Az elbeszélés egyetlen példánya a Második Átmeneti korra (kb. Kr. e. 1700-1550) keltezett és első újkori tulajdonosáról elnevezett Westcar papiruszon maradt fenn. Keletkezésének ideje bizonytalan, nyelvészeti szempontok, elsősorban a klasszikus idiómától való érzékelhető távolodás alapján vagy a késő Középbirodalom idején vagy a Második Átmeneti korban írhatták. Irodalmi, elsősorban szórakoztató jellegét tekintve átmenetet jelent a középbirodalmi és az újbirodalmi elbeszélések között.
A mű, amelynek eleje és vége is elveszett, öt epizód lineáris sorozatából áll össze. Az uralkodó szórakoztatására elmesélt történetek jól ismert irodalmi eszközével élve a kerettörténet a Középbirodalomban már mitikus múlttá stilizált IV. dinasztia korára, ezen belül is Khufu (Kheopsz, Kr. e. 2551- 2528) udvarába helyezi a cselekményt. Khufu három fia, Dzsedefré (az elveszett első történetet feltehető mesélője), Khafré (Khephren) és Baufré egy-egy múltbéli csodás történetet mesél el, míg negyedik fia, Hordzsedef herceg, ezzel szemben egy akkor élő varázslóra, Dzsedire hívja fel atyja figyelmét. Khufu udvarába hívja Dzsedit, hogy bizonyítsa képességeit, amit az meg is tesz. A mű Dzsedi jóslatával zárul, amelyben az V. dinasztia jövendőbeli első három uralkodója, Uszerkaf (Kr. e. 2465-2458), Szahuré (Kr. e. 2458-2446) és Neferirkaré Kakai (Kr. e. 2446-2426) csodás születését jövendöli meg.
Papyrus Westcar (=Papyrus Berlin 3033):
Dobrovits A. (szerk. és ford.), A paraszt panaszai, Budapest, 1963, 47-56.
A. Erman, Die Märchen des Papyrus Westcar, Königliche Museen zu Berlin, Mitteilungen aus den orientalischen Sammlungen 5-6, Berlin 1890
.A. M. Blackman, The Story of King Kheops and the Magicians. Transcribed from Papyrus Westcar (Berlin Papyrus 3033), edited by W. V. Davies, Whitestable, 1988.
Így szólt Felső- és Alsó-Egyiptom királya, az igazhangú Khufu: – Áldozatul ezer kenyeret, száz korsó sört, egy szarvasmarhát és két golyó tömjént adjanak Felső- és Alsó-Egyiptom királyának, az igaz hangú Dzsószernak. Adjanak ezen kívül egy kalácsot, egy kancsó sört, nagy adag húst és egy golyó tömjént a főpapnak… mert láttam a tudományát.
Mindenben úgy cselekedtek, ahogyan Őfelsége megparancsolta.
Ekkor Khafré királyfi emelkedett szólásra, és így beszélt:
– Meghallgattatok felségeddel egy csodát, mely atyád, az igazhangú Nebka idejében történt, amikor Ptahnak, a Két Ország Élete urának templomába ment.
Mikor Öfelsége elment… elhívatta… Uba Aner főpapot… Uba Aner felesége beleszeretett egy közrendű férfibe… és ácsoltatott neki egy ládát, tele ruhákkal. A közember eljött a szolgálólánnyal. Sok nap telt el ezután. Uba Aner kertjében pedig egy lakocska állt. A közember így szólt Uba Aner feleségéhez:
– Hiszen egy lakocska van Uba Aner kertjében! Töltsük hát ott az időt. Uba Aner felesége ekkor elküldött a felügyelőért, aki a kertet gondozta, mondván:
– Lássák el a tónál levő lakot minden jóval!
… Ott időzött ezután, és ivott a közemberrel… A nap lenyugodott… Mikor éjszaka lett, a férfi megjött és leszállt a tóba. A szolgálólány pedig elmondott mindent a kert gondozójának…
Mikor a föld kivilágosodott és nappal lett, a kert gondozója elment urához, hogy elmondja neki ezt az ügyet…. Uba Aner így szólt:
–… hozd ide nekem… ébenfából és fehéraranyból készült varázspálcámat…
Készített egy hét ujjnyi nagyságú viaszkrokodilust. Varázslatot olvasott fel:
„Olvasd… amikor jön, hogy megfürödjék az én tavamban… a közember”… Odaadta azt a felügyelőnek, és így szólt hozzá:
– Miután leszállt a közember a tóhoz, mindennapi szokása szerint, dobd csak mögéje a krokodilust!
A felügyelő ekkor elment, s a viaszkrokodilust is magával vitte.
Uba Aner felesége üzent a felügyelőnek, aki a kertet gondozta, mondván:
– Lássák el minden jóval a kerti lakot a tónál. Íme, én majd eljövök, hogy abban időzzem.
A kerti lakot pedig ellátták minden jóval. El is jöttek, s egy kellemes napot töltöttek el – a közemberrel. Mikor aztán éjszaka lett, s a közember a tóhoz jött mindennapi szokása szerint, a felügyelő mögéje dobta a viaszkrokodilust a vízbe. Ez pedig egy hétrőfös krokodilussá változott, és megragadta a közembert…
Uba Aner még hét napig időzött Felső- és Alsó-Egyiptom királyával, az igazhangú Nebkával. A közember pedig a vízben volt elzárva lélegzetvétel nélkül… Mikor aztán a hét nap letelt. Felső- és Alsó-Egyiptom királyai az igaz hangú Nebka eljött… a főpap eléje ment. Uba Aner így beszélt:
– Jöjjön, Felséged, hogy meglássa azt a csodát, mely Felséged idejében történt….
Uba Aner hívta a krokodilust, mondván:
– Hozd elő a közembert!
A krokodilus pedig előjött… Így szólt a főpap. Uba Aner… Felső- és Alsó-Egyiptom királya, az igazhangú Nebka így beszélt:
– Ez a krokodilus bizony szörnyű!
Uba Aner ekkor lehajolt, megragadta azt, s a kezében viaszkrokodilussá lett. Ekkor Uba Aner főpap tudtul adta Őfelségének, Felső- és Alsó-Egyiptom királyának, az igazhangú Nebkának, amit a közember tett házában a feleségével. Őfelsége erre így szólt a krokodilushoz:
– Vidd el magadnak, ami a tiéd!
A krokodilus ekkor leszállt a tó mélyére. Nem ismerik azt a helyet, ahová a közemberrel ment. Őfelsége, Felső- és Alsó-Egyiptom királya, az igazhangú Nebka, ekkor elhurcoltatta Uba Aner feleségét a Székhelytől északra fekvő földre. Elégettette, és hamuját a folyóba szóratta.
Íme a csoda, mely atyád. Felső- és Alsó-Egyiptom királya, az igazhangú Nebka idején történt, s amelyet a főpap, Uba Aner vitt véghez.
Így szólt ekkor Felső- és Alsó-Egyiptom királya, az igazhangú Khufu: – Áldozatul ezer kenyeret, száz korsó sört, egy szarvasmarhát és két golyó tömjént adjanak Felső- és Alsó-Egyiptom királyának, az igazhangú Nebkának. Adjanak ezenkívül egy kalácsot, egy kancsó sört, nagy adag húst, és egy golyó tömjént a főpapnak, Uba Anernak, mert láttam a tudományát.
Mindenben úgy cselekedtek, ahogyan Őfelsége megparancsolta.
Ekkor Baufré emelkedett szólásra, és így beszélt.
– Meghallgattatom Felségeddel azt a csodát, mely atyádnak, az igazhangú Sznofrunak idejében történt, s amelyet a főpap, Dzsadzsaemankh vitt véghez…
Nap, ne történjék… Sznofru király rosszkedvű volt… a királyi palotának (Élet, Üdv, Egészség neki!), hogy keressen magának egy helyet ahol felfrissülhet, de nem talált; erre így szólt:
– Menjetek, hozzátok ide nekem a főpapot, a könyvek írnokát, Dzsadzsaemankhot.
Azonnal odahozták neki. Őfelsége így szólt hozzá:
–… bejártam a szobáit a királyi palotának (Élet, Üdv, Egészség neki!), hogy keressek magamnak egy helyet, ahol felfrissülhetek, de nem találtam.
Dzsadzsaemankh így szólt hozzá:
– Menjen hát Felséged a palota (Élet, Üdv, Egészség neki!) tavához, szerelj fel magadnak egy csónakot a palotád belsejében lakó összes szép nőkkel. Felséged szíve fel fog vidámodni, amint nézi, hogyan eveznek lefelé és felfelé. Látni fogod tavad szép nádasait, látni fogod tisztásait, szép partjait, és a szíved meg fog enyhülni ettől.
A király így szólt:
– Bizony meg is rendezem magamnak az evezést! Hozzanak nekem húsz evezőt ébenfából, arannyal kiverve, a rúdjuk világos fából legyen, fehérarannyal kiverve. Hozzanak nekem húsz olyan nőt, akiknek szép a teste, a kebleik és hajfürtjeik, s még nem nyíltak meg szüléskor. Hozzanak nekem továbbá húsz hálót, és adják a hálókat ezeknek a nőknek, miután levetették ruháikat.
Megtettek mindent úgy, ahogyan Őfelsége megparancsolta. Ők pedig eveztek lefelé és felfelé. Őfelsége szíve örült, mikor látta, hogyan eveznek. Ekkor az egyik csónak orrán ülő lány a hajához kapott, s az új malachitból készült, hal formájú hajtű a vízbe esett. Erre elhallgatott és nem evezett tovább. Az egész sor is elhallgatott, és nem evezett. Őfelsége így szólt:
– Hát nem eveztek?
Ők ezt mondták:
– A vezetőnk leállt, nem evez.
Őfelsége így szólt hozzá:
– Miért nem evezel?
Ő ezt mondta:
– Az az új malachit hajtű vízbe esett…
Akkor a király egy ugyanolyant kínált neki kárpótlásul.
Ő ezt mondta:
– Jobban szeretném a saját holmimat a másolatánál.
Őfelsége úgy szólt:
– Menjetek, hozzátok ide nekem Dzsadzsaemankh főpapot!
Odahozták neki azonnal. Őfelsége így szólt:
– Dzsadzsaemankh, testvérem, úgy tettem, ahogyan mondtad, s Őfelsége szíve vidám volt, mikor látta, hogyan eveznek. De az egyik vezető új malachitból készült hajtűje a vízbe esett. Erre elhallgatott, nem evezett, s így megzavarta sorát. Így szóltam hozzá: „Miért nem evezel?” Ezt mondta nekem: „Az az új malachit hajtű a vízbe esett.” Én ezt mondtam neki: „Evezz csak, íme én kárpótlom.” Ő azonban így szólt hozzám: „Jobban szeretném a saját holmimat a másolatánál.”
Ekkor Dzsadzsaemankh főpap szólt, varázslatot mondott, s a tó vizének egyik felét a másikra tette. Megtalálta a hajtűt egy cserépdarabon fekve. Felhozta azt, és odaadta úrnőjének. A víz szintje pedig, mely tizenkét rőfös volt a közepén, elérte a huszonnégy rőföt, miután megfordította. Ekkor szólt, varázsigét mondott, és a tó vizét visszatette a helyére. Őfelsége egy szép napot töltött el az egész királyi házzal együtt. Dzsadzsaemankh főpapot pedig megajándékozta minden jóval.
Íme, ez a csoda történt a te atyádnak, Felső- és Alsó-Egyiptom királyának, az igazhangú Sznofrunak idejében, melyet a főpap, a könyvek írnoka, Dzsadzsaemankh vitt véghez.
Ekkor így szólt Őfelsége, az igaz hangú Khufu:
– Áldozatul ezer kenyeret, száz korsó sört, egy szarvasmarhát és két golyó tömjént adjanak Őfelségének, Felső- és Alsó-Egyiptom királyának, az igazhangú Sznofrunak. Adjanak ezenkívül egy kalácsot, egy kancsó sört, egy golyó tömjént a főpapnak, a könyvek írnokának, Dzsadzsaemankhnak, mert láttam a tudományát.
Mindenben úgy cselekedtek, ahogyan Őfelsége megparancsolta.
Ekkor Dzsedefhór királyfi emelkedett szólásra.
Így beszélt:
– Eddig csak olyan dolgokat hallottál, amelyekről csupán azok tudtak, akik már eltávoztak, s nem lehet tudni, hogy igazság-e vagy hazugság. Él azonban, Felség, a te korodban is egy varázsló.
Őfelsége így szólt:
– Ki az, Ó, Dzsedefhór? …
Dzsedefhór így beszélt:
– Egy közember, akinek Dzsedi a neve és Dzsed-Sznofru-Máá-Kheruban lakik. Egy száztíz éves közember ő, ötszáz kenyeret eszik meg, és egy ökörcombot hús gyanánt; megiszik ezenkívül száz korsó sört, egészen a mai napig. Fel tudja erősíteni a levágott fejet, és meg tudja tenni, hogy az oroszlán kövesse őt, miközben a kötele a földön van. Ismeri Thot szentélye kamráinak a számát.
Őfelsége, Felső- és Alsó-Egyiptom királya, az igazhangú Khufu már régen kutatott Thot szentélye kamráinak a száma után, hogy hasonlót készítsen magának horizontja részére.
Így szólt Őfelsége:
– Te magad hozd el őt hozzám, fiam, Dzsedefhór.
Teherhajókat szereltek fel Dzsedefhór királyfi számára. Elment a folyón felfelé hajózván Dzsed-Sznofru-Máá-Kheruba. Miután a hajók kikötöttek, szárazföldön utazott tovább, egy ébenfa-hordszéken. A hordszékrúdjai szeszenedzsem fából voltak, arannyal kiverve. Végül elérkezett Dzsedihez. Letették a hordszéket, s felállt, hogy köszöntse őt. Egy gyékényen fekve találta háza küszöbén. Az egyik szolga fejét kente, a másik lábát dörzsölte. Dzsedefhór királyfi így szólt:
– Olyan állapotban vagy, mint aki még nem is az öregkort éli. Mert az aggság a „kikötésnek” a helye, a temetés helye, a földbe kerülés helye. Te azonban olyan vagy,aki világos nappalig alszik, nincs betegsége, nem köhög. (Így köszöntenek, egy tiszteletreméltót.) Idejöttem, hogy meghívjalak atyámnak, az igazhangú Khufunak megbízásából, hogy pompás dolgokat ehess, amit a király ad az ő kíséretében levőknek táplálékul, hogy szép élettel vezessen téged a te atyáidhoz, akik a túlvilágon vannak.
Ekkor Dzsedi így szólt:
– Békében, békében, Dzsedefhór királyfi, atyjának kedveltje. Dicsérjen téged atyád, az igazhangú Khufu. Tegye elsővé helyedet az öregek között. Küzdjön Ká-d ellenséged ellen. Ismerje Bá-d „A fáradt betakarója” kapujához vezető utat. (Így köszöntenek egy királyfit).
Dzsedefhór királyfi karjait nyújtotta neki, felállította, a kikötőbe ment vele, s közben belékarolt.
Dzsedi így szólt:
– Adjanak nekem egy hajót, hogy elhozza velem gyermekeimet könyveimmel együtt.
Két hajót állítottak neki, legénységükkel együtt. Dzsedi pedig azon a hajón utazott északra, melyen a királyfi tartózkodott. Miután megérkezett a székhelyre, Dzsedefhór királyfi bement, hogy jelentse ezt Őfelségének, Felső- és Alsó-Egyiptom királyának, az igazhangú Khufunak. Dzsedefhór királyfi így szólt:
– Király (Élet, Üdv, Egészség neki!), uram! Elhoztam Dzsedit, akiről azt mondta Őfelsége: „Menj, hozd el nekem őt!”
Őfelsége a palota (Élet, Üdv, Egészség neki!) oszlopcsarnokába ment. Elébe vezették Dzsedit. Őfelsége így szólt:
– Mit jelent ez, Dzsedi, hogy még nem láttalak?
Dzsedi így beszélt:
– Akit hívnak, az jön. A király (Élet, Üdv, Egészség neki!) hivatott engem, s íme én eljöttem.
Őfelsége így szólt:
– Igaz-e az, amit mondanak, hogy vissza tudod illeszteni a levágott fejet?
Dzsedi ezt mondta:
– Igen, tudom, ó, király (Élet, Üdv, Egészség neki!), uram.
Őfelsége így szólt:
– Hozzanak nekem egy foglyot, aki a börtönben van, és hajtsák végre büntetését.
Dzsedi így beszélt:
– Mégse az emberek közül, ó, király (Élet, Üdv, Egészség neki!), uram! Ne parancsolják meg, hogy ilyesmit tegyenek a felséges nyájjal!
Egy libát hoztak neki, s levágták a fejét. A libát a csarnok nyugati oldalára tették, a fejét a csarnok keleti oldalára. Dzsedi pedig szólt, varázsigét mondott. A liba ekkor vergődött, felállt vergődve, feje hasonlóképpen. Végül elérte egyik a másikat, s a liba ott állt gágogva. Ekkor egy kacsát hozatott magának, és ugyanígy tett vele.
Őfelsége egy ökröt hozatott neki, s fejét lecsapták a földre. Dzsedi szólt, varázsigét mondott, az ökör mögötte állt, s kötele le volt esve a földre.
Ekkor így szólt az igazhangú Khufu király:
– Mit jelent az, amit mondanak, hogy ismered Thot szentélye kamráinak a számát?
Dzsedi így beszélt:
– Légy dicsérve, de nem tudom a számát, ó, király (Élet, Üdv, Egészség!), uram. Ismerem azonban azt a helyet, ahol ez van.
Őfelsége így szólt:
– Hol van hát?
Dzsedi ezt mondta:
– Van egy láda kovakőből a „Számonkérő” nevű kamrában Héliopoliszban. A ládában van.
A király így szólt: Hozd el nekem azt!
Dzsedi ezt mondta:
– Király (Élet, Üdv, Egészség neki!), uram! Íme nem én fogom neked elhozni.
Őfelsége így szólt:
– Hát ki fogja elhozni nekem?
Dzsedi így beszélt:
– A legidősebb a három gyermek közül, akik Ruddzsedet testében vannak. Ö fogja neked elhozni azt.
Így szólt Őfelsége:
– Szeretném, hogy megmondd nekem, ki az a Ruddzsedet!
Dzsedi így beszélt:
– A szakhebui Ré papjának felesége, Rének, Szakhebu urának három gyermekével van teherben. Megmondta neki Ré, hogy ők fogják gyakorolni ezt a felséges hivatalt ebben az egész országban. A legidősebb közülük „a látók legnagyobbja” lesz Héliopoliszban.
Őfelségének a szíve pedig elszomorodott emiatt. Dzsedi ezt mondta: – Mit jelent ez a hangulat, király (Élet, Üdv, Egészség neki!), uram? Talán amiatt van, amit mondtam a három gyermekről? Az így történik majd: a te fiad fog uralkodni, az ő fia, s csak azután egy közülük.
Őfelsége így szólt:
– Mikor szül ő, Ruddzsedet?
– A sarjadás első hónapjának 15. napján.
Őfelsége így szólt:
– Ha a Két hal-csatorna partjai kilátszanak, magam fogok odamenni, szolgám, hogy meglássam Rének, Szahebu urának templomát.
Dzsedi ezt mondta:
– Akkor én négy rőf magas vizet teremtek a Két hal-kerület partján.
Őfelsége bevonult palotájába. Így szólt Őfelsége:
– Bízzák meg …-t, hogy vigye Dzsedit Dzsedefhór királyfi házába, s az lakjék vele együtt. Tápláléka legyen: ezer kenyér, száz korsó sör, egy ökör és száz köteg hagyma.
Mindenben úgy cselekedtek, ahogyan Őfelsége megparancsolta.
Ezen napok egyikén történt, hogy Ruddzsedet szenvedni kezdett, fájdalmas volt a szülése. Őfelsége Ré, Szakhebu ura így szólt Iziszhez, Nephthyszhez, Meszkhenethez, Hekethez és Khnumhoz:
– Menjetek hát, segédkezzetek Ruddzsedetnek a három gyermek megszülésénél, akik a testében vannak, hogy gyakorolják ezt a felséges hivatalt ebben az egész országban. Ők majd felépítik templomaitokat, táplálják oltáraitokat, felfrissítik asztalaitokat, nagyobbá teszik isteni áldozataitokat.
Elindultak ekkor ezek az istenek, s táncosnőkké változtak át. Khnum mint hordszékvivő volt velük. Elérkeztek Rauszer házához. Úgy találták, amint rendetlen ruházatban állt. Odavitték hozzá nyakékeiket és csörgőiket. Ő így szólt hozzájuk:
– Úrnőim, íme van itt egy asszony, aki szenved, fájdalmas a szülése.
Ők ezt mondták:
– Hadd lássuk őt! Íme mi értünk a bábáskodáshoz.
Ekkor így szólt hozzájuk:
– Gyertek!
Bementek Ruddzsedethez, s rázárták a szobát. Izisz eléje állt, Nephthysz mögéje, Heket siettette a szülést. Izisz így szólt:
– Ne erőlködj a testében a te Uszer nevednél fogva.
A gyermek lesiklott a karjain. Egyrőfös erős csontú gyermek volt. Bőre aranyból volt, fejkötője valódi lazúrkőből. Lemosták, elvágták köldökzsinórját, és a téglákon lévő lepedőre tették. Meszkhenet hozzálépett, és így szólt:
– Király ő, aki a királyságot fogja gyakorolni ebben az egész országban.
Khnum egészségessé tette tagjait.
lzisz ekkor Ruddzsedet elé állt, Nephthysz mögéje, Heket siettette a szülést. Izisz így szólt:
– Ne közeledj a testében a te Szahuré nevednél fogva.
A gyermek lesiklott a karjain. Egyrőfös erős csontú gyermek volt. Bőre aranyból volt, fejkötője valódi lazúrkőből. Lemosták, elvágták köldökzsinórját, és a téglákon levő lepedőre tették. Meszkhenet hozzálépett, és így szólt:
– Király ő, aki a királyságot fogja gyakorolni ebben az egész országban.
Khnum egészségessé tette tagjait.
Izisz ekkor Ruddzsedet elé állt, Nephthysz mögéje, Heket siettette a szülést. Izisz így szólt:
– Ne légy sötét a testében a te Kekui nevednél fogva.
A gyermek lesiklott a karjain. Egyrőfös erős csontú gyermek volt. Bőre aranyból volt, fejkötője valódi lazúrkőből. Meszkhenet hozzálépett, és így szólt:
– Király ő, aki a királyságot fogja gyakorolni ebben az egész országban.
Khnum egészségessé tette tagjait. Lemosták, elvágták köldökzsinórját, és a téglákon levő lepedőre tették.
Az istenek ekkor kimentek, miután segédkeztek Ruddzsedetnek a három gyermek megszülésénél. Így szóltak:
– Örvendjen a szíved, Rauszer, íme három gyermek született neked!
Ő így szólt hozzájuk:
– Úrnőim, mit tegyek értetek? Adjátok ezt az árpát a hordszékvivőtöknek. Vigyétek el azt magatokkal fizetségül edényeitekbe.
Khnum megrakodott az árpával, s ők elmentek arra a helyre, ahonnan jöttek. Izisz így szólt ezekhez az istenekhez:
– Miért jöttünk el hozzá, ha nem teszünk csodát a gyermekek számára, amiről mesélhetünk az ő atyjuknak, aki minket küldött?
Erre megalkották az Úr (Élet, Üdv, Egészség neki!) isteni koronáit, s beletették az árpába. Ezután viharos szelet és esőt támasztottak az égen, és visszatértek a házba. Így szóltak:
– Tegyétek el az árpát itt egy lezárt kamrában, amíg visszajövünk északi tartózkodásunk után.
Ekkor letették az árpát egy zárt kamrába.
Ruddzsedet megtisztította magát tizennégy napos tisztálkodással. Így szólt szolgálójához:
– El van látva a ház?
Az így beszélt:
– El van látva minden jóval, kivéve az árpásedényeket. Ezeket nem hoztak.
Ruddzsedet ekkor így szólt:
– Hát miért nem hoztak árpásedényeket?
A szolgálónő így szólt:
– Nem lehet most ezen segíteni, csak ezeknek a táncosnőknek az árpájából. A kamrában van, a pecsétjükkel lezárva.
Ruddzsedet így szólt:
– Menj csak le, hozz belőle, Rauszer majd kárpótolja nekik, ha megjön.
A szolgáló elment, s kinyitotta a kamrát. Ekkor éneklés, dalolás, tánc és ujjongás hangját hallotta meg a kamrában, ahogyan mindez a király előtt történik. Kiment, és elmesélte Ruddzsedetnek mindazt, amit hallott. Ő körüljárta a kamrát, de nem találta azt a helyet, ahol ezt tették. Ekkor halántékát a tartályhoz illesztette, s úgy találta, hogy annak belsejében teszik. Egy ládára helyezte tehát ezt, majd bőrrel körültekerve egy másik lezárt ládába. Betette a kamrába, melyben edényei voltak, és lepecsételte. Rauszer hazajött, megérkezve a mezőről, s ekkor Ruddzsedet elmondta neki ezt a dolgot. Rauszer szíve mindennél boldogabb lett, leültek, s egy szép napot töltöttek el.
Napok teltek el ezután, s egyszer Ruddzsedet veszekedett a szolgálólánnyal. Veréssel büntette meg. Ekkor így szólt a szolgálólánya házbeliekhez:
– Ezt kellett tenni? … Három királyt szült. Elmegyek, s megmondom ezt Őfelségének, Felső- és Alsó-Egyiptom királyának, az igaz hangú Khufunak.
El is ment, s rátalált anyjától való legidősebb testvérére, amint a szérűn lent kötözött csomókba. Az így szólt hozzá:
– Hová mész, kicsi lány?
Ő elmesélte neki ezt a dolgot. Ekkor így szólt hozzá a fivére:
– S még elém mertél jönni, s én részes legyek az árulásban?
Felragadott egy köteg lent, s gonoszul megverte. A szolgálólány elment, hogy hozzon magának egy merítés vizet, ekkor elragadta őt egy krokodilus.
A testvére elindult, hogy elmondja ezt Ruddzsedetnek. Térdére hajtott fejjel ülve találta Ruddzsedetet, a szíve mindennél szomorúbb volt. Így szólt hozzá:
– Úrnőm. miért szomorkodsz?
Ő így beszélt:
– Ez a kicsi, aki ebben a házban nőtt fel, íme ő elment mondván: „Elmegyek és feljelentést teszek!”
Ekkor az lehajtotta a fejét, és így szólt:
– Úrnőm! Íme, ő eljött hozzám, hogy megmondja nekem… mellém lépett, s ekkor gonoszul megvertem. Elment, hogy vizet merítsen magának. Ekkor elragadta őt egy krokodilus…………………………………………………………….………………
