Bevallom nőiesen, hogy nekem, aki rengeteg helyszínen járt már Egyiptomban, vannak olyan helyek, melyek napi szinten megdobogtatják a szívemet. Az egyik ilyen helyszín a Denderában található Hathor Templom, mely mint azt aTovábbi információ…
A KARNAK TEMPLOM templomai és szentélyei
A Karnaki Templomkomplexum a gízai Piramisok után, a második leghíresebb épületegyüttese az ókori Egyiptomnak. A templomkörzet a világ egyik legnagyobb vallási kultuszhelyszíne, ahol közel kétezer évig végeztek szakrális vallási szertartásokat. A karnakiTovábbi információ…
Egyiptom történelmi korszakai és híres uralkodói
A megrendezésre kerülő előadás témája ezúttal EGYIPTOM fontosabb történelmi korszakai és azok híres uralkodói. Mint tudjuk, az ókori Egyiptom, több, mint 5000 éves történelme több sikeres és kevésbé sikeres korszakra tagolódik ésTovábbi információ…
Egyiptomi amulettek
„Ré szeme” amulett. A kompozíció erős védelmező szimbólumok összessége. A központi eleme az amuletnek az istenség mindent látó szeme, mely véd és gyógyít. Ezt a védelmet erősíti az ureusz kobra. A szemTovábbi információ…
Az Egyiptomi Régészeti Múzeum építése
Az Egyiptomi Múzeum a Közel-Kelet legrégebbi régészeti múzeuma, és a világ legnagyobb fáraó-kori régiséggyűjteményének ad otthont. A múzeumban a predinasztikus időszaktól a görög-római korig terjedő kiterjedt gyűjtemény látható. Az épület építészét 1895-benTovábbi információ…
Múzeumok Egyiptomban
Egyiptom egy különleges ország abban is, hogy folyamatosan nyilnak újabb és újabb izgalmas és érdekes múzeumok az országban. Akik 10-15 éve jártak Egyiptomban, nem is sejtik azóta micsoda változások történtek és milyenTovábbi információ…
Próbalátogatások az új múzeumban
Előre lefoglalt korlátozott számú csoportos körbevezetésre lehet jegyet vásárolni a Grand Múzeum hivatalos honlapján. Felnőtteknek 150 EGP, gyerekeknek 75 EGP áron megtekinthetőek lesznek a múzeum közösségi terei, helyszínei: a bejárati fogadócsarnok (aTovábbi információ…
Ízisz Templom – Deir el-Shelwit
Ízisz istennő temploma a görög-római korból, a Nílus nyugati partján, Luxorban. (kb. 1 km-re Malkatától és kb. 4 km-re délre Medinet Habutól). A templomból ma már csak a kis főépület és aTovábbi információ…
Egy új folyosó felfedezése a Nagy Piramisban
Rejtett átjárót fedeztek fel a gízai Nagy Piramisban. A korábban rejtett folyosó a ScanPyramids projekt legújabb felfedezése, amely a Kairói Egyetem örökségvédelmi szakértőiből és a Francia Örökségvédelmi Innovációs Intézet (HIP) intézetéből áll.További információ…