Az ókori Egyiptom leghasznosabb gyógynövényei – A fáraók természetes patikája

Az ókori Egyiptom gyógyítói nem csupán papi rangú gyógyítók vagy varázsigéket mormoló sámánok voltak – sokuk kiváló botanikai ismeretekkel rendelkezett. A templomi kertekben gondosan nevelgetett növények, a Nílus menti gyűjtőutak zsákmányai, sőt az importált egzotikumok is a fáraók korának gyógyító repertoárját gazdagították.

Növények, mint az isteni rend részei

Az ókori egyiptomi gyógyászat nemcsak orvosi, hanem spirituális–rituális tevékenység is volt. Az emberi test betegségeit nem kizárólag testi folyamatként értelmezték, hanem az életerő (ka), a szív (ib), és az isteni rend (Ma’at) zavaraként. A természet ajándékai – növények, ásványok, állati anyagok – olyan eszközök voltak, melyek segítették visszaállítani az isteni harmóniát. A gyógynövények közül néhány kiemelkedő szerepet kapott: ezek nemcsak terápiás hatásuk, hanem szimbolikus és mágikus erejük miatt is fontosak voltak. Az ókori egyiptomiak nagyra értékelték az egészséget, a jólétet és a személyes megjelenést. Az egészség fontossága az istenfélelem után következett, és a papok/orvosok, valamint az orvosi ellátásban résztvevő mágusok az egészséget és a betegséget a jó és a rossz közötti harcnak tekintették.
Természetesen nem minden egyiptomi orvoslás az isteneknek bemutatott áldozatokon alapult, hiszen az egyiptomiak koruk fejlett orvosai voltak. Az ókori egyiptomi orvosokról ismeretes volt, hogy az emberi anatómia és a gyógyítás mesterei voltak, főként a mumifikációs szertartásokban való jártasságuknak köszönhetően igen alapos ismeretekkel rendelkeztek az emberi test szerveiről, és azok működéséről.

Az ókori egyiptomi orvoslásról szóló ismereteink nagy része fennmaradt orvosi és mágikus papiruszokból származik, beleértve a Leideni papiruszt, az Ebers papiruszt, a Kahun papiruszt és a Démotikus mágikus papiruszt. Ezek recepteket és varázslatokat tartalmaznak a legkülönfélébb betegségek vagy tünetek kezelésére. Az ókori egyiptomi mágus/gyógyító papok varázsigéket mondtak gyógyszerek készítése vagy beadása közben. Jártasak voltak a növények és gyógynövények felhasználásával történő gyógyszerek készítésében. Úgy tartják, hogy az egyiptomi orvoslás, különösen a gyógynövényes gyógymódok és receptek hozzájárultak a modern természetes gyógyászat alapjainak megteremtéséhez. Az Ebers-papiruszban említett növényi gyógyszerek közé tartozik a kömény, a tömjén, az édeskömény, a kasszia, a szenna, a kakukkfű, a henna, a boróka, az aloe, a lenmag és a ricinusolaj. Sok gyógynövényt borba áztattak, melyeket aztán szájon át fogyasztottak. Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy a fokhagyma és a hagyma segíti az állóképességet, ezért nagy mennyiségben fogyasztottak belőlük. Nyers fokhagymát adtak az asztmásoknak és a hörgő-pulmonális panaszokban szenvedőknek. A piramisok építése során a munkások naponta kaptak fokhagymát, hogy energiát és erőt adjanak nekik a kitartáshoz és a jó teljesítményhez. Fokhagymagerezdeket találtak egyiptomi temetkezési helyeken, többek között Tutanhamon sírjában és az Ápisz-bikák szent földalatti templomában Szakkarában.

Bizonyos gyógyszerek népszerűek voltak univerzális gyógymódként minden betegségre, mivel úgy tartották, hogy istenek alkották őket, ezeket nevezték az „isteni gyógyszereknek”. Az egyik különösen erősnek tartott gyógyszerről azt mondták, hogy a napisten, Ré alkotta meg. Ez a varázslatos gyógyszer mézből, viaszból és 14 gyógynövényből és növényből állt, amelyeket egyenlő arányban kevertek össze. Ezt a keveréket kenőcsként helyezték a testre, és úgy hitték, hogy minden fizikai betegséget gyógyít.

A 7 legfontosabb gyógynővény az ókori Egyiptomban:

1. Ricinus (egyiptomiul: kiki)

Felhasználás: Hashajtó, tisztító, bélgyógyító, belső tisztító, bélproblémák ellen

A ricinusmag olaja, amelyet a növény sajtolásával nyertek ki, hashajtóként és bélrendszeri tisztítóként volt ismert. A ricinus a gyomor és belek megtisztításának eszköze volt. A magját péppé zúzva sörben oldották, és reggel itatták meg a beteggel – gyakran „démonűző” vagy „gonosz szelleműző” célzattal. A bélrendszerre ható betegségeket ugyanis gyakran testbe költözött ártó erőként értelmezték.

„Gyógyszer a hasban lakozó démon ellen: kiki magját törd össze, keverd sörbe, és itasd meg vele a beteget reggelente.”
(Ebers-papirusz, 243. sor)

„Ha a has sötéten zúg, és a száj forró levegőt bocsát, a belekben lakozó démon szól. Adj neki kiki magjából és sörből, reggel három napig.”
(Ebers-papirusz, 243. sor)

Ma is alkalmazzák hashajtóként, bár toxikus komponensei miatt óvatosan kell bánni vele. Az egyiptomiak már ismerték a megfelelő adagolást – tudásuk empirikusan alapozott volt.

2. Méz (bit)

Felhasználás: Sebgyógyító, fertőtlenítő, belső gyulladásokra, természetes antibiotikum, amit sebek kötözésére, gyógyítására használnak

A méz különleges státuszt élvezett. A méz szent anyagnak számított – nemcsak édesítőszer, hanem valódi természetes antibiotikum. Sebekre kenve megelőzte a fertőzést, lenyelve enyhítette a torok- és gyomorpanaszokat. Nemcsak orvosi célokra, hanem áldozatokban, balzsamozásban, rituálékban is használták. Orvosi értelemben leggyakrabban nyílt sebek, égési sérülések, torokfájás és belső gyulladások esetén alkalmazták – önmagában vagy más szerekkel keverve.

„A sebnek adj mézet, mely Ré napjának fénye alatt érett. Így tisztul, és semmi rothadás nem támad benne.”
(Ebers-papirusz, 877. sor)

„A méz Ré ajándéka, mely a bajtól megtisztítja a testet.”
(Templomi orvosi szöveg, rekonstruált részlet)

A modern tudomány is igazolta antibakteriális hatását. Az egyiptomiak ezt már évezredekkel ezelőtt tudták.

3. Fokhagyma (tum)

Felhasználás: Érfal-erősítő, féreghajtó, immunerősítő, gyakorlatilag “csodaszer” mindenre, fokozza a vitalitást, segíti az emésztést, összehúzza az aranyeret, megszabadítja a testet a negatív energiától (szellemektől).

A piramisépítő munkások is kaptak fokhagymát – nem véletlenül. Úgy tartották, növeli az erőt és a kitartást, valamint védi a testet a „gonosz szellemek” behatolásától, fokozza az életerőt (ka), erősíti a testet, és védi a szervezetet a láthatatlan káros erőktől. A fokhagyma fontos gyógyítószer volt, ahogyan a mai egyiptomiak és a mediterrán térség legtöbb kultúrája számára is. A friss gerezdeket meghámozzák, összetörik, majd ecet és víz keverékében áztatják. Ezzel gargarizálhatunk és öblíthetjük a szájat, vagy belsőleg is fogyaszthatjuk torokfájás és fogfájás kezelésére. A fokhagyma fogyasztásának egy másik módja, mind megelőzés, mind kezelés céljából, az, hogy több gerezd összetört fokhagymát olívaolajban elrágunk. Egy frissen meghámozott, nyers fokhagymagerezd muszlinba vagy sajtkendőbe csomagolva és az alsóneműre tűzve remélték, hogy védelmet nyújt a fertőző betegségek, például a megfázás és az influenza ellen.

„A munkásnak adj fokhagymát, hogy vérereje bőséges legyen, és a lég teste távozzon tőle.”
(Ebers-papirusz, 708. sor)

A lég (akh) ebben a kontextusban lehet pozitív isteni jelenlét, de betegséghozó szellem is – attól függően, hogyan viselkedik. A fokhagyma tisztító és távoltartó hatása szimbolikusan is működött. Modern kutatások szerint a fokhagyma vérnyomáscsökkentő és antimikrobiális hatású. A fokhagyma a bélrendszeri paraziták ellen is hatásos volt. A papiruszokban több olyan recept szerepel, amelyben fokhagymát kombinálnak mézzel vagy sörrel.

4. Koriander (sdm)

Felhasználás: Emésztésserkentő, görcsoldó, vese- és hólyagpanaszokra, hűsítő, stimuláló és emésztést segítő tulajdonságokkal rendelkezik. Mind a magokat, mind a növényt fűszerként használták a főzéshez.

A koriander magját gyakran főzetként vagy pépként használták. A koriander magját tea formájában használták. Segítette az emésztést, csökkentette a puffadást, és enyhítette a görcsöket – különösen húgyúti vagy menstruációs panaszok esetén. A nőgyógyászati papiruszokban többször is említik, különösen szülés utáni gyógyuláshoz.

„Ha az asszony szorong a hólyagjánál, és nem jön meg ideje szerint a vér, adj koriandert tejben oldva, és mondd: »Menj, amit Thot nem kívánt.«”
(Kahun-papirusz, 17. bejegyzés)

Itt a szöveg a fizikai mellett varázsszöveget is tartalmaz – a gyógyítás itt egyfajta spirituális tisztítás is. A koriander „elűzi a nem kívánt dolgot” – amely lehet testi akadály, de akár energetikai blokád is.

Egy recept szerint:

„A fájdalmas hólyagra zúzd össze a koriandert, add tejbe, és itasd meg napkeltekor, három napon át.”
(Kahun-papirusz)

5. Gránátalma

Felhasználás: Féregűző, nőgyógyászati panaszokra, vérzéscsillapító

A gránátalma gyümölcsét, héját és gyökerét is használták. A gránátalma kérgét és héját féregűző szerként alkalmazták – különösen galandféreg ellen. A magok és leve is gyógyító hatású volt. A nőgyógyászatban használták méhösszehúzóként és vérzéscsillapítóként. Egyes demotikus szövegek fogamzásgátlóként is említik.

„Ha a testben élő féreg nem akar távozni, add neki a vörös alma (gránát) kérgét sörrel, négy napig.”
(Ebers-papirusz, 198. sor)

Modern vizsgálatok igazolták, hogy a gránátalma gyökere és héja alkaloidákat tartalmaz, amelyek ténylegesen hatásosak lehetnek féregűzőként.

6. Kék lótusz (seshen)

Felhasználás: Nyugtató, altató, spirituális tudatmódosító

A Nílus vizében lebegő kék lótusz virágja (Nymphaea caerulea) nemcsak szent szimbólum volt – a napfényből születő újjászületés jele –, hanem gyógyító növény is. nemcsak szent szimbólum volt, hanem gyógyszer is volt. A belőle készült főzetet nyugtatóként, néha afrodiziákumként használták, különösen rituális ünnepeken. Virágából főzetet készítettek, amelynek nyugtató és tudatmódosító hatása volt. Spirituális szertartásokon, álmok előhívására, nyugalom megteremtésére használták.

„Ha az elme zavaros, és a szív nehéz, adj seshen főzetet, és hagyd, hogy Thot álmot küldjön.”
(Részlet egy szertartási szövegből, Újbirodalom)

A lótusz alkalmazása sokszor rituális része volt a gyógyításnak. Képi ábrázolásokon gyakran látjuk, hogy nemesek és papok illatos virággal meditálnak vagy lakomáznak – gyakran valóban főzet formájában fogyasztották.

„A seshen virága nyitja meg a szívet, tisztítja az elmét, és elcsendesíti a testet.”
(Szertartási himnusz, Újbirodalom)

Ma tudjuk, hogy a virágban alkaloidák találhatók, amelyek valóban enyhe pszichoaktív hatásúak lehetnek.Modern kutatások szerint a lótusz virága tartalmaz nuciferint és apomorfint, melyek enyhe pszichoaktív hatású vegyületek.

7. Aloé

Felhasználás: Sebgyógyító, bőrnyugtató, égési sérülésekre, fejfájás, mellkasi fájdalmak, égési sérülések, fekélyek, valamint bőrbetegségek és allergiák esetén

Az aloét bőrre alkalmazták – leégés, horzsolás, sebek kezelésére. Hűsítő hatása miatt „az istenek könnye” néven is ismerték. Emellett belsőleg is használták enyhe hashajtóként és a „belső tűz” csillapítására. A gyógyító kenetek egyik alapanyaga volt – gyakran mézzel, gyantával, vagy tejjel keverve. Az aloé (Aloe vera vagy egyiptomi változatai) hűsítő, nyugtató hatása miatt égetett bőrre, horzsolásokra, napégésre használták, illetve arckenőcsök, balzsamok, ráncmegelőző szerek része is volt. Az aloé a balzsamozás során is szerepet kapott: a halott bőrének puhítása, tartósítása, sőt szimbolikus megtisztítása céljából is.

„Az égett testre kent aloé és méz visszahozza a szépséget, amit Ré fénye vitt el.”
(Ebers-papirusz, 463. sor)

Az alábbiakban néhány, az ókori egyiptomi receptekben használt gyógynövényt sorolunk fel, melyek közül néhány a modern korban is meglehetősen hatékony (nem vagyok orvos, ezért kérem, ne feledje, hogy ez a lista tájékoztató jellegű!):

• Akác: belső vérzés ellen, bőrbetegségek kezelésére is használták.
• Bazsalikom: a szív erősítésére használták.
• Balzsamalma vagy jeruzsálemi alma: hashajtóként használták, és bőrallergiákat, fejfájást, íny- és fogfertőzéseket, asztmát, májserkentőt és gyenge emésztést kezeltek vele.
• Babér: a babér égetésének füstje megnyugtatta a testet és az elmét.
• Babérbogyó: megszünteti a hasmenést, nyugtatja a fekélyeket, összehúzza az aranyeret és elriasztja a legyeket.
• Belladonna: fájdalomcsillapítónak tartották, mivel csökkenti a lázat, gyógyítja az ínyt és az epilepsziát.
• Borókafa: emésztési, mellkasi és gyomorgörcsöket gyógyított és és maláriaellen is használták.
• Cédrus – az égő cédrus füstjéről azt mondják, hogy vonzza a jókedvet és semlegesíti a negatív energiákat.
• Colchicum: más néven „réti sáfrány” gyógyította a reumát és csökkentette a duzzanatot.
• Datolya: A datolya magas vitamin, ásványianyag- és rosttartalma, valamint cukortartalma miatt rendkívül fontos növény volt. Természetes édesítőszerként használták, valamint bél- és gyomorproblémák esetén. A datolyából erjesztéssel bort készítettek.
• Dum pálma: pépjét desszertekhez és süteményekhez használták természetes édesítőszerként. 
• Egyiptomi szilva:  édességekhez használták természetes édesítőként, hashajtó hatású a magas rosttartalom miatt, erjesztését pedig bor előállítására. 
• Édesgyökér: enyhe hashajtó, nyugtatja a máj-, hasnyálmirigy-, mellkasi és légzési problémákat.
• Füge: segíti az emésztést, enyhíti a gyulladásokat, és köptető hatású. Fogyasztása jótékony hatással van a szív- és érrendszerre, és segíthet a vércukorszint szabályozásában is. Emellett antioxidáns és méregtelenítő hatása is ismert. 
• Görögszéna: légzőszervi rendellenességek ellen, tisztítja a gyomrot, nyugtatja a májat, nyugtatja a hasnyálmirigyet, csökkenti a duzzanatot.
• Hagyma: megelőzi a megfázást, csillapítja az isiászt, enyhíti a fájdalmat és a szív- és érrendszeri problémákat.
• Henna: a henna összehúzó hatású, megállítja a hasmenést és bezárja a nyílt sebeket.
• Kakukkfű: fájdalomcsillapítóként és fűszernövényként használták.
• Kapor: csillapítja a puffadást, enyhíti a emésztési zavarokat, hashajtó és vízhajtó tulajdonságokkal rendelkezik, enyhítette a diszpepsziát.
• Kámfor: csökkenti a lázat, nyugtatja az ínyt, enyhíti az epilepsziát.
• Kömény: csillapítja a puffadást, emésztést segít, leheletfrissítő.
• Kardamom: fűszerként használják ételekben, segíti az emésztést, a magokat stimulánsnak és hatékonynak tartották a puffadás ellen. A köményport némi búzaliszttel (kötőanyagként) és egy kevés vízzel elkeverve enyhítették a fájó vagy ízületi fájdalmat.
• Kubeba bors: húgyúti fertőzéseket, gége- és torokfertőzéseket, ínyfekélyeket és -fertőzéseket, valamint fejfájást kezeltek.
• Kurkuma: nyílt sebek lezárására használták.
• Mandragóra: a lótuszvirággal együtt a fő hallucinogén fajok közé tartozott, mivel egy alkaloidot, az atropint tartalmazza.
• Mandula: A Palesztinából importált mandulafákat is használták olaj előállítására.
• Mák: álmatlanság, fejfájás enyhítésére, érzéstelenítésre, légzési problémák kezelésére és a fájdalom csillapítására használták.
• Menta: segíti az emésztést, elállítja a hányást, frissíti a leheletet.
• Mirha: nyugtatja az ínyt, a fogfájást és a hátfájást, hasmenés csillapítására, fejfájás megszüntetésére, csillapítására használták.
• Mustár: enyhíti a mellkasi fájdalmakat.
• Olajfa: Kis-Ázsiából, Szíriából és Görögországból importálták, és mind a fa, mind az olaja valóban hasznos volt. Olajat préseltek a terméséből…
• Petrezselyem: vízhajtó hatású, valamint nagy vitamintartalmú, ásványi anyag tartalmú növény. Afrodiziákumnak is használták.
• Szantálfa: segíti az emésztést, elállítja a hasmenést, csillapítja a fejfájást és a köszvényt.
• Szezám: enyhíti az asztmát, és étkezésre használták.
• Tamarind: hashajtó hatású.
• Tömjén: torok- és gégefertőzések ellen használták, vérzéscsillapításra, asztma elleni szer, feloldja a váladékot, és megszünteti a hányást.

A betegek isteni eredetébe vetett erős hite hozzájárulhatott a különféle kezelések hatékonyságához. Az ókori egyiptomi papok/orvosok által használt gyógymódok többnyire a természetből, gyógynövényekből származtak; és a mágiára való támaszkodásuk mellett az ókori egyiptomiak ismerték az emberi anatómiát és a természeti világot, ami lehetővé tette számukra, hogy számos betegséget és rendellenességet kezeljenek és gyógyítsanak.

Gyógyító szövetség a természettel

Az ókori egyiptomiak nem csupán használták a természetet – tisztelték is. A gyógynövények számukra az isteni rend (Ma’at) részei voltak, melyek segítségével a test és a lélek egyensúlya helyreállítható. A mai természetgyógyászat, fitoterápia és holisztikus orvoslás számos elemében visszacseng ez a tudás – sőt, gyakran ugyanazokat a növényeket alkalmazza, mint több ezer évvel ezelőtt a Nílus völgyének orvosai.

Természet és gyógyítás egysége

Az ókori egyiptomi gyógyítók a természetben nem pusztán gyógyszert, hanem istentől eredő eszközt láttak. Egy növény gyógyító ereje nem csupán a fizikai hatóanyagon múlt, hanem azon, hogy mikor gyűjtötték, hogyan használták, és milyen szavak kísérték alkalmazását. E szemlélet ma újra visszatérni látszik a természetes orvoslásban, fitoterápiában és holisztikus gyógyászatban. Az ókori egyiptomiak öröksége – különösen a gyógynövényismeret – ma is él és hat.

Kósa Ildikó idegenvezető – Egypt Forever