Az úszók barlangja

Az Úszók barlangja egy ősi sziklaművészettel díszített barlang a Szahara líbiai sivatagának hegyvidéki Gilf Kebir fennsíkján. Egyiptom délnyugati részének Új – völgyi kormányzóságban található, közel a líbiai határhoz.

A barlang- és sziklaművészetet 1933 októberében fedezte fel Almásy László magyar felfedező. Neolitikus piktogramokat (sziklafestményeket) tartalmaz, elnevezését a hajlított végtagú emberek ábrázolásáról kapta, mintha úsznának. Egy barlang, ahol őskori festmények úszó embereket ábrázolnak a sivatag közepén. Ez lehetetlennek tűnik, de van egy egyszerű magyarázat: ez a terület nem volt sivatag körülbelül 10 000 évvel ezelőtt a jégkorszak idején. A rajzok zsiráfról és vízilóról készültek. Becslések szerint 10000 évvel ezelőtt keletkeztek, az afrikai párás időszak kezdetével, amikor a Szahara lényegesen zöldebb és nedvesebb volt, mint ma.

Almásy az Ismeretlen Szahara című, 1934-es könyvében egy fejezetet szentelt a barlangnak. Ebben azt feltételezi, hogy az úszásjelenetek a festéskori élet valóságos ábrázolásai, a művészek valósághűen rajzolták meg környezetüket, és az éghajlat azóta mérsékelt sivatagról xerikusra változott, ami szárazabbá tette azt. Ez az elmélet akkoriban annyira új volt, hogy első szerkesztője számos lábjegyzetet fűzött hozzá, hogy egyértelművé tegye, nem osztja ezt a véleményt. 2007-ben Eman Ghoneim felfedezett egy ősi megatavat (30 750 km²) a Nagy-Szahara homokja alá temetve, az észak-dárfúri régióban, Szudánban.

A területen kutatást végző tudósok ideiglenes kapcsolatot vontak le a javasolt úszóemberek és a barlangtól 124 mérföldre (vagyis 200 km-re) délre fekvő két tó között. Zboray András, a környéken kutató régész azonban megkérdőjelezi, hogy az alakok úsznak-e vagy sem. Úgy véli, hogy a rajzok “egyértelműen szimbolikusak… ismeretlen jelentéssel”. Más kutatók, például Hans Rhotert német etnológus ú, aki részt vett az észak-afrikai és a közel-keleti sziklaművészet-kutatásban, volt az első, aki úgy értelmezte ezeket a rajzokat, mint elhunyt emberek lelkei. Jean-Loïc Le Quellec, az antropológia, etnológia és őstörténet doktora egyetért Rhoterttel. Párhuzamokat mutatott a Koporsószövegekkel, amelyek arra utalnak, hogy az alakok elhunyt lelkek, akik Nun vizében lebegnek.

A közeli barlangokban, például a Fenevadak barlangjában található hasonló műalkotások, valamint az alakok által alkotott, a barlang belsejének nagy részén átnyúló folytonos vonal miatt a kutatók arra a meggyőződésre késztették, hogy a barlangművészet fejlődő koncepciókat jeleníthet meg, amelyeket később adaptáltak a Nílus völgyének konfigurációjához.

A barlangot Michael Ondaatje Az angol beteg című regénye említi. És a regényből készült oscardíjad filmben is az Úszók barlangja központi helyszínné avanzsált. Hogy világos legyen: a filmben szereplő barlang nem az igazi barlang, csak egy filmes díszlet. A barlang környéke Tunéziában található, Degache közelében. A barlang belsejét egy olasz festőnő festette.

Az 1933-as Almásy expedíció legfontosabb eredménye az őskori sziklafestési helyek felfedezése az Uweinat-hegységben . Ez az expedíció az Uweinat és Gilf Kebir régiót fedezte fel, vagyis Ain Dua, Karkur Talh és Wadi Sura helyszíneket. Annak ellenére, hogy azt tanácsolták neki, és megígérték, hogy ne lépje át Szudán határát, megtette, és számos sziklafestményt fedezett fel az ottani oázisokban is.

A Gilf Kebir egy nagy hegygerinc, amely három országon, Egyiptomon, Líbián és Szudánon terjed ki. A hegyek homokkőből és kristályos kőzetekből, például gránitból állnak. A homokkő rétegek porózusak, ami jó víztározóvá teszi őket. Összegyűjtik az esővizet, és a hegyek körüli mélypontokon számos forrás található, amelyek kis oázisokat alkotnak. Jellemzően a források körüli sziklákat erodálja a víz, így minden forrás egyfajta szirtet vagy barlangot képez. Az erózió nagy része régen történt, amikor sokkal több csapadék esett a területen, és sokkal nagyobb volt a források termelése.

A forrás körüli barlangokat a kőkorszak embere használta menedékül, és természetesen fontos, talán szent helyek voltak. Ezért festékkel mindennapi életük jeleneteit rajzolták a menedékházak falára. Az úszók barlangja egy wadi alján található, egy völgyben, amelyben valaha valószínűleg folyó volt. Tehát ez egy barlang, amelyet az alámetszett lejtőn folyó víz alkot. Könnyű megérteni, miért rajzol az emberek úszó embereket a folyóparton ülve.

A rejtvény utolsó darabja az a kérdés, hogyan maradtak meg a festmények a sivatagi szélsőséges éghajlaton. Úgy tűnik, a színek természetes pigmentjei nagyon jól ellenállnak a hőmérséklet-változásoknak. Egyes sziklákon lévő festmények, ahol a felületet a hőmérséklet-változások erodálják, örökre elvesznek. De a gránit meglehetősen ellenálló. És az utolsó probléma a fény, különösen az ultraibolya fény, amely sok színt tönkretesz (fehéredés). Almásy már a felfedezéskor is megjegyzi könyvében, hogy a barlang napfény által elért részén a pintingek hiányát tapasztalta. Úgy tűnik, hogy a közvetlen napfény tönkretette a festményeket ezen a helyen.

A barlang jelentős részeit visszafordíthatatlanul megrongálták a látogatók az évek során, különösen az Angol beteg című film 1996-os bemutatása után. A festmények töredékeit emléktárgyként eltávolították, és néhány felületük megrepedt a víz felhordása után, hogy a fényképek kontrasztját “növeljék” . Modern graffitik kerültek a falra, és a turisták szemetelése gondot okozott. Lépéseket tettek a jövőbeli károk csökkentése érdekében, oktatási vezetők és szemetet takarítottak el a közelből, de ez a fontos sziklafestmény továbbra is sérülékeny, és a régióba irányuló turistaforgalom növekedésével a jövőbeni zavarok kockázatát fenyegeti.

Az Íjászok barlangja

Az Íjászok barlangja egy sziklaművészeti menedék a Gilf Kebir Nemzeti Parkban, az Új-völgyi kormányzóságban, Egyiptomban. Gilf Kebir délkeleti lejtőin található, 40 méterrel délre az Úszók barlangjától.

A barlang délnyugati irányú bejárata 10 m széles és 5 m magas, és egy homokkőben megmintázott nagy kupuliformába nyílik. A barlang sziklafestményein néhány íjakkal és nyilakkal rendelkező személyek, valamint egy szarvasmarhacsorda látható. A festmények 6300 BP és 5500 BP között datálhatók az afrikai párás időszakban, ami nagyban különbözik a jelenlegi hiper-száraz időszaktól. Az alapkőzet állapotromlása miatt a homokkő erősen mállott vagy töredezett, és csak néhány festett homokkőtömb maradt meg.

Vadállatok barlangja

A vadállatok barlangja (más néven Foggini-Mestikawi barlang vagy Foggini barlang vagy Wadi Sura II barlang) egy hatalmas természetes sziklamenedék Egyiptom nyugati sivatagában , amely több mint 7000 éves neolitikus sziklafestményeket tartalmaz, körülbelül 5000 figurával.

A menedék a Wadi Sura területén található, a Gilf Kebir-hegység délnyugati lábánál, Egyiptom Új-völgyi kormányzóságának távoli délnyugati sarkában, Líbia és Szudán határa közelében. A ma elhagyatott terület a Szahara egyik legszárazabb helye. A menedéket 2002-ben fedezték fel Massimo és Jacopo Foggini régészek, valamint Ahmed Mestikawi. 2010-ben a Kölni Egyetem tudósai alapos vizsgálatot végeztek a menedékről, és Wadi Sura II-nek nevezték el, hogy megkülönböztessék az úszók barlangjától (Wadi Sura I), amely mintegy 10 km-rel keletebbre található.

A sziklafestmények több mint 7000 évvel ezelőtt a kalkolit kor elején készültek. Abban az időben a Szahara éghajlata párás volt. A holocén korban a menedékház lábánál tó volt. A holocén éghajlati optimum végén, 6000 évvel ezelőtt az éghajlat szárazra változott, és a terület elnéptelenedett. A menedékház 17 méter széles és csaknem 7 méter magas, és több mint 5000 jól megőrzött, vörös, sárga, fehér és fekete pigmentekkel festett figurát tartalmaz. Kéz- és lábsablonok százai vannak túlfestve emberi lények csoportjaival, valamint theriantrop és acephalic (fej nélküli) mitológiai lényekkel. Míg a kézsablonok szimbolikája számos barlangfestményen megtalálható szerte a világon, a vadállatok egyediek. Az óvóhelyet felfelé sziklametszet tetőzi.

2016 februárjában a Journal of Archaeological Science című folyóiratban megjelent jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a 13 kis stencilkez (a körülbelül 900 kézsablon közül), amelyeket emberi kézsablonnak tekintettek, “nagyon különbözik az emberi kéztől méretben, arányban és morfológiában”, és valószínűbb, hogy emberek készítették egy monitorgyík kezét sablonként. Sok vadállatot szándékosan torzítottak el a történelem előtti időkben. A mindig emberi lényekkel körülvett vadállatok testméretük és alakjuk miatt vonzzák a tekintetet: hosszú farkú, bikaszerű test, gyakran háromlábú, emberszerű lábakkal. Még fejetlen állapotban is úgy tűnik, hogy köpnek vagy nyelnek emberi lényeket.

Ezenkívül a menedéket táncoló, lebegő vagy úszó emberi lények csoportjai borítják. A menedékház bal alsó szélén két emberi lénycsoport jelenik meg, amelyeket sziklarepedés választ el egymástól. A sziklarepedés felettiek parittyát tartanak a feje fölött, míg a repedés alattiak kezük a fejük fölött van, és mind balra néznek.A menhelyen elszórtan jelennek meg vadon élő állatok: elefánt, strucc, gazellák és zsiráfok. A menhely figurái a vadállatokkal együtt egy mitológiai világot képviselnek, melynek szimbolikáját még nem sikerült megfejteni.

Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 1 Átlag: 5]