) ne tudja felborítani a rendet (Ma’at).

A történetek során a varázsigék kulcsszerepet játszottak. Íme néhány, amelyek konkrét varázslatokhoz kapcsolódnak:

• Védelem ellen ártó szellemek ellen:

„Őrző, ki a kapukon állsz,
Ne engedd a sötétséget,
Állj pajzsként, falakként,
Védd meg a tiszta lelket.”

• Büntetés az igazságtalanságért:

„Ég és föld tanúi legyetek,
Hogy az álnok nem menekül,
Legyen rá súly a bíró keze,
És a gonosz neve eltörölve.”

10. Az ókori egyiptomi mágia mai szemmel

A mai ember számára talán furcsának tűnhet, hogy az ókoriak szemében a mágia racionális megoldásnak számított. Ennek oka egyszerű: teljesen más világszemlélethez szoktunk hozzá, mint amilyen az ókori Egyiptomban uralkodott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az akkori gondolkodásmód hibás vagy „primitív” lett volna, míg a miénk kifinomult és feltétlenül helyes.

A jelen társadalma úgy tekint a világról és az univerzumról alkotott kollektív modelljére, mint az igazság legjobb és legpontosabb leképezésére – éppen azért, mert ezt tartja igaznak. Ebből következően az ettől eltérő nézeteket tévesnek gondoljuk, de ez a logika nem feltétlenül helytálló. A régi világnézeteket nem feltétlenül azért hagytuk magunk mögött, mert kevésbé voltak „igazak”, hanem mert már nem szolgálták a társadalom működését.

A jelenkor domináns hiedelmei – bár fejlettebbnek tűnnek – nem feltétlenül közelebb állnak az igazsághoz, csupán jobban illeszkednek a kor igényeihez és a mai ember világképéhez. Ugyanez volt a helyzet az ókori egyiptomiak esetében is: számukra a mágia szerves része volt a világ működésének, és teljesen logikusnak tűnt. Úgy hitték, minden élet az istenektől ered, akik nem elérhetetlen, távoli lények voltak, hanem a mindennapjaik részét képezték – a templomokban, a fákban, a folyókban vagy a termőföldeken lakoztak.

Minden civilizáció a maga idejében úgy véli, hogy az általa vallott igazság az egyetlen helyes út, és eszerint is cselekszik. Ha ez a meggyőződés meginog, akkor változás következik. Így történt ez az ókori Egyiptomban is a Kr. u. 4. században, amikor a politeista-henoteista szemléletet felváltotta a kereszténység monoteizmusa. Az „igazság” értelmezése ezzel együtt átalakult, és a korábbi, mágiára épülő világnézetet egy új, az aktuális hithez illeszkedő rendszer váltotta fel. Ez a változás nem feltétlenül jelentett előrelépést az igazság felé – csupán azt, hogy az új felfogás jobban megfelelt az adott kor elvárásainak és gondolkodásának.

A kulturális paradigmák váltakozása – különösen a vallási és ontológiai rendszerek terén – nem csupán intellektuális fejlődés kérdése, hanem szoros összefüggésben áll az adott társadalom strukturális szükségleteivel, politikai kontextusával és kollektív tapasztalataival. A világkép – legyen az mágikus, teológiai vagy tudományos – mindig szociálisan konstruált, és legitimációját nem csupán belső logikája, hanem társadalmi hasznosíthatósága révén nyeri el.

Az ókori egyiptomiak esetében a mágia nem irracionális hiedelemrendszerként, hanem kozmikus funkcióként jelent meg. A heka, vagyis a mágikus erő, a világ fenntartásának és működtetésének eszköze volt, amely az isteni rend (ma’at) szolgálatában állt. A papi rend nem csupán vallási rítusokat végzett, hanem a valóság működésének karbantartói voltak: a szertartás és a szó mágikus ereje egyaránt az univerzális rend megőrzését szolgálta. Ebben az értelemben a mágia nem különült el a tudástól – épp ellenkezőleg, az volt a legmagasabb szintű ismeret.

A modern nyugati gondolkodás azonban – különösen a felvilágosodás óta – hajlamos a világ különböző értelmezési módjait hierarchikusan elrendezni, ahol a „racionális” világszemlélet a fejlődés csúcsának tekinthető, míg a korábbi – különösen mágikus vagy vallásos – rendszerek alacsonyabb fokozatként jelennek meg. Ez a lineáris fejlődésmodell azonban filozófiailag is megkérdőjelezhető. A posztmodern gondolkodás, különösen a tudásszociológia és a kulturális relativizmus irányzatai (pl. Thomas Kuhn, Michel Foucault vagy Clifford Geertz munkái nyomán) felhívták a figyelmet arra, hogy az igazság mindig egy adott diszkurzív térben és hatalmi rendszerben válik érvényessé.

Ezért nem állíthatjuk megalapozottan, hogy a jelenlegi tudományos paradigma „igazabb” volna, mint az ókoriak világszemlélete – legfeljebb annyit, hogy más célt szolgál, más társadalmi és kulturális környezetben. Az igazság tehát nem abszolút, hanem viszonylagos, és minden korszak és civilizáció a saját belső koherenciája mentén szervezi meg azt a valóságképet, amelyben élni képes.

Amikor tehát az ókori Egyiptom vallási rendszere fokozatosan háttérbe szorult, és helyét átvette a kereszténység monoteista világszemlélete, nem csupán hitbéli változás történt, hanem egy teljes világrend átalakulása ment végbe. A mágia eltűnése nem a racionalitás győzelme volt, hanem egy új kulturális konstrukció – más értelmezési keretekkel, más hatalmi struktúrával és más társadalmi igényekkel.

(Kósa Ildikó idegenvezető – Egypt Forever)